Morgan Rice - A Bátrak Lázadása

Vizsgálódva torpant meg az egyik tetem mellett. Kinyújtotta a kezét, megérintette a mellkasánál és csodálkozva nézte, amint a csontok széthullnak és a kard ártalmatlanul a földre zuhan. A test, mint egy üres váz, szétporladt a szélben. Magasan az égen sikoltás harsant, Theos még mindig felette körözött, folyamatosan tüzet okádva, mintha nem lenne megelégedve az eddigi pusztítással. A lány pontosan érezte azt, amit a sárkány, érezte a dühöt az ereiben, a vágyat, hogy egész Pandesiát megsemmisítse – vagy igazából az egész világot – ha képes lenne rá. Elemi gyűlölet volt, mindenféle kötöttség nélkül.

A csizmák alatti hó ropogására lett figyelmes. Ahogy felkapta a fejét megpillantotta apja tucatnyi emberét, akik tágra nyílt szemmel nézték a pusztítás eredményét. Ezek a harcban edzett férfiak még nem láttak ehhez hasonló pusztítást. Még az apja sem, aki Anvin, Arthfael és Vidar mellett állt döbbenten, olybá tetszett, egy álomba kerültek.

Kyrának feltűnt, hogy ezek a bátor harcosok az ég helyett – ahol még mindig a sárkány körözött -, őt figyelik csodálattal a szemükben. Úgy nézték, mintha ezt az egészet ő vitte volna véghez, mintha ő maga lenne a sárkány... Félrekapta a fejét. Kényelmetlenül érezte magát, mivel nem tudta eldönteni az arcukat figyelve, vajon bátor harcosként, vagy szörnyszülöttként tekintenek-e rá. Talán ők maguk sem tudták.

A Téli Hold idején mondott imájára gondolt, amikor arra kereste a választ, hogy különleges-e, az ereje valódi-e. A mai nap, a mai csata után már nem maradt szemernyi kétsége sem. Ő akarta, hogy jöjjön a sárkány. Egynek érezte magát vele. Hogy miként történhetett ez meg, azt még nem tudta megmondani, de azt határozottan tudta, ő más, mint a többiek. Nem csodálkozott volna, ha kiderül, a többi prófécia is igaz róla. Tényleg az a végzete, hogy nagy harcossá váljon? Egy nagy uralkodóvá? Nagyobb legyen, mint az apja? Tényleg ő vezeti ezt a népet a csatában? Escalon sorsa ezek szerint az ő vállán nyugszik?

Kyra egyelőre tanácstalanul állt a kérdések előtt, nem látta, miként válhatnának valóra a próféciák. Talán Theosnak megvolt a maga oka, amiért idejött és neki ehhez nincs is semmi köze… Végül is a pandesiaiak megsebesítették a sárkányt, nem?

Elbizonytalanodott. Egyedül a sárkány perzselő ereje, amit az ereiben érzett, tűnt bizonyosnak miközben átsétált a csatatéren, ahol a legnagyobb ellensége holtan feküdt. Egy bódító érzés kerítette hatalmába, tudta, most már nem egy tizenöt éves lány többé, aki állandó jóváhagyást keres apja embereinek tekintetében. Nem volt már a Kormányzó embereinek játékszere, sem semmilyen férfi tulajdona, hogy összeházasítsák, megalázzák vagy megkínozzák. Saját maga ura volt. Egy harcos a férfiak között, akitől mindenki fél.

Átvágott a tetemek tengerén, míg azok el nem fogytak és újra a havon találta magát. Megállt az apja mellett és együtt néztek le az alattuk elterülő völgybe. Ott volt Argos szélesre tárt kapuja, az üres városé, amelynek emberei ezeken a dombokon vesztették életüket. A nagy erőd kísérteties látványt nyújtott így üresen, őrizetlenül. Pandesia legfontosabb erődje volt és most bárki szabadon besétálhatott. Az ijesztően magas falak, a vastag faragott kövek, a több ezer fős helyőrség távol tartotta még a lázadás gondolatát is, vasmarokkal tartva fogva Escalon egész északkeleti részét. Egészen a mai napig.

Mindannyian elindultak lefelé a lejtőn az egyre szélesedő úton, amely a város kapuihoz vezetett. A menet egyszerre volt ünnepélyes és győzelmi. Az út tele volt holttestekkel, amelyeket a sárkány tüze emésztett fel, végig jelezve a pusztulás nagyságát. Olyan volt, mintha egy temetőben sétálnának.

Amint beléptek a kapun, Kyra megtorpant, visszafojtva a lélegzetét: odabent további több ezer füstölgő holttestet látott. A Lord emberei voltak azok, akiket csak később mozgósítottak. Ám Theos nem feledkezett meg senkiről sem, haragjának nyomai az erőd falán is látszottak, lángja feketére színezte a hatalmas köveket.

Beléptek az erődbe és a csend mellbe vágta őket. Az udvar üresen állt, egyfajta misztikumot kölcsönözve egy olyan helynek, amely híres volt állandó nyüzsgéséről. Olyan volt, mintha Isten egy csapásra eltüntetett volna mindenkit.

Ahogy apja emberei előreszaladtak, izgatottsággal teli hangjuk kezdte megtölteni az udvart, majd Kyra is meglátta az izgalom okát. Amerre csak ellátott, tele volt minden eldobált fegyverekkel, olyanokkal, amelyeket még sohasem láttak. Szinte az egész udvart beborította a hadizsákmány: a legjobb fegyverek, a legerősebb acél, a legjobb páncél, amit valaha megpillantottak, ott hevertek szétszórva. Ráadásul rengeteg arany is szétszóródott a fegyverek között. A napfény megcsillant a Pandesiai jelvényeken.

Mintha mindez nem lenne lég, az udvar másik végében egy hatalmas fegyverraktár állt, amelynek ajtói nyitva maradtak a nagy sietségben, újabb kincseket rejtve. A falakat bárdok, kardok, lándzsák, íjak és fejszék borították, mind a legnemesebb acélból készítve. Elegendő fegyver állt rendelkezésre, arra, hogy akár Escalon férfiainak felét felfegyverezzék.

Kyra egyszer csak nyerítésre lett figyelmes, amely az udvar oldalában található istálló felől hallatszott, ahol a legjobb lovak várakoztak, és menekültek meg a sárkány pusztító leheletétől. Elegendő ló volt egy hadsereg számára.

A lány látta, ahogy apja tekintetébe szép lassan remény költözik, melyet már rég nem látott nála. Sejtette mi jár a fejében: Escalon újra naggyá válhat.

A sikoltást követve Kyra az égre emelte tekintetét, ahol Theos körözött alacsonyan, kieresztve karmait, lassú szárnycsapásokkal győzelmi kört írva le a vár felett. A sárkány lángoló sárga szeme az övét kémlelte még ebből a távolságból is. A lányt teljesen rabul ejtette a legendás állat tekintete.

Theos a városkapun kívül szállt le. Büszkén telepedett le a lánnyal szemben, megigézve őt. Kyra úgy érezte, hogy magához hívja, bőre lúdbőrzött, egyre inkább melegség öntötte el, amint megérezte az erős kapcsolatot a teremtménnyel. Nem volt más választása, közelebb kellett lépnie.

Elindult, hogy átvágjon az udvaron a kapu felé, miközben magán érezte az emberek pillantásait, ahogy hol a sárkányt, hol őt nézték. Egyedül sétált a kapu felé, lába alatt csikorgott a hó, szíve pedig egyre hevesebben kalapált.

Menet közben egy lágy kéz érintését érezte a karján, amely szelíden megállította. Miután megfordult apja nyugtalan arcát látta maga előtt.

- Légy óvatos - figyelmeztette a lányát óvón.

Kyra tovább lépdelt minden félelem nélkül, pedig a sárkány szemében kegyetlenség tükröződött ezt látta ő is, de érezni nem érezte, csupán azt az erős kötődést, mintha önmagának egy része újra megjelent volna. Egy elveszett rész, amiről eddig nem is sejtette, mennyire hiányzik, most viszont nem tud már nélküle élni… Gondolatai sebesen száguldozta, tele voltak kíváncsisággal. Honnan jöhetett Theos? Miért éppen Escalonba jött? Miért nem jött már korábban?

Amint átlépett Argos kapuján és közeledett a sárkányhoz, úgy a felőle jövő hangok egyre hangosabbak lettek. Valahol a morgás és a dorombolás közé lehetett tenni, miközben a lányt várta, finoman legyezett a szárnyaival. A sárkány kitátotta hatalmas száját, mintha tüzed okádna, de csak fogait mutatta meg, amelyek akkorák voltak, mint a lány maga és élesek mind a frissen kovácsolt kard. Egy pillanatra megijedt, hiszen olyan erősen meredt rá a szemeivel, hogy nehezére esett még gondolkodnia is.