Gardonyi Geza - Egri csillagok

– Hát te mért nem eszel? – szólt a pap Gáspárnak.

A legény a csoport szélén ült, és komoran nézett maga elé.

– Nem kell – felelte.

Kis idő múlva odaszólt a papnak:

– Ha tisztelendő uram elvégezte, egy kis beszédem volna, ha meghallgat.

A pap letette a fakanalat, és odacsörömbékelt Gáspár mellé.

– Hát mi kell, fiam?

– Tisztelendő uram – szólott a legény sötéten —, gyóntasson meg engem.

– Minek?

– Annak – felelte a legény —, hogy tisztán menjek a másvilágra.

– Messze vagy még te attól, Gáspár.

– Nem olyan messze, mint gondolja.

Pillantást vetett a törökök felé, s folytatta:

– Mikor elvégezik a vacsorát a rabok, idejön az a török, aki engemet megfogott. Idejön, hogy a kezünkre zárja a békót. Hát én azt megölöm.

– Ne tedd azt, fiam.

– Márpedig én megteszem, tisztelendő uram. Mikor idejön, elkapom az egyik kését, és beleszúrom! Bele a hasába a kutyának! Hát csak gyóntasson meg engem.

– Fiam – mondotta nyugodtan a pap —, én nem gyóntathatlak meg, mert én lutheránus vagyok.

– Újhitű?

– A neve új hit, fiam, de valójában ez az igazi régi hit, amit a názáreti Jézus ránk hagyott. Mink nem gyóntatunk, csak gyónunk. Mink azt tartjuk, hogy az Isten látja a lelkünket. De minek veszejtenéd el magadat? Látod, itt még magyar földön vagyunk, és Pécs itt van alattunk. Már sokszor megtörtént, hogy a magyar rabokat megszabadították.

– És ha nem szabadítanak meg?

– Isten jósága elkísérhet az utunkon. Van olyan ember nem egy, akit ott a török földön ér el az Isten szerencséje. Rabláncon megy oda, és úrrá válik ottan. Aztán csak hazakerül. Gyere, fiam, egyél. Az evés megcsillapít.

A legény komoran nézett maga elé.

A pap újból megszólalt:

– Minek hívtál, ha nem hallgatsz reám?

A legény erre fölkelt, és odavánszorgott a többi közé.

A rabok többnyire fiatal és erős emberek. A nők között van egy kis sovány, rongyos cigányasszony is. Annak a keze-lába cigány szokás szerint börzsönnyel [2] Brazíliában tenyésző fa, amelynek vérvörös színezetű gesztjét (törzsének belső színfa anyagát) festésre, illetve tintakészítésre használták. van bepirosítva, de még a haja is.

Időnkint hátraveti a fejét, mert a haja a szemébe lóg. És gyakorta szól cigány nyelven Sárközivel, a ragyás cigánnyal.

– Talán a feleséged? – kérdezik a rabok.

– Nem – feleli a cigány —, eddig még egyszer se volt a.

– Hát mit beszélgettek cigányul?

– Ast mondja ezs azs asszony, hogy ha a tűzs mellé erestenék, megmandaná a jevendőnket.

– A jövendő Isten kezében van – szólt rájuk a pap. – Ne cselekedjetek az ő nevében semmi komédiát!

A férfiak között két idős ember is ült. Az egyik egy sebhelyes arcú, szótalan, úrforma ember, akiről nem lehetett tudni, hogy úr-e vagy cigány, mert semmi kérdésre sem válaszolt. Az az ember égettpuskapor-szagot hordozott magával. A másik a terebélyes arcú paraszt, aki a pappal volt egybeláncolva. Mindig mereven néz, mintha csudálkozna, és úgy lógatja a fejét, mintha a feje sokkal nehezebb volna, mint más ember fiáé. Az igaz, hogy nagy is a feje.

A rabok, ahogy ott ették a paprikás ürühúst, csöndesen beszélgettek.

A szabaduláson kezdték persze, hogy hogyan lehetne a törököktől megszabadulni.

– Sehogyan – szólt röviden a nagy fejű paraszt.

Lenyelte a kanál húst, és folytatta:

– Én tudom. Én már kiszolgáltam egy rabságot.

– Konstantinápolyban? – kérdezték egyszerre hárman is.

– Ott – felelte a paraszt, mélyen belemártva a kanalát a vaskondérba —, tíz esztendeig söpörtem én a török földet.

– És hogyan szabadult meg?

– Hogyan? Hát ingyen. A Jézus palástja alatt. Egyszer felhoztak Belgrádba. Onnan szöktem meg: átúsztam a Dunát.

– És milyen az a rabság? – kérdezte egy tizenhat éves, savószemű legény.

– Bizony, öcsém – felelte búsan a paraszt —, nem sok tyúk múlt ki miattam a világból.

– Gazdagnál szolgált-e? – kérdezte egy hang a kocsi alól.

– Magánál a császárnál!

– A császárnál? Mi volt kend a császárnál?

– Főtisztogató.

– Micsoda főtisztogató? Hát mit tisztogatott kend?

– Az istállóját.

– Hát az asszonyokkal hogy bánnak? – kérdezte egy fekete hajú menyecske.

Az ember vállat vont:

– Amelyitek fiatal, ott is csak asszony, csakhogy török asszony. De jobbára csak cseléd.

– Verik az asszonyt is?

– Kit hogyan.

A pap fölkelt.

– Eszerint kend ösmeri az utat?

– Bár ne ösmerném – felelte az ember.

A pap föltette az egyik lábát a kerékagyra, és a tűz odasugárzó világosságánál a szemét hegyezve nézte a lába szárára lakatolt széles, sima vasat.

Apró karcolások látszottak azon. Valami rab följegyzései voltak: egy hosszú út szenvedései húsz szóban.

A pap olvasta a szavakat:

– Nándorfejérvártól Hizarlik [3] Korabeli (részben napjainkban is használt) városnevek a volt Jugoszlávia, illtve Bulgária és Törökország területén. egy nap. Aztán Baratina .

– Nem – felelte az ember —, öt állomás is van addig.

– Eszerint ez az öt kereszt öt állomást jelent. Tehát öt állomás. Aztán következik Alopnica .

Az ember bólintott.

– Aztán Nis .

– Az már Rácország – sóhajtott az ember, s a térdét átfonta. – Ott kezdik vetni a rézkását. [4] Rizst.

– Rézkását? – csudálkozott az egyik asszony.

Az ember nem felelt.

A pap tovább olvasta a bilincs karcolásait:

– Azután következik Kuri-Kezme .

– Ott sok a korpió-férög. [5] Skorpió.

– Sárkövi .

– Ott három malom őröl. Apadjon el a vize!

– Czaribród .

– Ott engem igen megvertek.

– Miért? – kérdezték egyszerre hatan is.

– Mert eltörtem a lábam vasát.

– Dragomán – olvasta a pap tovább.

– Az már Bologárország – szólt az ember —, onnan érkezünk Zsófiába. Ott sok a torony. Nagy város. Égjen porrá!

A pap folytatta:

– Iktimán .

Az ember bólintott.

– Kapiderven .

– Ott havas vagyon. Nyáron is hó födi a hegyeket.

– Pozarki vagy micsoda.

– Az, az, Pozárki, hogy a főd nyelje el! Sok a szúnyog benne.

– Filippe .

– Az is város. Dűljön össze!

– Kaladán .

– Ott egy cimborámat eladták. Döghalál eméssze el őket!

– Uzonkova .

– Sok gyümölcsöskert. Jó hely.

– Harmanli .

– Ott egy török úr megvette Dávidka Antalt.

– Musztafa - basa - Köpri .

– Kőhíd van ott jókora. Szakadjon össze!

– Drinápoly .

– Nagy büdös város. Ott láttam egy élőfánkot. [6] Elefántot.

– Mi az? – kérdezték a rabok valamennyien.

– Az – felelte a paraszt – akkora nagy, eleven barom, mint ez a rakott szekér, de még ennél is nagyobb; oszt csupasz, mint a bihal. [7] Bivaly. Az orra meg akkora, hogy úgy bánik vele, mint más állat a farkával: mikor a legyek kénozzák, végiglődörgeti a derekán.

– Corli .

– Onnan kezdve möglátjuk a tengört.