Mór Jókai - Az arany ember

Здесь есть возможность читать онлайн «Mór Jókai - Az arany ember» весь текст электронной книги совершенно бесплатно (целиком полную версию без сокращений). В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. Жанр: Классическая проза, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.

Az arany ember: краткое содержание, описание и аннотация

Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Az arany ember»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.

Az arany ember — читать онлайн бесплатно полную книгу (весь текст) целиком

Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Az arany ember», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.

Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

— Mit akarsz?

— Amit leghamarább akarok — szólt az ágrólszakadt —, ezt a dupla puskát a kezembe keríteni. Mert nehogy eszébe jusson önnek az a szavam, amivel legutolsó találkozásunkkor elváltunk: “ha még egyszer ön elé lépek, lőjön keresztül!”. Mivelhogy megmásítottam már a véleményemet.

Ezzel a jövevény felvette Timárnak a fegyverét, mely a szögletbe volt támasztva, s annak mind a két sárkányát felhúzva, leveté magát a kandalló elé egy karszékbe, a fegyvert lövésre készen fektetve végig a térdein.

— Így ni! Mármost beszélhetünk egymással nyugodtan. Átkozottul elfáradtam, s messziről jövök. Az ekvipázsom cserbenhagyott, s egy részét az útnak gyalog kellett hátrahagynom.

— Mit akar ön itt? — szólt hozzá Timár.

— Legelőször is — egy tisztességes öltöző ruhát; mert ez a mostani már nagyon magán viseli az időjárás viszontagságainak nyomait.

Timár odalépett a szekrényhez, kivette onnan saját asztrakánprémes bekecsét, és a hozzá tartozó egyéb öltönydarabokat, s mindazokat lerakva a padlóra kettőjük közé, némán rámutatott.

A csavargó fél kezében tartotta a puskát, ujját szüntelen annak ravaszán nyugtatva, másik kezével egyenkint fölemelgeté az öltönydarabokat, s műbíráló arcfintorgatással vizsgálta azokat sorba.

— Jó, jó, hanem ebből a kabátból még valami hiányzik. Mit gondol ön? Mi szokott vele együtt járni? A pénztárca. No hát nem igaz?

Timár szótlanul kivette fiókjából oda eltett tárcáját, s azt is odaveté neki.

Az országkerülő elkapta azt fél kézzel; fel is nyitá a fogai segélyével, s aztán végigszámlálta a benne levő pénzt, ezreseket és százasokat.

— No, ez is csak valami! — szólt, odadugva a tárcát a bekecs zsebébe. — Szabad még egy kis fehérneműt is kérnem? Mert biz a mostanit már két hét óta viselem, s attól tartok, hogy már majd nem lesz szalonképes.

Timár adott neki szekrényéből fehér alsóruhákat.

— No mármost el vagyok annyira látva, hogy hozzákezdhetek a toalettemhez! — monda cinikus enyelgéssel. — Hanem elébb egy kis magyarázatot kell önnek adnom, hogy majd egyet-mást, amit meg fog ön látni, mikor levetkőzöm, érthetővé tegyek nagyságod előtt. De hát mi az ördögért nagyságoljuk mi egymást, mikor olyan régi jó cimborák vagyunk? Legyünk pertu!

Timár szótlanul ült le asztala mellé.

— Hát kedves pajtásom — kezdé a szökevény, szemére kötött kendőjét megigazítva —, emlékezel rá, ugye, hogy te engemet nehány esztendő előtt elküldtél Brazíliába, ugye? Ej, hogy el voltam lágyulva akkor, akár egy szivacs! Édesapámnak fogadtalak, s felfogadtam, hogy ezentúl becsületes ember leszek. De te nem azért küldtél engemet Brazíliába, hogy én ott becsületes emberré legyek, hanem azért, hogy ne legyek utadban ezen a hemisphaeriumon. Nagyon bölcsen kiszámítottad, hogy ha egy ilyen romlott vérű fickó, akiben nincs már egy csepp jóindulat, elmegy oda abba a világrészbe, ahonnan az “asszonymérget” idehozták Európába, s beójtották a fehér bőrűekbe, hát okvetlen el kell neki pusztulni. Vagy eldöglik, vagy zsivány lesz belőle; vagy a tenger elnyeli, vagy agyonütik; valahogy csak el lesz téve az útból.

Timár csüggedten hajtotta tenyerébe a fejét, s nem tudott a rémnek arcába nézni, hogy ellentmondjon neki.

Az a felülkerült gonosztevő dölyfös gúnyjával folytatá:

— Hát ugye: rám bíztad a sok pénzedet? Mi volt az neked? Polyva! Számítottál rá, hogy majd lopni fogok belőle, akkor megfogatsz, becsukatsz? Egészen úgy történt, ahogy akartad. Egypárszor ugyan megtehettem volna azt is a kedvedért, hogy meggebedjek azokban a drága betegségekben, amiket az Indiákon a fájáról lehet szedni; de csak kilábaltam belőlük — a te örömödre. Egyszer aztán hozzáláttam teljes erővel a szolgálattételhez; elloptam a pénztáradból tízmillió reist. Hahaha! Tízmillió reis! Azok a tolvaj spanyolok félkrajcárokban beszélnek, hogy annál nagyobbnak lássék az összeg. Az egész alig tesz százezer forintot. Hüh, ha tudnád, minő szép szemeik vannak ott az asszonyoknak, nem is sokallnád értük. Azok nem is akarnak viselni egyebet, mint igazgyöngyöt. De illik is a nyakukra! Hanem hát már ennek vége van. Most itthon vagyunk, s be kell érnünk olyannal, amilyen van. Ha nincs ananász, jó a krumpli.

A fickó még érzékeny ömledezésekhez kezdett.

— Hanem hát az a te ostoba ügynököd odaát, a spanyol, más szempontból fogta fel a dolgot, s engem elcsípetett, a gaz törvénybírák elé állíttatott, s ezek a gézengúzok elítéltek engem ezért az ifjúkori botlásomért, képzeld, tizenöt esztendei gályarabságra. No már mondjad, nem barbarizmus ez?

Timár reszketett.

— Azt tették velem, hogy levetkőztettek szép gavallér ruháimból, s nehogy el találjak tőlük valahogy veszni, egy tüzes vassal a lapockámra sütötték az akasztófa bélyegét.

A szökevény e szónál leveté tengerészkabátját, s szennyes ingét lerántva bal válláról, megmutatá Timárnak a még égő vörös bélyegnyomot lapockáján, keserű humorral nevetve hozzá.

— Látod, elbillogoztak a számodra, mintha csikód vagy tinód volnék, hogy el ne veszhessek tőled. Pedig hiszen én úgysem szököm el tőled, ne félj!

Timár lélekkínzó kíváncsisággal nézte az égetett bélyegnyomot a nyomorult vállán, s nem bírta szemeit elfordítani róla.

— No, ez is megvolt. Akkor odavittek a nyakamnál fogva a gályára, s egy tízfontos vassal a lábamat odavasalták a gályapadhoz. Nézd csak, annak is itt van a helye.

Ezzel lerúgta lábáról a rongyos bakancsot, s megmutatta Timárnak a bokáján támadt véres törést, mely hegedő sebbé mérgesült el.

— Ezt is tőled kapott emlékül viselem — kötekedék a szökött fegyenc.

Timár szemei oda voltak bűvölve a seb rongálta lábhoz.

— De hát képzeld, kedves cimborám, milyen jó a sors! Micsoda csodálatosak a mennyei gondviselés utai! Hogy vezeti a szegény szerencsétlen szenvedőt véletlenül a nem várt boldogság örömei közé. Éppen arra a padra, ahova engem ilyen kegyesen kipányváztak, volt egy öreg, tüskés szakállú érdemes férfiú szintén levasalva. Ez lett volna nekem tizenöt esztendőre való hálótársam. Csak illő, hogy az ember ilyen hosszú időre eljegyzett mátkájának jól a szeme közé nézzen. Rábámulok, s azt mondom neki spanyolul: “Seńor! Nekem úgy tetszik, mintha én uraságodat láttam volna már valaha.”

“Láthattál biz engem, vakulj meg!”, felelt rá az öreg.

Ekkor megszólítom törökül:

“Effendim. Nem kószáltál te Törökországban valaha?”

“Voltam én ott is. Hát mi bajod vele?”

Ekkor szólok hozzá magyarul:

“Nem úgy híttak téged eredetileg, hogy Krisztyán?”

Az öreg rám bámult iszonyúan, s azt mondá: “Igen!”

“Akkor én vagyok a te fiad, Tódor! A te kedves kis Tódorkád, a te egyetlen magzatod!”

— Hahaha! Képzeld, cimborám! Feltaláltam az apámat, az én rég elveszett apámat a föld túlsó oldalán, a gályarabpadon! A mennyei gondviselés ily csodálatos utakon vezérelte az egymástól rég elszakított apát és fiút egymás ölelő karjaiba vissza. Hahaha! Hanem kérlek, adj egy kancsó bort meg valami harapnivalót, mert éhes és szomjas vagyok, s még igen sok érdekes történetet kell elmondanom, ami téged mind nagyon fog mulattatni.

Timár teljesítette a kívánságát, adott neki sonkát, kenyeret és bort.

A vendég odaült az asztalhoz, térdei közé fogta a puskát, s elkezdett falatozni. Oly mohón evett, mint egy kiéhezett kutya, s nagyokat ivott rá, pattintva a szájával az ivás után, mint ínyencek szokták, kiknek nagyon jólesett az a korty. És aztán beszélt teletömött pofával:

Читать дальше
Тёмная тема
Сбросить

Интервал:

Закладка:

Сделать

Похожие книги на «Az arany ember»

Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Az arany ember» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.


Отзывы о книге «Az arany ember»

Обсуждение, отзывы о книге «Az arany ember» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.

x