József Gaal - Szirmay Ilona - Történeti regény

Bogdanu egy darabig erőltetni látszaték magát, hogy következtessen valami jót az elbeszéltekből, homloka a fanyaru gondolkozás ránczaiba vonult, szemei alig pislogtak a rájok zsugorodott pillák alól, bal tenyerét a pipaszárral dörzsölte, de végre egy villám átrepül képén, mintha téli éjszakán egy czigány kalyiba ajtaja kinyilik, s hirtelen a benne égő tűznek egy lángja világosítja föl a korom és füst homályosította falakat, keményebben szorítá jobbjába a pipát, s balját homlokára nyomta, mintha meg akarná fogni a jó gondolatot, s egy fontos okos nevetés után, e szavakba foglalta elmeszüleményét. «Értelek, azt mondjam tehát Szirmaynénak, hogy öregebbik leányát szánt szándékkal ölte meg Szodoray, mert az ifjabbikat akarta nőül venni.»

– Nem, azt nem, azt senki sem hinné oly ember felől, mint Szodoray, máskép és szelidebben kell a dolgot fölfognunk, csak azt beszéld Szirmaynénak, hogy Szodoray titkosan örvend a véletlen szerencsétlenségen, mert ismervén Mária szerelmét, most szabadnak érzi magát ezen általa soha sem viszonozott érzelem akadályától, s annál könnyebben reményli szeretett Ilkája kezét megnyerni. Ez föl fogja lobbantani ellene az anyát, s ha most mindjárt neked nem használna is, ki tudja, mi következései lehetnek későbben, mindenesetre legalább időt nyerünk egy más terv kivitelére.

– De ha Szirmayék Husztot elhagyják, – jegyzé meg Gyurka.

– Attól ne félj, csak menj, és tégy úgy, mint mondtam, én hamarjában egy-két csekély rablást teszek az ugocsai úton, s oly lármát üttetek felőle, mintha a verkhovinai1 kincseket ástam volna ki, s azt hiresztelem, hogy csapatommal ezen útat elfoglaltam; én pedig oly rettenetes vagyok, hogy egy asszony sem, s csak igen kevés férfi merné elhagyni Husztot, ha engem közelében tud. De most dolgaim más felé hínak, válnunk kell, mától a harmadik estén ismét ezen helyen találjalak, és addig igyekezzél az özvegy szívét részedre hajtani.

– A mi tehetségemben áll, azt megteszem. – Biztatá tanácsnokát a bojár.

– Abban pedig igen kevés áll. – Mormogá magában az emberismerő Pintye

Gregor s eltünt a bokrok között.

Bogdanu újra tanácsot kér, s nagyon megerőlteti magát annak végrehajtásában, és tettének foganatja.

Bogdanu Gyurka a várba térvén, titkos tanácsba bocsájtkozék társával, ki vele volt Pintye Gregorral való találkozásánál; ez egy moldovai kalmár vala, e kereskedői utján kisérője a bojárnak, mind élte módjában szükségesképen szerzett tapasztalására, mind elméje természeti ravaszságára, a kapitányt hatalmasan fölülmulá. A mit tehát Pintye Gregor csak sebes árnyék vonatokban állíta a bojár lelkének elejébe, azt Zakarovics Tógyer, mert ez vala a tisztelt kereskedő neve, élénkebben festé ki, sok bölcs és drága oktatásokat adván a kapitánynak, mint fejtse ki érzelmeit és szándékát Szirmayné előtt, Bogdanu pedig, kinek egyetlen jó tulajdonsága az volt, hogy okosabbaktól szívesen engedte magát vezéreltetni, de ezen jó is majd mindig gonoszszá vált, mert azon okosabbak többnyire rosszabbak is szoktak lenni: nagy figyelemmel és hirtelenséggel nyelte el akárkinek oktatásait, mint a strucz eledelét, nem tudva megkülönböztetni az ízes rizst, az égő széntől, úgy most Zakarovics körülményes útmutatásai is tárt füleket és többszöri ismételés és magyarázás után kis emlékezetet leltek nála. Nem akarjuk olvasóink türedelmét az untató leczkézéssel kelletinél nagyobb próbára tenni, csak azt mondjuk röviden, hogy a tanító elveinek helyességét, s a tanuló ügyességét a foganatból tudhatják meg, s azért haladék nélkül ennek elbeszéléséhez kezdünk.

Egy félre fekvő szobában, majdnem erőszakkal elvonattatva leánya testétől találta Bogdanu Szirmaynét, hosszan pillanta reá az asszony, s alig apadó könyei új záporban törtek ki, eltöltve az arczák inkább bú, mint öregség által vésett redőit. A bojár egy darabig szó nélkül álla; mert arra nem tanítá Zakarovics, mit tevő légyen, ha Szirmaynét sírva találja, az asszony pedig szívszorongató elfogódása miatt beszélni nem tudott. A kezdet nem sok jót igért, végre mégis a testőrkapitány bátorságot vőn, s mintha Szirmayné nem is sírna, a jól betanult leczke szerint kezdé beszédét.

– Az Isten vigasztaljon asszonyom; mert emberi erő nem adhatja vissza kedvedet.

– Mégis örvendek, hogy részvételt mutatsz szerencsétlenségemen. -

Mondá az özvegy zokogása által szaggatott szavakkal.

– Bár minapi forró kérésemet megtagadtad, irántad s házad iránt viselt tiszteletem mégis régi hevében ég, bár nem válhatott fiúi szeretetté. Mondá Bogdanu.

– Egy szót sem arról – vága bele Szirmayné, mint ki előtt kellemetlen dolog említtetik, és valami elhatározottság uralt hangjában annyira, hogy Bogdanu e szavakat reményei sírénekének tekinté, a mi is annyira megzavarta a fárasztó tanulás által gyengült elméjét, hogy az egész fontos és szépítő előbeszédet átugorván, nyakra főre a csupasz tárgyat hebegte ki.

– Az eltagadás mellett is mindig forrón szeretem a leányodat, most is egy javára czélzó szándék hozott ide. A hír ugyan magában szomorú, de még szomorúbb lenne rád nézve ezen dolog tudása nélkül maradni.

– S milyen új szerencsétlenség fenyeget? – kérdé Szirmayné.

– Eltagadták előtted, asszonyom, hogy Szodoray volt leányod gyilkosa. Igen, igen, haramiáktól támadtatánk meg az erdőben, s egyre czélozván közülök Boldizsár, véletlenül leányod szívébe talált. – Szirmayné bámulásában és fájdalmában több fölkiáltásokat teve; de Bogdanu már benn volt beszéde folyamában, s abból őt, míg maga fenn nem akadt, kihozni olyan nehéz volt, mint bele vinni, s tovább is folytatá. – Ez magában, mint véletlen eset nem hiba, de megtudván Szodoray Máriád halálát, majdnem örvendezve mondá, hogy a szerencsétlenség itt is szerencsével párosult, mert te Máriát akartad nyakára róni, s ő Ilkát szereté, kinek elnyerésére nénje halála után több reménye van.

A szomoruság képes volt mindent elhitetni a szerencsétlen özvegygyel Szodoray ellen, de mégis nem tehete föl ily rútságot felőle, kit gyermek korától szeretett; gyanussá tevé még a rossz hírt előtte, hogy azt egy moldovai s épen az általa megvetett Bogdanu Gyurkától kellett hallani, hirtelen fölugrék székéből, s egy megvetés és harag között lebegő pillanatot vetve a bojárra, szótalan a másik szobába eltünt, bár igen nagy erőlködésébe került is az eltávozás.

Текст предоставлен ООО «ЛитРес».

Прочитайте эту книгу целиком, купив полную легальную версию на ЛитРес.

Безопасно оплатить книгу можно банковской картой Visa, MasterCard, Maestro, со счета мобильного телефона, с платежного терминала, в салоне МТС или Связной, через PayPal, WebMoney, Яндекс.Деньги, QIWI Кошелек, бонусными картами или другим удобным Вам способом.