Benedek Elek - Édes anyaföldem! - Egy nép s egy ember története (1. kötet)
Здесь есть возможность читать онлайн «Benedek Elek - Édes anyaföldem! - Egy nép s egy ember története (1. kötet)» — ознакомительный отрывок электронной книги совершенно бесплатно, а после прочтения отрывка купить полную версию. В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. ISBN: , Жанр: foreign_antique, foreign_prose, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.
- Название:Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet)
- Автор:
- Жанр:
- Год:неизвестен
- ISBN:http://www.gutenberg.org/ebooks/38641
- Рейтинг книги:5 / 5. Голосов: 1
-
Избранное:Добавить в избранное
- Отзывы:
-
Ваша оценка:
- 100
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet): краткое содержание, описание и аннотация
Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet)»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.
Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet) — читать онлайн ознакомительный отрывок
Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet)», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.
Интервал:
Закладка:
Nagyot kacagtam, hogy csak ugy csengett belé a ház.
– Ugy látszik, mégsem mondtak erős rosszat, enyelgett tovább édesapám.
– Nem bizony. Azt mondták, szóról-szóra, betüről-betüre: Hiszed-e, hogy nem volt olyan szép emberpár Erdővidéken akkoridőben, mint a te apád s anyád?
Gyenge pirosság villant meg édesanyám halovány arcán. Mondta:
– Ó édes fiam, csak kedveskedtek neked.
– Magam is azt mondom, tette hozzá komoly ábrázattal édesapám.
– A nevét nem mondta meg a bácsi, csak annyit, hogy huszárpajtása volt édesapámnak. De maga anélkül is tudja, ugy-e, édesapám.
– Tudom fiam, tudom. De azt is tudom, hogy kedveskedtek neked. Mert az édesanyád meg én sokszor elemlegetjük, hogy akkoridőben Erdővidéken nem volt olyan szép emberpár, mint Márkó Balázs s a felesége.
– Nem, fiam, nem, erősitette édesanyám, akinek arcán a gyenge pirosság még mindig ott játszadozott.
Zavarodottan néztem a szüleimre. Már most hol az igazság? Márkó Balázsék azt mondták, s olyan őszintén mondták, hogy akkoridőben Erdővidéken nem volt olyan szép emberpár, mint az én apám s anyám. Ők meg Márkó Balázsékról vallják ugyanezt. Mint ahogy rossznyelvü emberek dobálják egymás fejéhez a gyalázkodó szavakat, ugy dobálja ez a két emberpár egymásnak a virágbokrétát: nesze, nesze, téged illet, nem engem! Lehet, hogy mi is szépek voltunk, de ti szebbek voltatok.
Vannak-e még ilyen emberek?
Volt még István nagyapónak egy mondása, amely nyilván apáról-fiura öröklődött a századok során. Ez a mondás gyönyörü mondás volt. Csak szeplőtelen erkölcsü népnek a lelkében fakadhatott a forrása, oly népében, amelynek a szeplőtelenség szüntelen élő törvény vala. Törvény, amelyet kőbe nem véstek, de megmaradt: nagyapám örökölte az apjától, apám örökölte a nagyapámtól, én az apámtól – s im tovább adom a fiaimnak, hogy ők meg hirdessék tovább a fiaiknak.
Amikor édesapám legénnyé serdült s leányos házakhoz megkezdé a járást, István nagyapó ezt az utravalót adta neki: – Fiam, jól megjegyezd, amit mondok: a legénynek éppen ugy kell vigyázni a tisztaságára, mint a leánynak .
Ezt az utravalót ujra meg ujra ismételte István nagyapó, s bizonnyal ismételték mind az apák. Ugyan erősen össze kell szednem emlékezetemet: gyermek-ifju koromból két leány emléke maradt meg, akiknek a templom utolsó padjában volt a helyök; akiknek nem volt szabad hajadonfővel mutatkozniuk: fekete kendő borult a fejükre s a kendőnek széle lecsuszott az arcukra, le a szemük fölé. Legénynek, leánynak, kik magukról megfeledkezének, meg kellett követniök az eklézsiát. Az anyaszentegyházat…
Mondám, hogy István nagyapó hirtelen lobbanó ember volt: e hirtelen lobbanó természete fosztott meg engem ama szép emlékektől, melyeknek hiánya meg-megsajditja még ma is a szivemet. Igen, ő naphosszat eljátszott az unokáival (közbe-közbe összekapott velük), négykézláb mászott a szobában, a kertben, a hátán két-három unoka is lovagolt egyszerre s a vén huszárt nem egyszer fogták azon, hogy felmászott a bartamisz körtefára s onnan vetegette le a szép sárga körtét Gáborkának, Ignáckának, Évácskának.
– Vessen nekem is, nagyapó! Még egyet! Még egyet!
– Vetek, fiam, vetek. Hogyne vetnék.
Kilencven esztendőre volt teremtve István nagyapó, de hirtelen lobbanó természete, szittya bátorsága miatt jóval elébb Megállj! – t kiáltott a Halál, amikor mindössze 72 esztendős vala. De ki hallott ilyet? Egyedül volt otthon nagyapó, a ház népe künn a mezőn. – Ejnye, ejnye, de sokáig maradnak el! – zsémbelődött magában. S nem ok nélkül, mert Nagyföldről rohanvást gomolygott befelé a disznócsorda, farkaséhesen. Mert a disznó – mindig éhes. Kora reggeltől alkonyatig turja a földet, rágcsálja a gyökeret, a füvet, a burjánt, de jóllakni képtelen, s esze nélkül szalad a vállunak, amikor az udvarra begurul. És csapnak szörnyü zenebonát, ha üres vállut találnak. Igen, Nagyföld felől rohanvást rohantak a disznók; Romhány oldalán csendesen eregéltek befelé a tehenek; Csikorra-hegy kanyargós lejtőjén vágtatott a ménes, s nyomban utána tétovázva eregélt a meddü csorda (egy-hároméves borjak és tulkok) s végezetül jöttek nagy méltóságosan az ökrök is. És István nagyapó egyedül! Alig hogy teleöntötte korpás vizzel a disznók válluját, megérkeztek a lovak, a csikók, a borjak, az ökrök: most ezeket rendezze el mind a pajtákban, kit-kit a maga helyére. Hát csak rendezte, rendezgette nagyapó, de még félig sem készült el velük, megjöttek a jámbor tehenek is. Hiszen, ha maguk jöttek volna! De kisérő is jött velök: haragos bömböléssel rontott a pajtába Kormos bika, ki arról kapta nevét, mert koromfekete volt a homloka, testének többi része tiszta fehér.
A szomszéd telken éppen vizet meregetett vén Gál József. Ő mesélgette nekem gyermekkoromban, hogy:
– Eppeng vizet mertem, hát egyszer csak hallom, hogy a vén huszár nagyot kiált: Héj, az irgalmadat! Most kelle idejőnöd!? Osztég hallottam, hogy a cseberruddal döngeti a bikát, az meg bömbölt nagymérgesen, hogy azt hittem, esszeduvad a pajta, közbe meg a vén huszár nagyokat rikótott: Hí ki innét, te kújon! Ez vót az utolsó szava, amit hallottam. – Hej, odaát baj van, mondom, nagyhirtelen átalhajitom magamat a kerten, szaladok a pajta felé s hát, Szüz Mária, Szent Józsep! a Kormos gyomrozza a vén huszárt; én szaladok, mint a bolond, kiabálok: Emberek! Emberek! Öli a bika a vén huszárt! Mire emberek jöttek s hazakerült a háznépe, a vén huszárnak vége vót. Nagy vót a virtus benne, másként száz esztendeig is elélhetett volna, olyan erős kötésü ember vala.
Igen, igy mesélgette nekem Gál Józsep (s nem József) a nagyapó halálát. Ha édesapámat kérdeztem nagyapó haláláról, – hogy is mondjam? – amolyan csendes, büszke szomorusággal válaszolt: – Bizony, szegény nagyapád még most is élne, ha nem lesz vala hirtelen lobbanó természetü. Átok a mi nemzetségünkön a hirtelen harag s a szókimondás…
S csakugyan a Benedek Huszár-nemzetségnek van még egy mellékneve: Szókimondó Benedek.
Amikor András nagyapó meghalt, 1848-at irtak; 1857-et István nagyapó szomoru halálakor. Melyik hónapban halt meg? Falun ezt nem tartják számon. Szénakaszáláskor. Ebből megtudod: vagy junius vagy julius havában. De a szerencsétlen eset napja megmaradt: szombati nap volt az. Nem azért, mert péntekre következik a szombat, hanem azért, mert szombat az a nap, melyen a messze erdőben legelésző nyájak is hazajönnek, még pedig minden második szombaton: egy az, hogy lássa a gazda az állatját, fejlődik-e a növendékmarha; nem romlott-e le; nem hibádzott-e meg valamelyik, akár öreg, akár fiatal; más az, hogy sót nyaljanak. Még megvan az egydarab kőből faragott, nagy potrohos sónyaló-asztal, csak a karimája kopott le egy kissé. Ez a karima arra való volt, hogy az asztal közepére kitett nagy sódarab ne guruljon le, mig télről-tulról nyalogatják, lökdösik (s közbe-közbe egymást is öklelik) az állatok. Igen, megvan a kőasztal, az ősi telekről áttelepitettem az enyémre. Ott üldögél most egy fiatal juharfa alatt, amely meg édesgyermeke annak az István nagyapó ültette francia juharnak…
Uram, teremtőm, micsoda szabályellenes kitérések! Ilyet ma már nem követnek el azok a hosszuhaju gyerekek, akik éppen most üvöltik: le a tőkéseknek udvarló öreg irókkal! Haljanak éhen! Ne engedjük irni őket! Mi vagyunk a Ma , a Holnap , a Holnapután ! S igazuk van a gyerekeknek. Én már jóval az októberi forradalom kitörése előtt kiolvastam az ujságok sorai közül, hogy már irják a mi halálos itéletünket, melyet meg is szövegeztem ebben az egy mondatocskában: Agyon kell verni minden öreg embert! Ime, hogy igazolom a gyerekeket. Megállapitom, igazán feleslegesen, hogy István nagyapó szombati nap halt meg. Hogy e napnak emléke ezért meg ezért maradt meg. Ebbe a megállapitásba belekeveredik egy kőasztal. Ez még semmi: még azt is el kell fecsegnem, hogy ez a kőasztal az én udvaromra került, az alá a juharfa alá, melynek az apja francia földről eredett. Igy esik aztán, hogy ez a történet (ha ugyan annak nevezhető) minduntalan elakad, holott elég lett volna följegyeznem édesapám sóhajtását: – Bizony, édesfiam, akkor szomoru vasárnapra virradtunk. Ehhez aztán csak hozzá kellett volna füznöm, mint láncszemet a láncszemhez, azt a karácsonyt, amelyet édesanyám haláláig siratott.
Читать дальшеИнтервал:
Закладка:
Похожие книги на «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet)»
Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet)» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.
Обсуждение, отзывы о книге «Édes anyaföldem! : Egy nép s egy ember története (1. kötet)» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.