Margaret Weis - A téli éj sárkányai

— Köszönöm — mondta Gunthar, beljebb lépett és óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, de előbb végignézett a folyosón, meggyőződve róla, hogy senki sincs a közelben.

Az ablak előtt álló párhoz lépett. — Különben is, mindkettőtökkel beszélnem kell... már mondtam is Willsnek, hogy keressen benneteket. De talán Így lesz a legjobb. Legalább senki sem tudja meg, hogy beszéltünk egymással.

Újabb intrikák — gondolta magában Laurana ingerülten.

Egész útjukon Gunthar várkastélya felé, másról sem hallott, mint a lovagságot megosztó, belső torzsalkodásról.

Lauranát mélységesen fölháborította Gunthar beszámolója Sturm Próbatételérol, ezért aztán kiállt a Lovagok Tanácsa elé, hogy fölszólaljon Sturm védelmében. Bár példa nélkül álló dolog volt, hogy egy nő jelenik meg a Lovagok Tanácsa előtt, a hallgatóságon mégis nyomot hagyott e fiatal hölgy lelkes kiállása Sturm mellett. A tény, hogy Laurana az elf uralkodóház tagja, és hogy része volt a sárkánydárdák elhozatalában, szintén kedvező volt rá nézve.

Még Derek hívei — már akik megmaradtak mellette — sem mertek felszólalni ellene. A lovagok azonban még így sem jutottak végleges döntésre. A lovag, akit Lord Alfred helyettesítésére jelöltek ki, a szóbeszéd szerint Derek táborába tartozott, Lord Michael pedig olyan határozatlannak mutatkozott, hogy Lord Gunthar kénytelen volt nyílt szavazásra vinni a kérdést. A lovagok gondolkodási időt kértek, ezért az ülést végül megszakították. Ezen a délutánon került sor a folytatásra. Szemmel láthatóan Lord Gunthar éppen errol a tanácskozásról érkezett.

Laurana rögtön felfedezte az arcán, hogy az ügy kedvező fordulatot vett. Ám ha így van, mivégre ez a taktikázás?

— Fölmentették Sturmot a vád alól? — kérdezte a lány.

Gunthar elmosolyodott és összedörgölte a kezét. — Nem fölmentették, gyermekem..., az még inkább a bűnössége mellett szólt volna. Nem, minden tekintetben igazolták. Én magam is erre törekedtem. A puszta fölmentés nem lett volna elég. Lovagi rangját végérvényesen elnyerte és a parancsnoki jogokkal is hivatalosan fölruházták. Derek komoly bajban van!

— Sturm sikerének őszintén örülök — mondta Laurana hűvösen és aggódó pillantást váltott Elistannal. Bár tetszett neki Lord Gunthar viselkedése, de mivel királyi házban nőtt fel, tudta, hogy Sturmnak csak a bábu szerepét juttatták ebben a politikai játékban.

Gunthar fölfogta a hangjában bújkáló hideg élt és arca elkomorodott. Lady Laurana — mondta kimérten —, tudom, arra gondolsz, hogy én zsinóron rángatom Sturmot. De beszéljünk nyíltan, hölgyem. A lovagság megoszlott, két táborra szakadt... egyik Dereké, a másik az enyém. És mindketten tudjuk, mi a sorsa egy kettéhasított fának: mindkét fele kiszárad és elpusztul. Aköztünk dúló harcnak véget kell vetni, különben igen súlyos következményei lehetnek. Ezért, Lady Laurana és Elistan, bizalommal fordulok hozzátok és kérlek, ítéljetek magatok... a ti kezetekbe teszem le ezt az ügyet. Megismertetek engem és ismeritek Lord Dereket is. Ti kit választanátok közülünk a lovagok Nagymesteréül?

— Természetesen téged, Lord Gunthar — jelentette ki Elistan őszintén.

Laurana egyetértően bólintott. — Szerintem is. Ez a széthúzás végzetes lehet a lovagságra nézve. Erről a saját szememmel győződhettem meg a Tanács ülésén. Annak alapján pedig, amit a Palanthasból befutott hírek szerint tudok, az a mi ügyünknek is árt. Mégis, a barátom sorsa az, ami legfőképp aggaszt.

— Teljesen megértelek és örülök, hogy ezt mondod — jegyezte meg Lord Gunthar biztatóan —, ez megkönnyíti számomra, hogy a kérésemet elétárjam. — Gunthar Laurana karjára tette a kezét. — Szeretném, ha elmennél Palanthasba!

— Hogyan? Miért? Nem értem!

— Nem csodálkozom. De hadd magyarázzam meg...! Foglaljatok helyet, te is, Elistan! Tölthetek egy kis bort?

— Inkább ne! mondta Laurana és letelepedett az ablak közelében.

— Így is jó — mondta Gunthar komoran, majd megfogta Laurana kezét. — Lady, mi mindketten jól ismerjük a politikát. Ezért most nyiltan kiterítem előtted a kártyáimat. Látszólag azért utazol Palanthasba, hogy megtanítsd a lovagoknak a sárkánydárda használatát. Ez lesz a hivatalos ok. Theros kivételével csak te és a törpe ért ehhez a fegyverhez. És... nézzünk szembe a valósággal... a törpe túl alacsony hozzá, hogy igazán bánni tudjon vele.

Gunthar megköszörülte a torkát. — Egyszóval, elviszed a dárdákat Palanthasba. Ám, ami még ennél is fontosabb, magaddal viszed a Tanács írásos Döntését Sturm jogainak teljes helyreállításáról. Ez végzetes csapást jelent Derek törekvéseire nézve. Abban a pillanatban, amint Sturm magára ölti ősi páncélját, mindenki megérti, hogy élvezem a Tanács teljes körű támogatását. Ezután azon sem csodálkoznék, ha Derek nem vállalkozna a Próbatételre, amikor visszatér.

— De miért éppen én? — kérdezte Laurana értétlenül. — Bárkit megtaníthatok rá, Lord Michaelt például, hogyan kell használni a sárkánydárdát. Ő azután el is vihetné azokat Palanthasba... és mellesleg a Sturmnak szánt iratot is...

— Lady Laurana — Gunthar erősebben megszorította a lány kezét, közelebb vonta őt magához és alig hallhatóan folytatta —, még mindig nem érted! Nem bízom meg Lord Michaelben. Nem bízhatom... nem merem rábízni ezt az üzenetet egyetlen lovagra sem. Derek ugyan kiesett a nyeregből... ahogy mondani szokás, de még korántsem veszítette el a csatát. Kell valaki, akiben eleve megbízhatok. Valaki, aki ismeri Derek szándékát és szemében egyértelműen Sturm oldalán áll.

— Én szívből Sturm oldalán állok — felelte Laurana hűvösen. — És ez számomra fontosabb a lovagság minden érdekénél

— Ó, de ne feledd, Lady Laurna — emelkedett föl Gunthar és nyomban meg is hajolt, hogy megcsókolja a lány kezét —, hogy Sturm számára viszont a lovagság érdekei a legfontosabbak! Mit gondolsz, mi történne vele, ha a lovagok súlyos vereséget szenvednének? És mi lenne a sorsa, ha Derek kaparinthatná meg a hatalmat?

Végül Laurana csak beleegyezett, hogy elmenjen Palanthasba, amint azt Lord Gunthar előre sejtette. Ahogy közeledett az indulás napja, csaknem minden éjjel azt álmodta, hogy Tanis alig pár órával az ő távozása után megérkezik a szigetre. Többször is már azon volt, hogy visszavonja az ígéretét, de akkor arra gondolt, hogy szembe kell majd néznie Tanissal és meg kell mondania neki, hogy nem volt hajlandó elmenni Sturmhoz és figyelmeztetni őt a reá leselkedő veszedelemre. Ez tartotta vissza attól, hogy másképp döntsön. Ez... és a Sturm iránti mélységes megbecsülése.

A magányos éjszakákon, amikor szíve és karja egyaránt Tanis közelségére vágyakozott és szinte maga előtt látta őt, amint magához öleli azt a sötét, göndör hajú, ragyogó barna szemű és csábosan ferde mosolyú emberlányt... a lelke teljesen fölkavarodott.

Barátai is hiábavalóan vigasztalták. Egyikük, Elistan, el is távozott, amikor küldönc érkezett érte az elfektől, és követelte, hogy egy lovagi különítmény kísérje el a papot útjára. Még búcsúzkodásra sem maradt idő. Alig egy nap múlva az elf-követ megérkezése után, Elistan és Lord Alfred fia, egy Duoglas nevű, komoly ifjú férfi, nekivágott a Dél-Ergothba vezető útnak. Lauranamég sohasem érezte olyan magányosnak magát, mint amikor jó utat kívánt szeretett pártfogójának.

Tasslehoffra szintén fájdalmas búcsú várt. A sárkánydárda fölötti örvendezés közepette mindenki megfeledkezett szegény Gnoshról és Életcéljáról, amely ezernyi darabra törve hevert a gyepen. Mindenki, Fizbant kivéve. A vén mágus fölkelt a földről, ahol a széthasított Fehér Kő előtt hevert és odament a holtra vált gnómhoz, aki iszonyodva meredt a szilánkokra zúzott sárkánygömbre.