Morgan Rice - A Bátrak Lázadása

Kyra figyelmen kívül hagyta őt, és egyre gyorsabban sietett, ahogy a szíve diktálta. Tudta, hogy őt hívja.

Baylor és s többiek igyekeztek utolérni a lányt, aki az istálló végéhez közeledet és amint odaért egyszerűen elállt a lélegzete. Egy lószerű lényt látott maga előtt, de kétszer akkora volt, mint a többi, a lábai olyan vastagok voltak, mint három fatörzs. Két kicsi, borotvaéles szarva volt, amelyek alig látszottak a füleitől. A szőre nem barna vagy fekete volt, mint a többinek, hanem skarlátvörös, még a szemei zölden izzottak. Közvetlenül őt nézte, amitől egyszerűen elállt a lélegzete. Meg sem tudott mozdulni.

A teremtmény magasan fölé tornyosult, miközben morgó hangot hallatott, kivillantva az agyarait.

- Milyen ló ez? - kérdezte Baylort suttogó hangon.

A lovász rosszallóan rázta a fejét.

- Nem ló ez - mondta homlokát ráncolva -, hanem egy fenevad. Egy szörny. Nagyon ritka. Egy Solzor. Pandesia távoli sarkából hozták. A Kormányzó trófeakánt tartotta. Nem tudta megülni ezt a teremtményt, senki sem volt képes rá. A Solzorok vad lények, nem lehet őket megszelídíteni. Gyere, csak ne pazarolod a drága idődet. Vissza a lovakhoz.

Kyra azonban földbe gyökerezve állt tovább, képtelen volt másfelé nézni. A szíve hevesebben vert mikor rájött, hogy a teremtmény rá várt.

- Ezt választom - monda a lovásznak.

Baylor és a többiek elsápadtak, és úgy tekintettek rá, mint egy őrültre. Ezt sugallta a döbbent csend is.

- Kyra - kezdte Anvin - apád sohasem engedné meg.

- Az én választásom, vagy sem? - kérdezte.

Anvin összeráncolta szemöldökét és csípőre tette a kezét.

- Ez nem egy ló - folytatta - hanem egy vadállat.

- Meg fog ölni téged- tette hozzá Baylor.

Kyra a lovász felé fordult.

- Nem te mondtad, hogy hallgassak a megérzéseimre? - kérdezte. - Nos, ide vezettek engem. Ez az állat és én összetartozunk.

A Solzor hirtelen felemelte a hatalmas lábait és összetört még egy fakaput, szilánkokat szórva szerte szét, menekülésre késztetve a katonákat. Kyra le volt nyűgözve. Egyszerre volt vad és féktelen, ugyanakkor lenyűgöző. Az állat túl nagy volt arra a helyre, túl nagy a fogsághoz és sokkal magasabb rendű a többiekhez képest.

- Miért neki kellene megkapnia? - kérdezte Brandon előrelépve, a többiek pedig félrehúzódtak előle. - Idősebb vagyok nála, magamnak akarom.

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, Brandon előreszaladt, hogy megfogja. Fel akart ugrani a hátára, és mikor felérkezett a Solzor felágaskodott és levetette őt a hátáról. Brandon keresztül repült az istállón és a falnak csapódott.

Most Braxton szalad előre, hogy ráüljön, ám az állat megrázta a fejét és felsértette a fiú karját az agyaraival.

Brandon vérző kezét szorítva, visítva szaladt ki az istállóból. Braxton miután lábra állt szintén futni kezdett, a Solzor éppen csak elvétette őt a következő harapással.

Kyra csak nyugodtan állt, minden félelem nélkül. Tudta, hogy vele másképp viselkedik majd. Érezte a kapcsolatot önmaga és a fenevad között, ugyanúgy, mint Theos esetében.

A lány hirtelen előrelépett, bátran a halálos agyarak sugarába. Meg akarta mutatni, hogy bízik a Solzorban.

- Kyra! - kiáltotta rá Anvin ijedten. - Lépj hátrébb!

A lány azonban figyelmen kívül hagyta őt. Csak állt és meredten nézett a fenevad szemébe.

A fenevad viszonozta a nézését, lassú morgó hangot eresztett ki a torkán, mintha tépelődne, hogy mit csináljon. Kyra belül reszketett a félelemtől, de nem hagyta, hogy a többiek ezt észrevegyék. Kényszerítette magát, hogy bátorságot sugározzon. Lassan emelte fel a kezét, előrelépett és megérintette a skarlátvörös bundát. Sokkal hangosabban mordult fel, vicsorítva az agyaraival és a lány jól érezte a benne rejlő haragot és frusztrációt.

- Engedjétek el a láncáról - parancsolta.

- Micsoda!? - csodálkozott egyikük.

- Nem túl bölcs dolog - tette hozzá Baylor, félelemmel a hangjában.

- Tegyétek, amit mondtam! – csattant fel a lány, érezve a növekvő erőt a hangjában, ahogy a fenevad akarata áramlott rajta keresztül.

A katonák kulcsokkal a kezükben szaladtak előre, hogy kinyissák a láncokat. Ezalatt a fenevad le sem vette mérges szemeit a lányról, vicsorgott, mintha el akarná ijeszteni.

Amint a láncok lehullottak, a vad dobolni kezdett a lábaival, mintha támadásra készülne.

De különös módon semmi nem történt. Csak bámult Kyrára, és haragja lassan megértésbe, szinte már csodálatba csapott át.

Lassan leengedte a fejét, egy apró gesztust téve, szinte észrevehetetlent, amelyet csak a lány látott. Kyra előre lépett, megragadta a sörényét és egy gyors mozdulattal felült a hátára.

Mindenkinek elállt a lélegzete a teremben. A fenevad megrázta magát és felágaskodott, de Kyra érezte, hogy ez a műsor inkább a többieknek szól. Nem akarta őt levetni a hátáról, csak megpróbált ellenszegülni, hogy kiderítse, kinél van az irányítás és meddig mehet el. Tudatni akarta a lánnyal, hogy ő vadnak született és senki sem törheti be.

Nem akarlak megszelídíteni, mondta a lány gondolatban. Én csak a társad akarok lenni a harcban.

A Solzor megnyugodott, még rúgkapált, de már nem olyan vadul, miközben hallgatta a lányt. Hamarosan abbahagyta a mozgást, nyugton maradt Kyra alatt, de a többiekre úgy morgott, mintha meg akarná őt védeni.

A lány nyugodtan ült a Solzor hátán, onnan nézett le a többiekre, a tengernyi tátott szájjal beámuló férfira.

Kyra lassan elmosolyodott, elöntötte a győzelem érzése.

- Ez – kezdte -, az én választásom. A neve pedig Andor.

Kyra kilovagolt Andor hátán a vár udvarának közepére, miközben apja katonái, ezek a harcban edzett férfiak, csodálattal nézték. Még egyikük sem látott ehhez foghatót.

Kyra könnyedén fogta a sörényt, megpróbálva nyugtatni a morgó állatot. Mialatt Baylor egy nyerget erősített a hátára, Kyra próbálta megtartani az egyensúlyát. Nem akart leszállni, mivel már most sokkal erősebbnek érezte magát attól, hogy ez a fenevad alatta volt, mint előtte bármikor.

Dierdre mellette lovagolt egy csodálatos kancán, amelyet a lovász választott neki. Együtt szelték át az udvart, amikor Kyra észrevette az apját a távolban, aki már a kapuban állt, várva őt. Ott állt az emberei gyűrűjében, akik félelemmel és csodálattal vegyesen nézték, ahogy megüli ezt az állatot.

A lány látta a szemükben a csodálatot és ez bátorsággal töltötte el. Ha Theos nem is tér vissza hozzá, most már van egy csodálatos társa.

Lepattant a nyeregből, amikor az apjához ért, Andor-t a sörényénél fogva vezette. Látta apja szemében a kétséget. A tekintette újra tudatosította benne, hogy nemcsak ő tartott ettől az utazástól. Egy rövid pillanatra a férfi leengedte marcona tekintetét és apai szeretettel tekintett a lányára. A lány látta rajta a küzdelmet, a tépelődést.

Pár lépéssel arrébb állt meg, szemben vele és a csend csak egyre nőtt, ahogy a katonák körbevették őket, hogy lássák a búcsúzást.

A lány rámosolyodott.

- Ne aggódj, apám. Erősnek neveltél.

Apja csak bólintott helyeslően megerősítésként, de a lány látta rajta, nem biztos magában. Ő mindenek felett mégis csak az apja volt.

Apja az eget kémlelte.

- Ha most eljönne érted a sárkányod - kezdte - akkor percek alatt átszelnéd Escalont. Vagy ami még jobb, meg tudna védeni bármilyen veszélytől, amely csak utadban áll.