Terry Pratchett - Vége a mesének

Mint most.

A beszélgetés, Desiderata távollétéből kifolyólag, természetesen a boszorkányok számának gyérülésére fordult. [2] Desiderata küldött egy üzenetet Hessegi Szüle közvetítésével, amiben kérte, elhalálozása miatt engedjék el neki a megjelenést. A harmadik szem módot ad arra, hogy nagyon szorosra fogd a gyeplőt társasági kötelezettségeidet illetően.

— Mi, senki se? — tudakolta Mállotviksz Néne.

— Senki se — felelte Brevis Anyó.

— Ezt nevezem szörnyűségnek! — mondta Néne. — Ez undorító!

— He? — kérdezte a vén Hessegi Szüle.

— Néne ezt undorítónak nevezi! — kiabálta Brevis Anyó.

— He?

— Nincs lány, akit jelölni lehetne! Hogy átvegye Desiderata helyét!

— Ó!

Ennek teljes hordereje beivódott.

— Ha valaki nem kéri a kenyérhéjat, én megeszem — jelentkezett Ogg Ángyi.

— Ilyesmi sosem fordult elő fiatalabb koromban — szögezte le Néne. — Csak a hegy innenső oldalán élt egy tucat boszorkány. Na persze, ez még azelőtt volt, mielőtt jött ez az egész — grimaszolt egyet — gondoskodás saját szórakozásodról. Manapság túl sok van ebből a gondoskodj saját szórakozásodról dologból. Mi sose gondoskodtunk a saját szórakozásunkról lánykoromban. Nem volt rá időnk.

— Tempó fuggit — közölte Ogg Ángyi.

— Mi?

— Tempó fuggit. Aztat jelenti, hogy az akkor volt, ez meg most — fordította Ángyi.

— Nincs szükségem arra, hogy ezt valaki megmondja nekem, Gytha Ogg. Tudom, mikor van most.

— Haladni kell a korral.

— Nem látom be, miért. Nem látom be, mi miért…

— Szóval akkor, gondolom, megint át kell igazítsuk a határokat — szakította félbe Brevis Anyó.

— Nem tehetem — vágta rá azonnal Mállotviksz Néne. — Már így is négy falut látok el. A söprűmnek alig van ideje lehűlni.

— Hát, azzal, hogy Homor Mámi meghalt, kifejezetten szűkösen vagyunk — állapította meg Brevis Anyó. — Tudom, hogy nem csinált valami sokat a másik munkája miatt, de ott volt a helyszínen. És ez az, ami számít. Az ottlét. Helybéli boszorkának pedig lennie kell.

A négy boszorkány komoran meredt a tűzre. Hát, legalábbis hárman közülük. Ogg Ángyi, aki hajlamos volt a dolgok derűsebbik oldalát nézni, pirítóst készített.

— A népek szereztek maguknak egy varázslót, odale Zsomborséden — szólalt meg Brevis Anyó. — Nem akadt senki, aki magára vállalta volna, amikor a vén Szokdecs Nagyi meghalt, ezért elküldtek Ankh-Morporkba egy varázslóért. Egy valóságos varázslóért. Pálcával. Most a fickónak van ott egy boltja egy rézcégérrel az ajtó fölött. Az van ráírva „Varázsló”.

A boszorkányok sóhajtottak.

— Mrs. Perzselt meghalt — folytatta Brevis Anyó. — És Kamposnyars Szüle is eltávozott.

— Tényleg? Az öreg Mabel Kamposnyars? — érdeklődött Ogg Ángyi morzsák zápora közepette. — Mennyi idős volt?

— Száztizenkilenc — válaszolta Brevis Anyó. — Mondtam neki „Nem akarhatsz a te korodban elmenni hegyet mászni”, de nem hallgatott rám.

— Egyesek ilyenek — jelentette ki Néne. — Makacsok, mint egy öszvér. Mondd nekik, hogy tilos megtenniük valamit és meg nem állnak, míg ki nem próbálták.

— Én ténylegesen hallottam a legutolsó szavait — mesélte Hessegi Szüle.

— Mit mondott? — firtatta Néne.

— Ha jól emlékszem azt, hogy „ó, a francba” — felelte Szüle.

— Pont így szeretett volna elmenni — állította Ogg Ángyi. A többi boszorkány bólintott.

— Tudjátok… lehetséges, hogy a boszorkányság végét látjuk ezen a tájon — morfondírozott Brevis Anyó.

Megint a tűzbe bámultak.

— Gondolom, senki sem hozott mályvacukrot? — reménykedett Ogg Ángyi.

Mállotviksz Néne boszorkánynővéreire pillantott. Brevis Anyót ki nem állhatta; az öregasszony a hegy túloldalán tanít és megvan az az ocsmány szokása, hogy ésszerűen viselkedik, amikor provokálják. És a vén Hessegi Szüle talán a leghasznavehetetlenebb szibilla az orákulum jellegű kinyilatkoztatások történetében. És Néne végképp nem szenvedhette Ogg Ángyit, aki a legjobb barátnője volt.

— Mit szólnátok az ifjú Magrathoz? — firtatta ártatlanul Hessegi Szüle. — Az ő területe pont Desideratáé mentén húzódik. Esetleg ő magára vállalhatna egy kis többletet?

Mállotviksz Néne és Ogg Ángyi összenéztek.

— Fura dolgokat vett a fejébe — jelentette ki Néne.

— Nahát, miket beszélsz, Eszme — mondta Ogg Ángyi.

— Hát, én furának tartom — szögezte le Néne. — Ne mondd nekem, hogy összebeszélni azt a rengeteg mindent nexusokról nem azt jelenti, hogy fura dolgokat vett a fejébe!

— Nem azt mondta — tiltakozott Ángyi. — Azt mondta, hogy kontaktust szeretne teremteni önmagával.

— Ezt mondtam én is — makacskodott Mállotviksz Néne. — Megmondtam neki: Naivitas Beléndek volt az anyád, Araminta Beléndek volt a nagyanyád, Jolanda Beléndek a nagynénéd és te pedig… te vagy a te éned.

Az olyan ember elégedett arckifejezésével dőlt hátra, aki mindent megoldott, amit bárki valaha is tudni akarhatna az egyén identitásválságáról.

— De meg sem hallgatott — tette hozzá.

Brevis Anyó a homlokát ráncolta.

— Magrat? — hitetlenkedett. Megpróbálta gondolatban fölidézni a Kostető legfiatalabb boszorkányának képét és visszaemlékezett — nos, nem az arcra, csupán a májusfára hasonlító test és szélvihar utáni szénakazalra hajazó frizura közé ékelt reménytelen jóakarat könnyben úszó kifejezésére. Jótettek hajthatatlan elkövetője. Örökös aggályoskodó. Az a fajta ember, aki megmenti az apró, fészekből kiesett madárfiókákat és zokog, amikor azok elpusztulnak, pedig ez az a rendeltetés, amit Természet Anyánk általában az apró, fészekből kiesett madárfiókáknak szán.

— Nem vall rá — nyilvánított véleményt.

— Meg még azt is mondta, hogy öntudatosabb akar lenni — fűzte hozzá Néne.

— Nincs semmi baj az öntudatossággal — szögezte le Ángyi. — Az öntudatosság az egész boszorkánykodás lényege.

— Sose állítottam, hogy bármi rossz lenne benne — protestált Néne. — Meg is mondtam neki, hogy nincs azzal semmi gond. Olyan öntudatos lehetsz, amilyen csak akarsz, mondtam, egész addig, amíg azt teszed, amire utasítanak.

— Dörzsölje ezt be és egy-két héten belül rendbe fog jönni — szólalt meg Hessegi Szüle.

A másik három boszorkány várakozásteljesen ránézett, hátha folytatja. Hamarosan világossá vált, hogy nem.

— És Magrat tart egy… mi is az, amit tart, Gytha? — tudakolta Néne.

— Önvédelmi tanfolyamot — válaszolta Ángyi.

— De hát ő boszorkány! — mutatott rá Brevis Anyó.

— Mondtam neki — felelte Mállotviksz Néne, aki egész életében félelem nélkül járt-kelt a zsiványok látogatta hegyvidéki erdőkben abban a biztos tudatban, hogy a sötétség nem tartogat nála rettentőbbet. — Azt felelte, nem ez a lényeg. Nem ez a lényeg. Szó szerint ezt mondta.

— Amúgy se jár rá senki — vont vállat Ogg Ángyi.

— Én azt hittem, hogy hozzá fog menni a királyhoz — közölte Brevis Anyó.

— Mint mindenki — bólogatott Ángyi. — De tudod, milyen Magrat. Hajlamos arra, hogy nyitott legyen Ideákra. Most azt mondja, visszautasítja, hogy szexbálvány váljék belőle.

Ezen mindnyájan eltűnődtek. Végül Brevis Anyó kibökte, habozva, annak a modorában, aki most bukkan fölszínre az érdekfeszítő töprengés mélységeiből: — De hát soha nem is volt szexbálvány.