- Nem fog támadni, ha nem provokáljátok - sürgette Kyra a testvéreit. - Hagyjátok elmenni!
Ők azonban nem figyeltek rá, mindketten vaddisznó felé fordultak, felemelve a lándzsájukat. Előresétáltak a tisztásra, hogy bebizonyítsák maguknak mennyire bátrak.
- Én a fejét célzok majd – kezdte Brandon.
- Én pedig a torkát - folytatta Braxton és mindketten irányba álltak.
A vaddisznó egyre hangosabban vicsorgott, szélesebbre tátotta száját, amiből csorgott a nyál. Tett még egy fenyegető lépést.
- Gyertek vissza – kiáltott feléjük Kyra kétségbeesetten.
Azonban a fiúk inkább előreléptek egyet, felemelték lándzsáikat majd hirtelen elhajították azokat.
A lány bizonytalanul nézte, amint a lándzsák a levegőbe repülnek, és közben felkészült a legrosszabbra.
Döbbenten figyelte, amint Brandon lándzsája megsebzi az állat fülét, elég vért serkentve ki, hogy az még idegesebb legyen, miközben Braxton dobása méterekkel kerüli el a bestia fejét.
A fiúkon most először látszott a félelem. Tátott szájjal, döbbenten álltak, látszott, hogy az italból nyert bátorságukat felváltotta a félelem.
A vadkan felbőszülve leszegte a fejét, ijesztő hangokat hallatott és hirtelen megiramodott.
Kyra döbbenten nézte, ahogy lecsap a testvéreire. A vadkan gyorsabb volt mint bármi, amit életében látott, és a mérete ellenére olyan gyorsan szaladt a fagyos fűben, mint egy szarvas.
Ahogy közeledett Brandon és Braxton megpróbáltak az ellenkező irányba szaladni, hogy mentsék az életüket, de esélyük sem volt lehagyni a bestiát.
Aidan ottmaradt, földbe gyökerezett lábbal, egyedül, a félelemtől lefagyva. Tátott szájjal állt, a lándzsa is kiesett a kezéből. Kyra tudta, a lándzsa sem sokat segített volna rajta, hiszen nem lett volna képes megvédeni magát. Egy felnőtt férfi sem tudta volna… A vadkan egyenesen Aidan felé vágtatott.
Kyra szíve egyre hevesebben vert.
Gondolkodás nélkül előrelendült a fákat kerülgetve, maga előtt tartva az íját, tudva, hogy csak egy lövése van, és annak tökéletesnek kell lennie. Tudta, nehéz lesz, még akkor is az lenne, ha a vadkan nem mozogna, de így… Teljesen bepánikolt. Ha túl akarják élni, muszáj a lövésnek tökéletesnek lennie.
- Aidan, feküdj a földre! - kiáltotta.
A fiú először nem mozdult, így elállta az útját, gátolta a tiszta lövést és Kyra tudta, már abban a pillanatban, mikor megemelte az íját, ha öccse nem mozdul az utolsó esélyük is kárba fog veszni. A fák között botladozott, a lába megcsúszott a havon és egy pillanatig úgy érezte, hogy minden elveszett.
- AIDAN! - kiáltotta újból.
Valami csoda folytán szavai ezúttal eljutottak a fiúhoz, aki az utolsó másodpercben végre a földre vetette magát, szabad rálátást biztosítva Kyrának a célpontra.
Ahogy a vaddisznó vágtatott felé, az idő lelassult. Úgy érezte, egy alternatív világba lépett. Egy olyan dolog ébredt fel benne, amit eddig nem tapasztalt és nem is értette igazán az új érzést... A világ beszűkült és egyetlen helyre fókuszálódott. Hallotta a saját szívverését, légzését, a levelek susogását és egy varjú távoli károgását. Sokkal többet érzett az univerzumból, mint valaha. Egy olyan birodalomba lépett, ahol az univerzum és ő eggyé váltak…
Kyra kis csípést érzett a tagjaiban, egy meleg, tüskés energiát, amit még sosem tapasztalt. Olyan érzés volt, mintha egy idegen akarná elfoglalni a testét. Mintha egy nagyobb és sokkal erősebb valaki lenne…
Kisöpörte a gondolatait, csak az ösztönei vezették és ez az új energia áramlott az ereiben. Kitámasztotta a lábát, felemelte az íjat, ráhelyezte a nyilat és lőtt.
Tudta, már amikor elengedte az íjat, hogy ez egy különleges lövés lesz. Nem kellett odanéznie, érezte, hogy oda tart a nyíl ahová szánta, a fenevad jobb szemébe. A nyíl majd egy lábnyit bevágott a vaddisznóba, mielőtt megállt.
A fenevad felmordult, a lábai kicsúsztak alóla és a pofájára esett, közvetlen a hóba. Keresztülcsúszott a tisztáson, miközben vonaglott. Végül Aidantől egy lábnyira állt meg, olyan közel, hogy szinte meg lehetett érinteni.
Kiterült a földön, miközben Kyra előrelépett felajzott íjjal a kezében, megállt a vadkan felett és egy újabb lövést eresztett hátul a koponyájába. Végre abbahagyta a mozgást.
A lány némán állt a tisztáson. Szíve hevesen vert, az idegei lassan nyugodtak csak meg, az energia elhalványult és meglepetten eszmélt rá mit is tett. Tényleg végrehajtotta ezt a lövést?
Rögtön eszébe jutott az öccse és amint megölelte őt, Aidan olyan bizalommal nézett fel rá, mintha az anyja lenne. A szemében még ott látszott a félelem, de sértetlen maradt. Kyra megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor látta, hogy nem esett bántódása.
Hátrafordult két bátyjához, akik a tisztáson feküdtek és sokkoltan, félelemmel nézték őt. De látott valamit a tekintetükben, ami nyugtalanította őt. A gyanú. Hogy ő különbözik tőlük. Egy kívülálló. Úgy néztek rá, amit Kyra látott már korábban is, ritkán, de elégszer ahhoz, hogy elraktározza magában. Megfordult és lenézett a lábainál fekvő halott szörnyre, miközben azon töprengett, hogy tizenöt éves lányként, miként volt erre képes. Túlmutatott a képességein. Ez nem csak egy szerencsés lövésen múlott…
Mindig is volt valami, ami miatt különbözött másoktól. Ott állt némán, és képtelen volt megmozdulni. Mert ami ma igazán megrázta, az nem a vadkan felbukkanása, hanem a fivérei szemében látott hitetlenkedés. Már milliószor felötlött benne egy kérdés, de eddig nem engedte, hogy tudatosodjon benne, ezúttal azonban halkan felsóhajtott magában. Kénytelen volt feltenni a kérdést, amire sürgősen választ kellett kapnia…
Ki ő valójában?
Visszafelé úton Kyra a testvérei mögött sétált figyelve, ahogy görnyedeznek a vaddisznó súlya alatt. Aidan mellette ment, míg Leo a sarkában ügetett. A vadászat után visszatért hozzájuk. Brandon és Braxton keményen megküzdöttek minden lépésért, miközben a lándzsáikra kötözött vadállatot a vállukon cipelték. Mióta kiértek az erdőből zord kedvük jelentősen megváltozott főleg, miután apjuk erődje is látótávolságba került. Minden egyes lépéssel egyre magabiztosabbakká váltak, lassan visszanyerték arrogáns önmagukat, nevetgélve viccelődtek a zsákmányuk felett.
- Az én lándzsám sebesítette meg - hencegett Brandon Braxtonnak.
- De - kontrázott rá Braxton - az én lándzsámon változtatott irányt és így került Kyra nyila elé.
Kyra arca elnyúlt a hazugságaikat hallgatva. Disznófejű bátyai már magukat győzködték a saját történetükről, és úgy tűnt lassan el is hiszik azt. Már előre látta, amint apjuk termeiben hencegnek a sikeres vadászatukkal.
Őrjítő érzés kerítette hatalmába. Ki akarta őket javítani, de összeszorította a száját és csendben maradt. Töretlenül hitt abban, hogy az igazság mindig utat tör magának, mindegy mit mond ez a két pojáca.
- Hazugok vagytok – jelentette ki Aidan, miközben még mindig reszketett a történtektől. - Tudjátok, hogy Kyra ölte meg a vadkant.
Brandon megvetően fordult hátra a válla felett, mintha Aidan csupán egy bogár lenne.
- Mit is tudsz te? – kérdezte. - El voltál foglalva a nadrágba pisiléssel.
Mindketten felkacagtak. Úgy tűnt a történetük minden egyes megtett lépéssel egyre hihetőbbé vált számukra.
- És ti talán nem futottatok el? – érdeklődött Kyra gúnyosan, ezúttal kiállva Aidan mellett.
Читать дальше