Mikszath Kalman - Tot atyafiak

Здесь есть возможность читать онлайн «Mikszath Kalman - Tot atyafiak» — ознакомительный отрывок электронной книги совершенно бесплатно, а после прочтения отрывка купить полную версию. В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. Жанр: foreign_antique, foreign_prose, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.

Tot atyafiak: краткое содержание, описание и аннотация

Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Tot atyafiak»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.

Tot atyafiak — читать онлайн ознакомительный отрывок

Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Tot atyafiak», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.

Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

– Nem, nem! – kiáltá Krisztina szilajon – oda nem!

– Hová hát? – kérdé Bohuska szelíden.

– Akárhová! A világba – mondá Krisztina keserűen, és egy könnycsepp gördült végig szép arcán.

Miklós kínosan nézett a guruló könnycseppre, és arról gondolkozott, ha ő azt most lecsókolhatná arról a bájos tündérarcról.

Harmadik fejezet

Melyben azon események mondatnak el,

melyek az előbbi fejezetből kiszorultak

Mirkovszki Miklós egyike azon alakoknak, kikről a nők azt mondják, hogy „érdekesek”. Nagy, beszélő kék szemei voltak, dús szőke haja, délceg termete és ügyes modora. Mindössze fél év óta került haza, hogy itthoni jogi tanulmányait kiegészítse a bányászakadémián, s ha a jó szerencse kedvez, nekiindulhasson az életnek azon reménnyel, hogy valaha még bányatanácsos is lehet belőle. Elérheti; elég tehetsége van hozzá, aztán az élethez is tudja magát alkalmazni. Mint mondtuk, még csak fél év óta van Selmecen, s máris ő a „tóngéber” nemcsak az ifjúsági gyűlhelyeken, az „Arany Mécses”-ben és az „Eleven kalapács”-nál, hanem a női szalonokban is, mert nem ilyen ügyetlen ám, mint most, amint ott áll némán, meredten, földbe gyökerezve Krisztina előtt, kezével önkéntelenül feje fölé kapkodva az akácfa levelei után, melyektől, midőn szórakozottan morzsolgatja ujjai közt, szinte kedve támad megkérdezni: „Szeret-e?… Nem szeret-e?”

Sehogy sem foghatja meg, ha szereti Krisztina, miért sírt, miért eresztette el kezét oly hirtelen, midőn viszontszerelemről kérdezősködött, s miért lett elmélázó és szomorú…

Isteni homály a női szívben, szent misztérium tele költészettel, bűbájos árnyéka a féltett valóságnak.

Ó, az első vallomás nagy költői szó.

A füvek álmodozva sóhajtják a szép leánynak: „Ide lépj, taposs meg: üdébb, zöldebb leszek…”

A napsugár leszól az ifjúhoz: „Neked is egy világod van, nagyobb az enyimnél: nagyobb is meg szebb is…”

A közelgő alkony sürgős hírt küld hátra az éjhez: „Ne jöjj el, maradj el… itt olyan sor esett, hogy láttára te sem maradhatnál sötét.”

És akik ezeket a nagy szavakat mondták, kiket a mindenség megdöbbentő áhítattal hallgat, a szerelmes ifjú és a vakmerő leányka, még mindig ott állnak némán, ügyetlenül, és félénken dobogó szívvel várják, mikor fog rájok szakadni a mennybolt.

– Ó, Istenem, mit tettem… mit tettem! – rebegi Krisztina, s úgy érzi, hogy a világ kezd egy nagy, gömbölyű gyurmává összeszorulni, és ádáz sebességgel forog körülötte egyre szűkebbre. Lankadtan ereszti le a fejét és kezeit, mint a haldokló madár a szárnyakat, s Bohuskához támolyogva, odatámaszkodik a vállaira.

És Miklósnak nincs egyetlen szava sem feleletül, vigasztalásul, tompa fásultság vesz erőt rajta, s csírájában legyűri benne a születendő gondolatot. Szívének olyan nagy lökést adott e váratlan esemény, hogy mint a túlhajtott órainga, a végtelenben csapong. S a végtelen sajátszerű képekkel van benépesítve száz meg száz megújuló változatban, aszerint, amint Krisztina szemeiben, hangjában, mozdulataiban a megbánást, a vonakodást, a közönyt, a csüggedést, a bánatot vagy szerelmet véli látni kifejezve.

Végre is Bohuska jut legelőbb lélekjelenléthez, és szokott elevenségével mondja:

– De most már, gyerekek, elég volt ebből ennyi, igazán menjünk valamerre. A séta jót fog neked tenni, kedvesem. Nyújtsd a karodat, Miklós.

Miklósnak még maradt annyi esze, hogy a karját legalább nem Bohuskának, hanem Krisztinának nyújtotta.

Az megrezzent és összerázkódott, mint mikor alvót érint idegen kéz.

– Istenem, Istenem! nem értem önt… – szólt Miklós fojtott hangon, és kezét, melyet a leányka elfogadni vonakodott, forró homlokára tapasztá.

– Ön? engem? Mondtam valamit?

S álmélkodva tekintett Miklósra nagy, beszélő szemeivel.

– Ne tegyen őrültté. Ne nyissa meg előttem az eget csak azért, hogy megvakuljak a fénytől, és hogy aztán bezárja azt előttem. Hogy lehet olyan nagyon kegyetlen!

– No, bizony! – pajkoskodék Bohuska – egy kis tréfa volt, semmi egyéb.

– Tréfa? – fakadt ki Miklós keserűen, s pír borítá el arcát. – Azt mondani, „szeretlek”, aztán azt mondani, „nem szeretlek”, ez mind tréfa? Az szó csak, s a szó üres levegő csak! De a levegőben méreg lehet, kedves kisasszony! Vagy igaz, igaz… hiszen egy szívet megölni, az is csak tréfa.

Amint Bohuska bátyja dúlt arcába nézett, egyszerre sírásra pityeredtek csókra termett, pici piros ajkai. Természetes ijedtséggel s bájos naivsággal borult Krisztina nyakába.

– Látod, látod – szólt, és könnyeit törülgette —, már most csakugyan nincs egyéb hátra…

Krisztina tétovázó pillantása kérdő jelleget öltött.

– … Mint hogy szeresd ezt a bolondos Miklós fiút. Látod, milyen szomorú…

Macskahízelgéssel simogatta meg Krisztina állacskáját, lecsüggő fejét mind a két kezével felemelte, s nyájas, rábeszélő hangon mondá:

– No, szeresd hát már! – Aztán türelmetlenül tette hozzá: – Hirtelen szeresd… no, szeresd! Még valamit tesz magának. Mindig olyan makacs, önfejű volt…

Krisztina dacosan vetette hátra fejét.

– Nem lehet – mondá lassan —, nem tehetem, én mást szeretek… Azt hiszem… úgy gondolom…

– Ön mást szeret! – kiáltá Miklós, és szemei ökölnagyságúra tágultak. – Az lehetetlen! Gondolja meg jobban, mondja, hogy csak tréfál!

A nap elsötétült, közelgő vihar rezegtette meg az akácfaleveleket, a hőség egész a tűrhetetlenségig növekedett. Az ifjú néhány lépést tett, hogy távozzék, de csakhamar erőtlenül rogyott le egy fatörzs mellé, és eltakarta sápadt arcát.

– Ön nagy fájdalmat okozott szívemnek – mondá szelíden, s szemrehányó tekintetét, melyet könnycseppek homályosítottak el, óva fordította el Krisztinától: ne fájjon az annak, akit olyan nagyon szeret.

De Krisztinának mégis fájt az. Miklóshoz lépett tántorogva, s két kis kezét fejére bocsátá.

– Miklós, mi lelte önt? Neheztel rám, mert őszinte voltam önnel szemben? Istenem, ne hagyjon el, maradjon jó hozzám, fogadjon el a maga… ó, Istenem, hogyan mondjam ki?… a maga feleségének.

Miklós hirtelen felugrott, szemeiben felszáradtak a könnyek, s arca szokatlanul büszkévé változott.

– Legyen nyugodt. Már én sem epekedem önért – szólt tompán, kimérten —, de nem fogom elhagyni sem. A szerelem halhatatlan! A szerelem nem vész el, mint a letiport hernyó, csak alakot ölt. Szeresse ön azt, akit akar, de legyen az én nőm.

Aztán egész magasságában fölegyenesedett, és szemei szikráztak. Krisztina meglepetve hátrált előle egy lépést, és így szólt nyájasan, de szomorúan:

– Igen, Miklós; én neje akarok lenni, hogy megvigasztaljon odaadó szerelmével, hogy segítsen elviselni az életet, hogy…

Omló könnyzápor borítá el szép arcát.

Ó, ezt nem nézhette Miklós tovább. A düh démona erőt vett rajta, végignyargalt az erein, és kivillogott a szemeiből. Öntudatlanul s bizony durvasággal ragadá meg a leány karját, s fenyegető, szilaj hangja reszketett.

– Nem, nem, Krisztina! Soha nem… Soha semmit… Meg fogunk halni! Te is, én is. Nem engedem, és ha a mennybolt megszakad, leomlik, sem hagyom… Nem hagyom egyetlen hajszáladat sem, egyetlen hajszáladnak a falra vetett tűnő árnyékát… Meg fogsz halni! – kiáltá, s hangja mennydörgés lett – ha meg nem mondod azt az embert, akit szeretsz!

Читать дальше
Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

Похожие книги на «Tot atyafiak»

Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Tot atyafiak» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.


Elisabeth Charlotte - Für mich bist du tot
Elisabeth Charlotte
Monika Clayton - TEE macht tot
Monika Clayton
Charles Kalman - Fabian Melodie
Charles Kalman
Kalman Kirchner - Meine Epoche Ost
Kalman Kirchner
Mikszath Kalman - A sipsirica
Mikszath Kalman
Mikszath Kalman - Akli Miklós
Mikszath Kalman
Mikszath Kalman - A jó palócok
Mikszath Kalman
Mikszath Kalman - A beszélő köntös
Mikszath Kalman
Mikszath Kalman - Szent Peter esernyoje
Mikszath Kalman
Mikszath Kalman - Beszterce ostroma
Mikszath Kalman
Отзывы о книге «Tot atyafiak»

Обсуждение, отзывы о книге «Tot atyafiak» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.

x