Morgan Rice - A Becsület Siralma

Aztán nagy dübörgésre lettek figyelmesek. Thor a másik irányba fordult, és látta, hogy a király serege kaptat fel a hegyen, feléjük vágtatnak, élükön Kendrickkel. Pillanatokon belül Thor és barátai előtt álltak, a véres harcmező magányos túlélői előtt.

Thor csak állt ott, meglepetten nézett vissza rájuk. Kendrick, Kolk, Brom és a többiek leszálltak, és lassan Thor felé indultak. Több tucat Ezüstlovag, a király seregének legnagyobb harcosai jöttek velük. Látták, hogy Thor és a többiek ott állnak egyedül, győztesen a véres csatamezőn, amelyet McCloudok holttesteinek száza borít be. Látta a csodálatukat, a tiszteletüket, áhítatukat. Látta a szemükben. Egész életében erre vágyott.

Hős volt.

Erec a déli úton vágtatott. Gyorsabban haladt, mint valaha, amennyire lehetett, kikerülte az úton tátongó lyukakat a fekete éjszakában. Le sem szállt a lováról, mióta értesült Alistair elrablásáról, hogy eladták rabszolgának, és elvitték Balusterbe. Képtelen volt abbahagyni az önmarcangolást. Ostoba és naiv volt, hogy megbízott a fogadósban, feltételezte, hogy tartja a szavát és teljesíti az egyezségük rá eső részét: elengedi Alistairt, miután ő megnyerte a tornát. Ha ő a szavát adta valamire, azt komolyan is gondolta, és azt hitte, mások szava is szent. Őrült nagy hiba volt. És most Alistair fizeti meg az árát.

Erec szíve összeszorult, ha csak rá gondolt, ezért erősebben kezdte sarkantyúzni a lovát. Egy ilyen gyönyörű és kifinomult hölgynek először meg kell tapasztalnia a szégyent, hogy annak a fogadósnak dolgozzon – és most meg eladják rabszolgának, sőt, szajhának. Nagyon feldühítette már a gondolat is, és nem tehetett róla, de valahogy még felelősnek is érezte magát: ha ő nem bukkan fel az életében, nem ajánlja föl, hogy elviszi onnan, a fogadósnak talán eszébe sem jut ilyenre vetemedni.

Erec vágtatott az éjszakában, lova patáinak dobogása és az állat lélegzetvételei állandó háttérzajként töltötték meg a fülét. A ló több mint kimerült volt, és Erec aggódott, hogy mindjárt összerogy alatta. Erec a torna után egyenesen a fogadóba indult, egy perc szünetet sem tartott, és már ő is olyan fáradt és megviselt volt, hogy attól félt, lecsúszik a lováról. De erővel nyitva tartotta a szemét, kényszerítette magát, hogy ébren maradjon, ahogy a telihold utolsó sugarainak fényében lovagolt délre tartva, Baluster felé.

Sok történetet hallott már Balusterről, bár még sosem járt ott. A szóbeszéd alapján ez a hely a szerencsejátékról, az ópiumról, a szexről és minden elképzelhető bűnös dologról volt híres a királyságon belül. Ide özönlött a söpredék a Gyűrű négy sarkából, hogy mindenféle sötét, mocskos dologban vegyen részt. Ez a hely a szöges ellentéte annak, ami ő volt. Sosem szerencsejátékozott és csak ritkán ivott, szívesebben töltötte az idejét kiképzéssel és képességeinek fejlesztésével. Nem értette az olyan típusú embereket, akik a henyélést és a tivornyázást választották, mint ahogy a gyakran Balusterbe látogatók. Nem volt jó előérzete azzal kapcsolatban, hogy ide kell jönnie. Semmi jó nem származhat belőle. Már a puszta gondolata, hogy a lány egy ilyen helyen van, összefacsarta a szívét. Tudta, hogy gyorsan meg kell mentenie, és messzire vinni innen, mielőtt még valami visszafordíthatatlan történne vele.

Ahogy a Hold ereszkedett az égen, az út kiszélesedett és könnyebben járhatóvá vált, Erec megpillantotta a várost: a végtelen számú fáklya, amely megvilágította a falait, máglyához hasonlatossá tette. Erec nem volt meglepve: az a hír járja, hogy a lakói egész éjszaka fent szoktak maradni.

Erec még gyorsabban kezdett el vágtázni, ahogy a város közelébe ért, és végre áthaladt egy kis fahídon, amelynek mindkét oldalán fáklyák égtek. Álmos őrszem bóbiskolt a helyén, felugrott, ahogy a lovag elviharzott mellette. Az őr utánakiáltott: „HÉ!”

Erec azonban nem lassított. Ha a férfi össze is szedné a bátorságát, hogy üldözőbe vegye – amit Erec erősen kétlett – akkor ő gondoskodna róla, hogy ez legyen az utolsó dolog, amit tett.

Áthaladt a város óriási, nyitott bejáratán, amelyet négyszögben, alacsony, ódon kőfalak határoltak. Ahogy belépett, végignyargalt a szűk utcákon, amelyek mentén végig fáklyák lobogtak, fényük bevilágította az utcákat. Az épületeket egymáshoz közel építették, így az egész városnak szűk, klausztrofóbiás jelleget adtak. Az utcák tömve voltak emberekkel, szinte mindenki részegnek tűnt, ide-oda dülöngélt, hangosan kiáltoztak, lökdösődtek. Olyan volt az egész, mint egy nagy mulatozás. És minden egyes létesítmény vagy kocsma volt, vagy játékbarlang.

Erec tudta, ez lesz az a hely. Akár ki is szúrhatja valahol Alistairt. Nagyot nyelt, remélte, hogy nem késett el.

Fellovagolt egy viszonylag nagynak tűnő tavernához a város központjába, átverekedte magát az embereken, és úgy gondolta, ez a hely jó lesz kezdésnek.

Leugrott a lováról és besietett, könyökével utat tört magának az italtól duhajkodó tömegben, és a fogadóshoz ment, aki hátul, a szoba közepén állt. Felírogatta a vendégek nevét, elvette tőlük a pénzt, majd elirányította őket a szobájuk felé. Vékony kis ember volt erőltetett mosollyal, izzadt, és dörzsölte a tenyerét, miközben a pénzt számolta. Felnézett a lovagra, arcán letörölhetetlen vigyor.

- Egy szobát, uram? – kérdezte – Vagy talán nőt?

Erec megrázta a fejét és közelebb húzódott a férfihoz, hogy megértse, amit mondani akar ebben a hangzavarban.

- Egy kereskedőt keresek – szólalt meg – Egy rabszolga-kereskedőt. Savariából érkezett úgy egy napja. Értékes szállítmányt hozott. Emberi szállítmányt.

A férfi megnyalta az ajkait.

- Amit kérsz, értékes információ – kezdte –Én megadhatom neked, pont olyan könnyen, mintha szobát adnék ki.

Előrenyúlt és összedörzsölte az ujjait, jelezve, hogy fizetséget vár, majd tartotta a markát.

Erecre bámult és vigyorgott, felső ajka felett izzadtságcseppek gyülekeztek.

Erecet undorodott ettől az embertől, de szüksége volt az információra, és nem akarta vesztegetni az idejét, ezért az erszényébe nyúlt, és hatalmas aranypénzt tett a kezébe.

A fogadós szeme elkerekedett, ahogy az érmét vizsgálgatta.

- A király aranya – jegyezte meg lenyűgözve.

Tisztelettel és csodálattal mérte végig Erecet.

- Csak nem egészen Királyudvarhelyről lovagoltál ide? – tudakolta.

- Ebből elég – jelentette ki Erec – Én teszek fel kérdéseket. Kifizettelek. Most mondd meg, hol találom a kereskedőt!

A férfi megnyalta néhányszor a száját, majd közelebb hajolt.

- A férfit, akit keresel, Erbotnak hívják. Hetente egyszer jön egy újabb adag örömlánnyal. A legjobb áron adja el őket. Biztosan megtalálod a lebujában. Menj végig ezen az utcán, ott van a létesítménye. De ha a lány, akit keresel, ér valamit, elképzelhető, hogy már elvitték. Az ő szajháit viszik, mint a cukrot.

Erec megfordult, indulni készült, amikor meleg, nyirkos kezet érzett a csuklóján.

Visszafordult, és meglepetten látta, hogy a fogadós az.

- Ha kurvát keresel, miért nem próbálsz ki egyet az enyémek közül? Vannak olyan jók, mint az övé, de fele áron adom őket.

Erec megvetően nézett az emberre, magában forrongott. Ha több ideje lett volna, talán meg is

öli, csak, hogy megszabadítsa a világot egy ilyen szennytől. De átgondolta, és úgy döntött, nem éri meg a fáradságot.