Mór Jókai - Az arany ember

Én jókor megtudtam, hogy most rajtam a sor.

Nem voltam összeesküvő; de volt két nagy okom rá, hogy a halálra meg legyek érve. Az egyik a pénzem, a másik a leányom.

A pénzem kellett a khaznénak, a leányom kellett a szerájnak.

Meghalni nem nehéz, arra kész vagyok; de leányomat nem adom a szerájnak, sem koldussá tenni nem engedem.

Elhatároztam magamat, hogy kijátszom ellenségeimet, s megszököm leányommal és vagyonommal.

A tenger felé nem szökhettem, mert ott az új kerekes hajókkal utolérnek. Készen tartottam útlevelemet Magyarországba; mint görög kereskedő, hosszú körszakállamat levágtam, s álutakon eljutottam Galacig. Ott lehetetlen volt szárazföldön tovább menekülnöm. Ezért fogadtam fel hajódat, s pénzemen búzát vásárolva, ily alakban hoztam azt magammal, így legkevésbé lophatták el tőlem. — Mikor hajótulajdonosod nevét megmondád, nagyon megörültem rajta. Brazovics Athanáz nekem rokonom; Timéa anyja görög leány volt, az ő családjából való. Sokszor tettem jó szolgálatokat ennek az embernek, s most azoknak viszonzását kérem. Allah nagy és bölcs! Sorsát senki ki nem kerülheti. Te sejtetted már, hogy én menekülő vagyok, bár nem voltál tisztában felőle, hogy gonosztevő-e vagy politikai üldözött; hanem azért kötelességedhez képest, mint hajóvezető a rábízott utast, elősegítél gyors menekülésemben. Csodamódon átjutottunk a Vaskapu szikláin és örvényein; vakmerően elmenekültünk az üldöző ágyúnaszád elől; játszva kerültük ki az orsovai vesztegzárt és vizsgálatot, s mikor már a rémek óriásai hátunk mögött voltak, akkor egy utamba akadt szalmaszálon át beleesem a sírba.

Az az ember, ki tegnap este utánunk jött a rejtett szigetre, a török kormány kéme. Én ismerem őt, s ő is rám ismert bizonnyal. Senki nem bírta nyomomat kiszaglászni, egyedül ő. Most elém került, s már Pancsovánál készen várnak rám. — Ne szólj közbe. Tudom, mit akarsz mondani. Azt, hogy ez már magyar föld, s egyik ország kormánya sem szolgáltatja ki a másiknak politikai menekültjét. Csakhogy engem nem úgy fognak üldözni, mint politikai menekültet; hanem mint tolvajt. Nincs igazuk. Csak a magamét hoztam el, s ha az államnak követelése van rajtam, ott hagytam huszonhét házamat Galatában, abból megveheti; de azért mégis azt fogják utánam kiáltani, hogy tolvaj vagyok, a khazné pénzét raboltam el, s a szökevény tolvajokat Ausztria is ki szokta adni Törökországnak, ha a török kémek rájuk akadhatnak. Ez az ember engem megismert, s azzal végem van.

(A beszélőnek nehéz veríték gyöngyözött elsárguló homlokán. Arca olyan volt, mint a viaszk.)

— Adj egy ital vizet, hogy tovább beszélhessek.

Még sok mondanivalóm van.

Magamat meg nem menthetem többé, de azáltal, hogy meghalok, megmentem leányomat és az ő vagyonát. Allah akarta így, s ki futhat ki az ő árnyékából?

Azért fogadd meg énnekem a te hitedre és becsületszavadra, hogy végrehajtod mindazt, amit rád bízok.

Legelőször is, mikor halva leszek, nem temettetsz el sehol a parton. Nem is kívánhatja muzulmán, hogy őt keresztényi módon temessék el; hanem eltemettetsz hajós szokás szerint, ponyvába varrva s nehéz köveket kötve lábamhoz és fejemhez, s ahol legmélyebb a Duna, oda lebocsátasz. Ezt cselekedd, fiam, velem.

És azután a hajót okosan vezéreld Komáromig. Timéának jól gondját viseld.

Itt e szekrénykében van készpénzem. Ezer arany az egész. A többi vagyonom a zsákokban fekszik, búza alakban. Egy írást hagytam asztalomon, melyet te tégy el; mert abban bizonyítom és elismerem először azt, hogy sok dinnyeevéstől dysenteriát kaptam, s abban halok meg, másodszor azt, hogy készpénzem csupán ezer arany; nehogy téged vádoljon valaki, vagy azzal, hogy halálomat okoztad, vagy hogy pénzemből eltettél.

Neked nem ajándékozok semmit. Te a magad jó szívéből cselekszel, s azért megjutalmaz téged a te Istened. Jobb adósnak nem hitelezhetnél.

S azután Timéát elviszed Brazovics Athanázhoz, és megkéred, hogy fogadja őt leányának. Egy leánya már van; hadd legyen ez annak testvére. Add át neki a pénzt, fordítsa a gyermek javára. És add át neki a hajóterhet, és kérd meg, hogy legyen ő maga jelen, mikor a zsákokat kiürítik, mert én jó tiszta búzát hoztam, hogy ki ne cseréljék. Érted?

(A haldokló égő szemekkel tekinte Timár szemeibe, és magában küzdött.)

— Mert…

(Megint elhallgatott.)

— Mondtam valamit? Valamit akartam mondani, de agyam zavarodik. Milyen vörös ez az éjszaka. Milyen vörös ez a hold az égen. Igen. A “vörös félhold”…

(Itt egy mély nyöszörgés ragadta meg figyelmét, mely Timéa ágya felől jött, s egyszerre másfelé ragadta gondolatait. Ijedten emelkedett fel ágyából, s valamit keresett vánkosa alatt reszkető kezekkel, és szemei üvegfényben ragyogva meredtek elő.)

— Ah! ezt majd elfeledém, Timéa! — Hiszen Timéának álomitalt adtam; ha fel nem ébreszted jókor, örökre elalszik. Itt ez üvegcsében valami ellenszer. Amint én meghalok, vedd ezt, és homlokát, halántékait és a szívgödrét dörzsöld be vele erősen, míg fölébred! Ah! szinte magammal vittem őt is. Pedig nem akarom. Neki élni kell. Ugye fogadod hitedre, becsületedre, hogy fölébreszted őt, hogy életre hozod, hogy nem hagyod örökre elaludni?

A haldokló görcsösen szorítá melléhez Timár kezét; a halálküzdelem látszott már eltorzult vonásain.

— Miről is szóltam az elébb? Mit akartam még mondani? Mi volt az utolsó szavam? Úgy? Igen, a “veres félhold”!

A nyitott ablakon át a fogyó hold féltányéra sütött be veresen a ködöktől, amikből kiemelkedék.

Vajon erről beszélt a haldokló delíriumában!

Vagy erről jutott valami eszébe?

— Igen: a “veres félhold”! — suttogá még egyszer, Timárt odavonva magához, s aztán a halálgörcs örökre becsukta ajkait; röviden kínlódott, és meghalt.

Timár egyedül maradt egy halottal, egy halálosan alvóval s egy eltemetett titokkal.

Mindnyájukat takarta a csendes éjszaka.

S az éjszaka árnyai így susogtak:

Nézd! Ha te most nem teszed azt, ami rád van bízva, ha e halottat a Dunába nem dobod; ha azt az alvót fel nem költöd, hanem engeded csendesen átaludni a másvilágra, mi lesz akkor? Az áruló már följelenté azóta Pancsován a szökevény Csorbadzsit; ha te megelőznéd, s Pancsova helyett Belgrádon kötnél ki, ott jelentenéd fel; a szökevény kincseinek egyharmada törvény szerint a tied lenne. Úgyis senkié az már, az apa meghalt, a leány, ha te fel nem ébreszted, alszik örökre. Egyszerre milyen gazdag ember lennél! A gazdag ember derék ember, a szegény ember pedig csak komisz ember!”

Timár azt felelé vissza az éj árnyainak: “tehát csak hadd legyek én ilyen komisz ember”, s hogy elnémítsa a suttogó árnyakat, betette a kabin ablakát. Valami félelem fogta el, ha arra a vörös holdra tekintett. Azt hitte, ettől jönnek azok a rossz suttogások. Mintha az magyarázná meg a holt ember végszavait arról a “vörös holdról”.

Félrehúzta a függönyt Timéa fekhelye felől.

Mint egy élő alabástrom szobor feküdt ott a leány, keble lassú pihegéssel szállt és emelkedett, ajkai félig nyílva, szemei lezárva, arcán a halál túlvilági komolysága.

Fél keze feje körül elomlott fürteihez volt emelve, a másikkal éji öltönye ráncait tartá keblén összeszorítva.

Timár remegve nyúlt hozzá, mintha egy elbűvölt tündéralakot tapintana, kinek érintésétől a szegény halandó életvesztő szívfájdalmakat kap. Az üvegcsében levő illó szesszel elkezdé az alvó halántékait bedörzsölni. És aközben folyvást figyelt arcára, és gondolá magában: