Mór Jókai - Az arany ember
Здесь есть возможность читать онлайн «Mór Jókai - Az arany ember» весь текст электронной книги совершенно бесплатно (целиком полную версию без сокращений). В некоторых случаях можно слушать аудио, скачать через торрент в формате fb2 и присутствует краткое содержание. Жанр: Классическая проза, на венгерском языке. Описание произведения, (предисловие) а так же отзывы посетителей доступны на портале библиотеки ЛибКат.
- Название:Az arany ember
- Автор:
- Жанр:
- Год:неизвестен
- ISBN:нет данных
- Рейтинг книги:3 / 5. Голосов: 1
-
Избранное:Добавить в избранное
- Отзывы:
-
Ваша оценка:
- 60
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
Az arany ember: краткое содержание, описание и аннотация
Предлагаем к чтению аннотацию, описание, краткое содержание или предисловие (зависит от того, что написал сам автор книги «Az arany ember»). Если вы не нашли необходимую информацию о книге — напишите в комментариях, мы постараемся отыскать её.
Az arany ember — читать онлайн бесплатно полную книгу (весь текст) целиком
Ниже представлен текст книги, разбитый по страницам. Система сохранения места последней прочитанной страницы, позволяет с удобством читать онлайн бесплатно книгу «Az arany ember», без необходимости каждый раз заново искать на чём Вы остановились. Поставьте закладку, и сможете в любой момент перейти на страницу, на которой закончили чтение.
Интервал:
Закладка:
Galambos, az öreg halászmester igen jó fogással biztatott. Timár azt kérdezte tőle, hogy mi előjele van e kecsegtetésnek?
Az egyik jó jel az volt, hogy a Balaton korán befagyott, ilyenkor az ívás előtti időkben a halak nagy tömeggel jönnek az öbölbe. A még jobb jel pedig az, hogy Levetinczy úr maga is megérkezett. Hisz ővele a szerencse jár.
“A szerencse jár velem!…”, ismétlé magában Timár, nagyot sóhajtva.
— Mernék rá fogadni — monda Galambos —, hogy holnap kifogjuk magát a fogaskirályt is.
— Mi az a fogaskirály?
— Az egy vén fogas, amit minden halász ismer már a Balatonon; mert akárhánynak volt a hálójában, de senki sem bírja kihúzni; mert amint veszi észre, hogy a pirityébe került, egyszerre elkezd a Balaton fenekén a homokban farkával lyukat ásni, abba belehúzza magát, s a háló alatt kicsúszik. Iszonyú kitanult gonosztevő. Pedig jutalmat is tűztünk már a fejére, mert egymaga annyi fiatal halat elpusztít, mint három halász. Iszonyú nagy állat. Mikor a víz színén úszik, az ember azt gondolná, hogy viza. Ezt is megfogjuk holnap.
Timár ráhagyta. Aztán hazaküldött minden embert, és lefeküdt.
Most érezte még csak, mennyire ki van fáradva.
És aztán aludt hosszú, egészséges álmot, álomlátások nélkül. Mikor fölébredt, egészen kiépülve érzé magát. Még lelke gondjai is mintha egy évet vénültek volna már. Végtelen időnek látszott a tegnapelőtt és a ma közötti haladék.
Még nem volt reggel: de meglepé, hogy a jégvirágos ablakokon besüt a hold. Tehát az idő kitisztult.
Gyorsan fölkelt, szokása szerint a jéghideg vízben egész testét megmosta, azzal felöltözött, s kisietett a Balatont meglátni.
A befagyott Balaton megragadó látvány, kivált az első napokban.
Az óriási tó nem úgy szokott befagyni, mint a folyamok, miken töredékes jégtorlaszok csoportosulnak össze; ez egy csendes pillanatában a víztükörnek egyszerre áll meg, mint a kristály, s reggelre ott van az egész vízen a sima, tündöklő tükör.
Ezüsttükör, mikor a hold fénye bevilágítja. Nincs rajta semmi törés: egy darabból van öntve.
Csak a szekérutak látszanak meg rajta, amint a két part sűrűn fekvő falvaiból átvonulnak, egymást keresztezik, mintha mértani vonalak volnának egy nagy üvegtáblán.
A tihanyi hegyfok kettős tornyú templomával oly tisztán látszik most meg a tükörben, tornyaival lefelé fordítva, mint maga a valóság.
Timár oly hosszan el tudott andalogni e csodaszép látvány előtt.
Mélázásából a közelgő halászok verték ki; azok jöttek hálóikkal, rúdjaikkal, jégvágó eszközeikkel; azt mondták, hogy napfölkeltekor kell megkezdeni a fogást.
Mikor egy csoportban voltak, körbe álltak, az öreg halászmester rákezdé a kegyes éneket: “Uram, ki légyen lakója a te szentséges hajlékodnak?”, a többiek utána énekelték. Timár elment tőlük messze; ő nem tudott Istenhez fohászkodni. Hogy énekeljen ő annak, aki mindent tud, akit nem lehet énekszóval megcsalni?
Pedig az az ének kétmértföldnyire is elhallik a sima jégen; s a parti visszhang visszazengi a zsoltárokat.
Timár messze behaladt a jégtükrön.
Most virradni kezdett, a hold elsápadt, s az ég egész hosszában rózsaszínűvé kezdett lenni, mire az óriási jégtükör is csodálatos színt változtatott, mintha élesen kétfelé volna osztva, az egyik része violaszín és rézvörös fényt vesz fel, míg a napkelet felé eső, tehát a rózsaszín éggel érintkező fele azúrkék marad.
A tünemény pompája növekedik, amíg az ég egyre világosul; a skarlát, az arany az égen megkétszereződik a tiszta tükörben, s mikor a nap fénytelen izzó gömbje feljön a látkör violabarna ködei közül, tűzszínű páráktól körülragyogva, s letekint e ragyogó jéglapra, ilyen varázsképet semmi tenger nem mutat, semmi mozgó hullámtükör; mert az olyan, mintha két igazi nap kelne fel egyszerre két igazi égen.
Egyszerre szétlövelli a nap sugárait, amint a barna ködök közül kiemelkedett.
Galambos halászmester a távolból odakiált Timárra:
— Most mindjárt fogunk valamit hallani, de meg nem kell ijedni tőle! hahó!
“Megijedni?”, mondá magában Timár, s hitetlenül vállat vont.
Mi ijesztené őt meg már a világon?
Megtudta nemsokára.
Mikor a beállott Balaton jegére legelőször rásüt a nap, először valami csodálatos zengés támad a jégben: mintha ezer meg ezernyi érchúrok pattognának le egy tündéri hárfáról; emlékeztet az a Memnon-szobrok zengő sziklájára, csakhogy ez nem hagyja abba. A titkos zing-zöngés egyre hangosabb lesz, a tündérek ott a víz alatt már tele marokkal ragadnak hárfáik húrjaiba, éles pattanások kezdenek hangzani, mik folyvást emelkedő erővel a lövések hangjáig fokozódnak; és minden pattanásnál, minden durranásnál egy-egy csillámló repedés támad az eddig üveg módra átlátszó jég tömegében; minden irányban összevissza pattog az egész óriási jégtábla, míg utóbb olyanná válik, mintha apró kockák, ötszegek s minden alakú prizmák milliárdjaiból volna egy óriási mozaikká összetömörítve, melynek felszíne tükör.
Ez okozza ama hangokat.
Aki azokat először hallja, a szíve bizony hevesen kezd dobogni.
Az egész jéglap szól, beszél, zeng lábai alatt. Mennydörgést és citerapengést hall összekeverve. Egy-egy pattanás az ágyúdörejhez hasonlít, s mértföldekre elhangzik.
S a halászok nyugodtan látnak hálóik szétbontásához a mennydörgő jég hátán; s a távolban szénásszekereket látni, amint a jégen csendesen végighaladnak négy ökörrel. Itt már ember és állat megbarátkozott a jég haragos perlekedésével, mely azután folytonosan tart, míg a nap ismét le nem áldozik.
Mihály kedélyére különösen hatott ez ismeretlen tünemény.
Mindig sejtette, mindig imádta azt, ami “nagy élet” a természetben. Érzelgő kedélyében helyet talált az a gondolat, hogy ami él, az öntudattal is bír. A szél, a vihar, a villám, maga a föld, hold, a csillagok. Ha volna, aki értené, hogy mit beszél most ez a jéglap itt a lábaink alatt!
Most egyszerre egy olyan rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el egyszerre, vagy mintha föld alatti tűzaknát vetettek volna fel. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú; a füredi parttól rézsút egész Tihanyig, háromezer lépésnyi hosszúságban végigrepedt a jégtábla, s a kétfelé nyílt tömeg között egy ölnyi széles tátongó nyílás maradt.
“A rianás! A rianás!”, kiáltoznak a halászok, s otthagyva hálóikat, szaladnak arrafelé.
Timár alig kétölnyi távolban állt a rianástól. Látta azt, mikor támadt. Térdeit megreszketteté a szörnyű erőhatalom, mely a jégtömeget kétfelé hasítani bírta. Megbénultan állt ott a hatalmas természettünemény kábító hatása alatt.
Az odaérkező halászok zavarták fel néma elmerengéséből.
Azok magyarázták meg neki, hogy ennek a támadt résnek a neve a nép ajkán “rianás”, ami szót sehol másutt nem ismernek; hogy ez nagy veszedelem a keresztülutazókra nézve, mert messziről nem veszik észre, s ez be nem fagy soha, mert a víz szüntelen hullámzik közte; azért a legelső dolguk volt a jó embereknek azokra a helyekre, ahol útnyomok szelték át a rianást, a két veszélyes partra póznákat tűzni ki a jégbe, azokra szalmacsutakot téve keresztbe, hogy a jövő-menők jókor meglássák a veszélyt.
— De még veszélyesebb lesz ez — magyarázá a vén halász Timárnak —, ha egyszer egy szélnyomásra a kétfelé vált jég megint összecsukódik. Az is éppen ilyen zengéssel, ropogással megy végbe. De gyakran olyan nagy a szél ereje, hogy az elvált jég két szélét harántosan feltolja, s akkor a fölemelt jég alatt üresség támad. Aki aztán azt észre nem veszi, s szekérrel ráhajt, Isten legyen irgalmas szegény lelkének; leszakad alatta a jég, amely nem éri a víz színét.
Читать дальшеИнтервал:
Закладка:
Похожие книги на «Az arany ember»
Представляем Вашему вниманию похожие книги на «Az arany ember» списком для выбора. Мы отобрали схожую по названию и смыслу литературу в надежде предоставить читателям больше вариантов отыскать новые, интересные, ещё непрочитанные произведения.
Обсуждение, отзывы о книге «Az arany ember» и просто собственные мнения читателей. Оставьте ваши комментарии, напишите, что Вы думаете о произведении, его смысле или главных героях. Укажите что конкретно понравилось, а что нет, и почему Вы так считаете.