János Erdélyi - Népdalok és mondák (3. kötet)

Hogy mehetnék én te hozzád,
Én édes szerelmem?
Az egérnek czinczogása
Észrevétet engem. –
Félre vitéz, minek is élsz,
Ha már egy egértől is félsz;
Távozz tőlem messze.

Kicsike még az én párom,
Három esztendeig várom.
Haj rózsám, violám,

Csókold meg az orczám.
Szemöldöke sugár vagyon,
Az enyimhez illik nagyon.
Haj rózsám stb.

A lesz a maga magzatja,
A kinek én leszek atyja.
Haj rózsám, violám,
Csókold meg az orczám.

Buzával él a vad galamb,
Szomorun szól a nagy harang,
Szomorun szól, a mint hallom,
Halva fekszik a galambom.

Bárcsak addig ki ne vinnék,
Mig én innen oda érnék.
Koporsójára borulnék,
Jaj de keservesen sirnék.

Árva vagyok, árva lettem,
Hogy hívemet elvesztettem.
Árva vagyok, mint a gólya,
Mellynek nincsen pártfogója.

Nem kell nekem senki híve,
Senki megunt szeretője,
Beérem a magaméval,
Az én barna galambommal.

Majd elmegyek valamerre,
Valamelly ország szélére,
Fészket rakni fügefára,
Sok irigyeknek daczára.

Isten hozzád, Magyarország,
Nekem nem zöldel itt több ág.
Isten hozzád, szép vidékem,
Szívemet nem keserítem.

Tudod rózsám, tudhatod is,
Jó voltam én, de hamis is;
Megcsaltam én ezeret is,
Megcsallak, rózsám, téged is.

Annyi nekem az irigyem,
Mint a fűszál a mezőben;
Csipkebokor a szállásom,
Nincs Kaposon maradásom.

Szerettelek, azt megvallom,
De már annak vége vagyon,
Vége vagyon szerelmünknek:
Betelt kedve irigyünknek.

Szóltak, ha veled beszéltem;
Irigyeltek, ha rád néztem.
Irigyeljék már, nem bánom,
Szerettelek, holtig bánom.

Szidott anyád, ne szidjon már,
Szólt a világ, nem hajtok rá,
De sokat szidott hiába,
Szálljon az a vén nyakába.

Harangoznak Csengerbe,
Vajjon ki halt meg benne?
Egy szép barna legénynek
Szeretője, szegénynek.

Harangoznak estvére,
Menjünk a temetésre.
Egy szép barna menyecske.
Holt meg a szerelembe.

Jaj be sáros ez az út,
Volt szeretőm de rám unt.
Be csillagos ez az ég,
Majd eszedbe jutok még.

Falu végén keskeny gát,
Barna kis lány, ugord át.
De te, szőke, ne probáld,
Mert elreped a szoknyád.

Falu végén magas ház.
Hát te kis lány mit csinálsz?
Egyengetem magamat.
Várom a galambomat.

Vékony deszka kerítés,
Jaj be karcsu teremtés.
Mihelyt őtet megláttam,
Mindjárt magamnak szántam.

Apró fának apró a virága,
Barna legény fekete gubába.
Szőke kis lány alá húzta magát,
Mégis kilátszik a karton kabát.

Kecskeméti czifra szó,
Ott te rózsám ne gyászó,
Ha gyászolsz is három nap,
A gyászodnak vége van.

A szivedben három szó,
Egyik: rózsám, ne gyászó,
A második: szerelem,
A harmadik; gyötrelem.

Mutasd kérlek, szerelmedet,
Ne hunyd be fényes szemedet,
Az rongálja én mellemet,
Nem találom én helyemet.

Akar merre járok, kelek,
Előttem a fényes szemed.
Pillants reám, adj szerelmet,
Ugy találom én helyemet.

Kinek van, kinek van
Tarka kezkenője,
Annak van, annak van
Barna szeretője.

Van nekem kezkenőm,
Fehér is, tarka is,
Van nekem szeretőm,
Szőke is, barna is.

Árka mellett a szőlőnek
Hallom szavát Örzsikémnek.
Ott arat ő, ott énekel,
Tehene mellette legel.

Tehenének füvet arat,
Ad az neki tejet, vajat;
Vajas pogácsát süt nekem,
Őt azért én megölelem.

Adj Örzsikém, még csókot is,
Szeretem a pogácsát is:
Jó az, hogy ha vajas tejes,
De jobb a csók, mert az édes.

Szeretsz Örzsim, te engemet,
Szeretlek én is tégedet;
Ha adsz csókot egyet kettőt,
Adok érte tizenkettőt.

Széles a kalapom karimája,
Meleg a nap, állj babám, alája.
Gyenge orczád pirosa, fehére,
Napsugártól égne feketére.

A kikelet nyiló virággal jár,
Zöld ágak közt él vigan a madár,
S a legénynek akkor van élete,
Ha babáját szive mellé vette.

Uj a subám, fél vállamra vetem,
S irigyeim kényemre nevetem,
Mit nekem a világ? hadd fecsegjen,
Csak a szivem igaz helyén legyen.

Boldogtalan az én sorsom,
Rózsafa lesz a koporsóm,
Nem hittem, hogy valahára
Legyek babám unalmára.

Nekem a legtisztább estve
Fekete színre van festve;
Komor felettem az ég is;
Elhagyott a szeretőm is.

Azért hogy én szegény vagyok
Fekete hat lovon járok;
Fekete hat lovam karcsu,
Magam vagyok barna fattyu.

Kupeczes kalapot veszek,
Mellé rozmaringot teszek;
Szagos leszek merre járok,
Jobban szeretnek a lányok.

Elmehetsz, elmehetsz,
Nekem már nem kellesz.
Elmult az az idő,
Mellyben voltál kedves.

Nem azért szeretlek,
Hogy én elvegyelek,
Csak azért szeretlek,
Szóval hitegetlek.

A fekete retket
Csütörtökön vetik;
Azt a szőke leányt
De sokan szeretik.

Ne félj pajtás, ne félj,
Hogy soká szeretik;
Valamerre jár, kel
Tudom, kikerülik.

Bárányom legel mezőben,
Iszik babám a pinczében,
Vörös bor van a kezébe,
Nem tom, jutok-e eszébe.

Csak akkor jussak eszébe,
Mikor más ül az ölébe,
Akkor se jussak egyebért:
Csak az igaz szeretetért.