Morgan Rice - A Becsület Siralma

Illepra visszament a házba, szélesebbre tárta az ajtót, a fiúk is besiettek utána a házba.

Gwen követte őket, bebújt az alacsony bejárati ajtón, és becsukta maga mögött.

Bent félhomály uralkodott, kellett egy kis idő, míg hozzászokott a szeme. Miután ez

megtörtént, pont olyannak találta a kunyhót, mint amilyenre kislánykorából emlékezett: kicsi, fényes, tiszta, és telis-tele van növényekkel, gyógyfüvekkel és különféle bájitalokkal.

Tegyétek le ide! – utasította a férfiakat Illepra; Gwen még sosem hallotta ilyen komolynak a hangját – Arra az ágyra a sarokban. Vegyétek le az ingjét és a cipőjét! Aztán hagyjatok itt vele!

Akorth és Fulton úgy tettek, ahogy kívánta. Miközben kisiettek az ajtón, Gwen megragadta

Akorth karját.

Álljatok őrt az ajtó előtt! – parancsolta – Akárki is akart Godfrey életére törni, talán megint megpróbálja. Vagy az enyémre.

Akorth bólintott, majd Fultonnel együtt kimentek, és becsukták maguk mögött az ajtót.

Mióta van ilyen állapotban? – kérdezte Illepra sietősen, rá se pillantva Gwenre, mivel azzal volt elfoglalva, hogy megvizsgálja Godfrey-t: végigtapogatta a csuklóját, a hasát, a torkát.

Tegnap éjjel óta – válaszolta Gwen.

Tegnap éjjel óta! – visszhangozta Illepra, miközben nyugtalanul ingatta a fejét.

Hosszú ideig csendben vizsgálta, az arca egyre inkább elsötétült.

Ez nagyon nem jó – szólalt meg végül.

Megint a fiú homlokára helyezte a tenyerét. Ezúttal behunyta a szemét, és nagy levegőket

vett. Sűrű csend ült a szobán, Gwen kezdte elveszíteni az időérzékét.

Méreg – suttogta végül Illepra, szeme még mindig csukva, mintha ozmózison keresztül olvasta volna ki az állapotát.

Gwen mindig csodálta a képességeit; még sosem tévedett, élete folyamán egyszer sem. Több

életet mentett meg, mint amennyit a hadsereg elragadott. Gwen kíváncsi volt, úgy sajátította-e el a tudást, vagy örökölte; Illepra édesanyja is gyógyító volt, és az ő anyja is. Mindezek ellenére Illepra minden ébren töltött percét bájitalok és a gyógyítás művészetének tanulmányozásával töltötte.

Rendkívül erős méreg – tette hozzá Illepra határozottabban – Olyasmi, amivel ritkán találkozom. Nagyon drága. Akárki is akarta megölni, tudta, mit csinál. Szinte hihetetlen, hogy nem halt bele. A testvéred jóval erősebb, mint hinnénk.

Az apámtól örökölte – mondta Gwen – Bivalyerős volt. Ahogy az összes MacGil király.

Illepra átsétált a szobán, és különböző gyógynövényeket kevert össze és kezdett el felaprítani,

majd megőrölni, közben valami folyadékot is hozzáadott. Amikor elkészült, sűrű, zöld balzsamot kapott, amellyel megtöltötte a tenyerét, és visszasietett Godfrey-hoz. Bekente vele a torkát, a hóna alatt és a homlokán. Amikor befejezte, újra átvágott a szobán, megfogott egy üveget, és több folyadékot öntött bele: pirosat, barnát és lilát. Miközben elegyítette őket, a főzet sistergett és bugyogott. Hosszú fakanállal kavargatta, majd visszasietett Godfrey-hoz, és az ajkához emelte az elixírt.

Godfrey nem mozdult; Illepra felemelte a fejét, és valahogy a szájába erőltette a bájitalt. Nagy része végigfolyt az arcán, de néhány csepp azért így is lement a torkán.

Illepra letörölte a folyadékot a szájáról és az álláról, majd hátradőlt és felsóhajtott.

Túl fogja élni? – tudakolta Gwen kétségbeesetten.

Talán – válaszolta gondterhelten – Én mindent megtettem, de ez nem elég. A sors kezében van az élete.

Mit tehetek? – kérdezte Gwen.

Megfordult, és Gwenre bámult.

Imádkozz érte! Hosszú lesz az éjszaka.

Kendrick még sosem tapasztalta meg, mi is az a szabadság – az igazi szabadság – eddig a napig. A börtönben bezárva töltött idő megváltoztatta az életről alkotott elképzelését. Most már minden apróságot értékelt – a nap melegét, a hajába kapó szelet, azt, hogy a szabadban lehet. Az, hogy lóháton ülhetett, és érezte, ahogy sebesen halad előre, hogy visszakapta a fegyverzetét és bajtársai oldalán harcolhatott, olyan érzéssel töltötte el, mintha ágyúból lőtték volna ki. Olyan vakmerőnek érezte magát, mint még soha.

Kendrick kissé előrehajolva vágtatott, jó barátja, Atme oldalán. Rendkívül hálás volt, hogy ő is harcba szállhat testvéreivel együtt, nem kell kihagynia ezt a csatát, és már alig várta, hogy felszabadíthassa szülővárosát a McCloudok uralma alól – és hogy azok megfizessenek a bitorlásért. Késztetést érzett a vérontásra, de tudta, hogy haragjának igazi célpontja nem a McCloud sereg, hanem tulajdon öccse, Gareth. Soha nem bocsátja meg neki, hogy börtönbe vetette, megvádolta az apja meggyilkolásával, társai szeme láttára vitette el – és megpróbálta kivégeztetni. Kendrick bosszút akart állni Gareth-en, de mivel erre nem nyílt lehetősége, legalábbis ma nem, a McCloudokon akarta kitölteni a haragját.

Ha azonban visszatér Királyudvarhelyre, elrendezi a dolgokat. Mindent meg fog tenni, hogy öccsét letaszítsa a trónról, és elérje, hogy húga, Gwendolyn legyen az új uralkodó.

A kifosztott város közelébe értek. Hatalmas, gomolygó fekete füstfelhők úsztak feléjük, maró füsttel töltötték meg Kendrick orrát. Fájdalmas volt így látni egy MacGil várost. Ha az apja még élne, ez soha nem történhetett volna meg; sőt még akkor sem, ha Gareth nem állítja őt félre. Gyalázatos volt ez az egész, a MacGilek és az Ezüstcsapat szégyenfoltja. Kendrick imádkozott, hogy ne legyen túl késő ahhoz, hogy megmentse ezeket az embereket. Remélte, hogy a McCloudok nem töltöttek itt túl sok időt, nem sebesítettek vagy öltek meg túl sok embert.

Megsarkantyúzta a lovát és a többiek elé lovagolt. A csapat akár egy méhraj zúdult a város kitárt kapui felé. Ahogy berontottak a városba, Kendrick előrántotta a kardját, várta a találkozást az ellenséges McCloud sereggel. Nagyot kiáltott, akárcsak a többi férfi körülötte, megsokszorozva erejét az ütközetre.

Ahogy azonban áthaladt a kapun, a város poros terére érve letaglózta a látvány: a nagy semmi. Mindenütt a megszállás-rombolás árulkodó jelei: tüzek, feldúlt otthonok, holttestek egymás hegyén-hátán, nők a földön csúszva. Leölt állatok, vér a falakon. Itt mészárlás volt. A McCloudok halomra ölték ezeket az ártatlan embereket. Kendrick már a gondolattól is undorodott. Gyáva népség!

Az is megdöbbentette Kendricket menet közben, hogy a McCloudok nem voltak sehol. Egyszerűen nem fért a fejébe. Olyan volt, mintha az egész hadsereg szándékosan hagyta volna el a helyet, mintha tudták volna, hogy jönnek. A tüzek még mindig égtek, így egyértelmű volt, hogy okkal gyújtották őket.

Kezdett egyértelművé válni Kendrick számára, hogy ez az egész csak egy csali. Hogy a McCloudok csak ide akarták csábítani a MacGil hadsereget.

De vajon miért?

Kendrick hirtelen megpördült, körülnézett, kétségbeesetten kutatott tekintetével, hogy hiányzik-e valaki a csapatból, akit esetleg egy másik helyszínre csalogathattak. Furcsa megérzése támadt: talán mindez előre el volt rendezve csak azért, hogy a csapat egy részét elválassza tőlük, és csapdába csalja őket. Végigpásztázta a sereget azon tűnődve, vajon ki hiányzik.

És akkor beugrott neki. Egy ember hiányzott. A fegyverhordozója.

Thor.

Thor a hegy tetején ült a lován, mellette a légió tagjainak egy csoportja és Krohn. Az elé táruló elképesztő látványt szemlélte: ameddig a szem ellát, McCloud csapatok lóháton, rettentő hadsereg, és csak rájuk vártak. Átvágták őket. Forg szándékosan vezette őket ide, elárulta őket. De miért?