Szophoklesz - Oedipus kiraly

Oedipus

Pap

Kreon

Thébai Aggok Kara

Tiresias

Iokasté

Hírnök

Pásztor

Hírmondó

Bemutatták a Kr. e. 420-as évek elején

Történik thébában, a királyi palota előtt Oedipus, a Dagadtlábú, a Szfinx napjaiban érkezett Thébába. Kadmos városát a "kemény dalnok", az oroszlántestű "szárnyas csodalány" tizedelte. A Szfinx a Talány szörnye volt: s csak az válthatta meg tőle a várost, aki talányát meg tudta fejteni. Oedipus megoldta a talányt, s jutalmul kapta a királyságot s Iokasté királynő kezét, aki az utolsó Labdakida-király özvegye volt. Sokáig békében uralkodtak. Ekkor jött a Dögvész: a nép az esdeklést jelképező olajágakkal megjelenik a király színe előtt.

Oedipus

Gyermekeim, ős Kadmos friss hajtásai,

mit ültök így körém e lépcső fokain

a bús esdeklők lombjaival lombosan?

A város tömjén illatával árad és

szent ének s hangos jajgatások öntik el.

Nem hírnököktől, gyermekeim, én magam

láttam méltónak s jöttem ime hallani,

én, mindenütt hiresnek mondott Oedipus.

( A paphoz )

Szólj hát, öreg, mert téged illet többijök

előtt beszélni, mily lélekkel jöttetek:

féltek vagy kértek? Mindenekben rajtatok

segíteni kivánok, mert keményszivű

lennék, ha meg nem hatna, ahogy ültök itt.

Pap

Igen, hazám uralkodója, Oedipus,

itt látsz bennünket, minden korból, itt ülünk

oltáraidnál: olyan is, ki zsenge még

nagy útra, vagy kit öreg évek súlya nyom;

én, Zeusz papja, és ezek mind, ifjaink

virága; és a többi nép is lombosan

ül a tereken. Pallas kettős temploma

előtt, s Isménos jósló hamvai körül.

A város, amint magad is látod, nagyon

megingott, és nem tudja fölemelni már

fejét a véres zavarok poklaiból,

pusztulva földje gyümölcsös bimbóiban,

pusztulva a legelő gulyákban s a nők

meddő szüléseiben; rajt ütött gyülölt

lázzal a gyújtó isten, a vad döghalál,

és Kadmos háza megürül, s a fekete

Hádés sirással, jajgatással gazdagul.

Nem istenek párjának nézlek én, s akik

tűzhelyedhez ültünk, e gyermekek, hanem

emberek elsejének, az élet gonosz

csapásai közt, s engesztelni az eget:

kijöttél és föloldtad Kadmos városát

a kemény dalnok harácsától; és pedig

mi nem vezettünk, nem mutattunk módokat,

csupán az isten oktatott megváltani

életünket — így mondják, és így hisszük is.

Most hát, óh, mindnyájunk királya, Oedipus,

mindnyájan im hozzád fordulva kérlelünk,

találj valami segítséget, istenek

sugallják bár, vagy ember adja ötletét.

Mert úgy látom, hogy a tapasztalt emberek

tanácsa hajt leginkább eleven sikert.

Kelj, halandók legjobbja, fogd föl városunk,

kelj, vedd gondodba! mert e föld még máig is

megmentőnek hív régi nagy jótettedért.

Ne emlékezzünk majdan kormányodra úgy,

hogy álltunk előbb és elestünk azután:

de biztonságba vinni fogd föl városunk!

Mert akkor is szerencsés madár vezetett

szerencsét hozni nékünk: légy a régi most!

Ha már úr vagy e földön, ami vagy ma: szebb

embereken, mint pusztaságon, lenni úr!

Mivel semmi a torony, semmi a hajó

a benne-népes emberektől özvegyen.

Oedipus

Tudom, óh, hogyne tudnám, szegény fiaim,

mily epedéssel jöttök. Jól látom, hogyan

szenvedtek mind; de bár szenvedtek, senki sincs

köztetek, aki úgy szenvedne, ahogy én.

Mert mindenik gyötrelme csak egyé, csak az

övé magáé, senki másé; de az én

szivem egyként nyög rajtam, rajtad, s a hazán.

Nem is álomból ébreszt engem hangotok,

mert tudjátok meg, már sok könnyet sírtam én,

sok útat róttam gondok útvesztői közt.

S mit jól keresve, leltem, az egyetlen írt

nem mulasztván, Menoikeus fiát, Kreont,

Phoebus pythói jóshelyére küldtem el,

sógoromat, megtudakolni, mit tegyünk?

Milyen szót mondjunk? hogy megmentsük városunk.

És már a nap, ha összemérem az időt,

aggaszt: hol késik? minthogy túl a várhatón

elmarad és a megbeszéltnél is tovább.

Ha megjön, akkor... hitvány lennék, hogy ha nem

tennék meg mindent, amit az isten kiván.

Pap

Ép jókor szólasz: most jelentik itt ezek

Kreont nekem, hogy közelegve erre tart.

( Balról jön Kreon )

Oedipus

Urunk, Apolló, add, hogy mentő jóslatot

hozzon útjából! Vígan csillog a szeme!

Pap

Ugy látszik, jót hoz: másképp nem így jönne tán

bogyós babérral koszorúzva homlokát.

Oedipus

Mindjárt megtudjuk: már hallhatja szavamat.

Uram és sógorom, Menoikeus fia,

micsoda hírt hoztál az istentől nekünk?

Kreon

Jót, mert azt mondom: balsorsból könnyen lehet

szerencse még; minden jó, hogyha vége jó.

Oedipus

Mi hát a jóslat? mert nem bízom el magam

szavadban, de előre meg se rémülök.

Kreon

Itt rögtön kívánsz hallani a nép előtt?

Vagy bemenjünk a palotába? Kész vagyok...

Oedipus

Mindannyiunk előtt szólj! E népért nagyobb

gond üli vállam, mint a saját lelkemért.

Kreon

Halld hát, amit az istentől hallottam én:

világos szókkal arra intett Phoebus úr

fertőzetet táplál magában ez a föld:

vessük ki, ne növeljük orvosságtalan!

Oedipus

Mily tisztulással? És minő fertőzet az?

Kreon

Száműzni kell valakit, vagy vérrel a vért

lemosni. A városra vér hozott vihart.

Oedipus

Ki az, akinek véres sorsát értheti?

Kreon

Uram, e föld régi vezére Láios

volt, mielőtt eljöttél kormányára te.

Oedipus

Tudom, hallottam... Látni sohse láttam őt.

Kreon

Nyilván hát ennek haláláról a parancs:

gyilkosait hogy bosszuló kéz érje el.

Oedipus

De hát hol vannak? Hol lehet föllelni ma

a régi bűnnek elmosódott nyomait?

Kreon

Úgy mondta, itt, miköztünk. Ki mit jól keres,

rájön — de elszalasztja, mire gondja nincs.

Oedipus

Itthon, vagy a mezőkön lett, vagy idegen

földön, gyilkos kéz áldozata Láios?

Kreon

Azt mondta, jóslatért megy idegenbe és

elment, de haza többet meg nem érkezett.

Oedipus

S nem látott semmit hírmondó vagy útitárs,

s mit megtudva biztos fonalunk lehet?

Kreon

Mind odaveszett, csak egy nem, aki elfutott

rémülten, s egy dologra emlékszik csupán.

Oedipus

Mi az? Egy dolog soknak a nyomára visz,

csak kis csücskénél foghassuk meg a reményt.

Kreon

Útonállók estek rá, mondja, és nem egy

kéz ölte meg, hanem többeknek ereje.

Oedipus

Útonállók? De hogyha föl nem bérelik

innen, ki adta volna erre a fejét?

Kreon

Mi is gondoltuk ezt, de halva Láios,

nem akadt bosszulója sok bajunk között.