János Erdélyi - Népdalok és mondák (3. kötet)

Bujdosik egy ifju a városból,
Bucsúzik ő minden barátitól,
Az kedvese reá níz,
Hull a könye, mint a viz.

Mit hagysz hát, galambom, ha elmégysz?
Ezt a gyürűt ujjamról,
Ez vagyon gyémántból,
Ezt hagyom örök ajándékul.

Itt a kocsi, el kell menni,
Nem is tudok szólani.
Csak az nehéz a szívemnek,
Hogy tőled meg kell válni.

Gyönge testem testére,
Bágyadt szívem szivére,
Lehajtanám bús fejemet
Fehér hattyu mellére.

Egy kis kórót kaszáltattam,
Ugy megégett, ugy ugy úgy.
Egy kis tejet forraltattam,
Ugy megforrott, ugy ugy úgy.

Pap fogja kezemet,
Ugy szégyenlem, ugy ugy úgy.
Mester mondja: hozzá menjek,
Ugy akarom, ugy ugy úgy.

Sirass anyám, sirass,
Mig előtted járok,
De aztán ne sirass,
Ha utnak indulok.

Lesznek siratóim
Az égi madarak,
Kik eltemettetnek,
Az erdei vadak.

Hulljatok levelek,
Rejtsetek el engem,
Mert az én kedvesem
Sírva keres engem.

Szívem szép bálványa,
Alig hogy láttalak,
El sem is hagytalak.

Kincsem, szép angyalom,
Emléked csókolom.
Szemem lánggal lobog.

E szál virágodat,
Emlékzálogodat
Szivemnél felleled,
Már most isten veled!

Szép a rozmaringszál bokorba,
Mikor kötik azt koszorúba;
Felteszik a szűz lány fejére,
Ugy kisérik a menyekzőre.

Érik a szőlő,
Hajlik a vessző,
Borul a levele.

Két szegény legény
Vándorolni készül,
De nincsen kenyere.

Eredj haza rózsám,
Süss neki rétest,
Főzz neki levest,
Hadd legyen jó kedve.

Jól megzsírozd neki,
Jól megtúrózd neki,
Ugy add a kezébe.

Sütöttem is neki,
Főztem is neki,
Még sincsen jó kedve.

Dörög a kocsi
Pattog a Jancsi,
Talán értem jőnek;

Oh édes anyám,
Kedves szülő dajkám!
De messze elvisznek.

Kocsira ládám,
Kocsira ágyam,
Magam is felülök.

Örül a viola reggeli harmatnak;
Ej, én is örűlök barna galambomnak.

Mikor a menyecske sétál a kis kertben,
Szedi a violát, selyem kezkenőben.

Mikor a menyecske sétál a templomba;
Én pedig vigságban megyek el korcsmába.

Mikor a menyecske czifrán felöltözik,
Elmegy a templomba, de nem imádkozik.

Hányja veti széjjel ragyogó szemeit,
Hogy hol láthatná meg kedves szeretőjét.

Ugat a kutyám, a kicsi, haja haj!
Jön a szeretőm, a piczi, haja haj!
Ha egy kicsint nagyobb volna,
Mindjárt hozzám való volna, haja haj!

Ugat a kutyám, a Rajna,
Jön a szeretőm, a barna;
Ha barna is, de nem czigány,
Szeret ő engem igazán, haja haj!

Ugat a kutyám, a hangyás,
Jön a szeretőm, a ragyás,
Azért hogy ő kicsint ragyás,
Az az igaz magyar fizás, haja haj!

Nem mind ezüst, a mi tallér;
Nem minden legény gavallér;
Nem minden legénynek való,
Arany csipkés nyakravaló, haja haj!

Az atkári kerek réten, haja haj!
Csak egy csillag van az égen, haja haj!
Gyöngyös felé jobban ragyag,
Én is onnan való vagyok, haja haj!

Gyöngyös város szép helyen van,
Három csillag felette van;
Én is onnan való vagyok
A hol az a csillag ragyog, haja haj!

Sokat köszöntem apádnak,
Sokat az édes anyádnak:
Csak hogy kedveket lelhessem,
Benned reményem lehessen.

Az igaz, hogy semmim sincsen,
Bár akárki megtekintsen;
De van becsületem, szívem,
Ha bár egyebem is nincsen.

Van egy parányi házacskám,
Van egy néhány bogaracskám;
Lesz mindig egy két krajczárom,
A falut sorba nem járom.

Lesz egy darabka kenyerem,
Ha feltörik is tenyerem;
Lesz jó vizem, tiszta szívem,
Csak te lennél igaz hivem.

Felsütött a nap a cserjén,
Bús a besenyői legény;
Meg akarna házasodni,
De nincs a lányt hová vinni.

Haszonbérlett tanyájába,
Superlátos nyoszolyába
Fekteti a menyasszonyát,
Királynak képzeli magát.

Jaj be szép csendes este van,
Nem fuj a szél;
Jaj be szépen remeg az a
Nyárfalevél.

Minek nekem a szép leány,
Hű szerető?
Szeretőm már nekem az a
Bús temető.

Ki is visznek már engemet
Nem sokára,
Kedves rózsám gyászt köthet a
Kalapjára.

Felsütött a nap sugára,
Szép szeretőm ablakára.
Kikönyökölt két karjára,
Most is hí, hogy menjek arra.

De mert megcsalt a hitetlen,
Lett irántam érzéketlen.
Nem megyek többet hozzája,
Had süssön a nap reája.

Jaj be fenszáll az a héja,
Mégis körme közűl él a:
Hát én magamban egyedűl
Hogy éljek meg nálad nélkűl!

A kis madár is párt talál,
Vidámon ágrul ágra száll,
Csak én páratlan és árva,
Mindentül el vagyok zárva.

A szép tavasz közel van már,
Most minden új örömre vár:
Csak magam vagyok szomorú,
Mint a hervadó koszorú.

A gyöngyösi kő híd alatt, kő híd alatt,
Fürtős gubám oda maradt.
Vámot kérnek, de nem adok, de nem adok,
Mert én hevesi fi vagyok.

A gyöngyösi kő híd alatt, kő híd alatt,
Piros csizmám oda maradt.
Vámot kérnek de nem adok, de nem adok,
Mert én hevesi lány vagyok.

Nincsen nekem feleségem, se babám,
Nincs is nekem tiszta ingem, se gatyám.
Majd lesz nekem feleségem, babám is,
Majd lesz akkor tiszta ingem, gatyám is.