Owen Jones - A Meg Nem Engedett

-Ez nem volt jó hír ugye gyermekem? Tudod mikor átszellemülök, nem mindig hallok minden szót, de valamit azért értettem belőle és látom az arcodon, hogy ez lesújtóan érinti apádat.

-A lélek azt mondta, apád biztosan meg fog halni hamarosan, mivel nincs gyógyír beteg vesére és májra…

-Sajnálom Din, tudod jól, hogy én nagyon szeretem apádat… Figyelj, mondok valamit, az éveim során tanultam mást is az átszellemülésen kívül. Nézzük csak… Igen, a kő… Látod rajta hova köpött apád? Nyoma sincs! Ez azt jelenti nincsenek sók a köpetében. Semmi só, semmi ásványi anyag, semmi vitamin, semmi. Csak víz.

-Most a mohát -messziről megszagolta, aztán közelebb vitte az orrához -Ugyanaz. Szagold meg! -odatartotta Dinnek, hogy megszagolja de Din vonakodott tőle, hogy apja vizeletét szaglássza.

-Szagold csak meg, nem harap! -mondta neki Da.

Din úgy tett ahogy parancsolta.

-Nincs szaga, csak a mohát érezni.

-Pontosan! A férfi vizeletnek, ha becsomagolva tartod olyan szaga van, mint a macskahúgynak, de apádé nem olyan. Következésképpen nincs benne tápanyag, ami megrohadna. Ebből kifolyólag apád vére is csak víz.

-Nem húzhatod sokáig vízzel az ereidben vér helyett, nem igaz? Ésszerű, ugye. A véred szállítja az összes tápanyagot végig a testben, de apádnak nincs belőle. Ezért olyan gyenge folyton.

-Most siess haza nézd meg, hogy nem vagyunk-e még elkésve, és ha még velünk van, pattanj a robogótokra és gyere értem. Indulj, siess!

Din csakúgy repült ki az ajtón és szaladt hazáig.

Mialatt Din oda volt, hogy megnézze apját, Da felkészült az útra. A szíve mélyén tudta, hogy az ő Hengje még nem halt meg, vagy legalábbis még nem teljesen. Összeválogatott néhány füvet és egy táskába tette őket, megmosta arcát és lekötötte a haját egy fejkendővel a ráváró motorozás menetszele ellen, aztán kiment, várta unokahúgát.

Néhány percre rá, Din meg is érkezett, hatalmas porfelhővel a háta mögött.

-Gyorsan nénikém, anya azt mondta, jöjjön gyorsan mert már haldoklik.

Da felült a robogóra féloldalasan úgy, hogy mindkét lába egy oldalon volt, ahogy az öreg hölgy elhelyezkedett, nekiiramodtak. Din hosszú haja fájdalmasan korbácsolta az öreg arc ráncait, Da egész úton azok elől próbált kitérni. Ahogy megérkeztek, Da lepattant a gépről. Öreg korához képest fürge volt, de nemigazán ismerte a járást a háznál.

-Köszönjük, hogy azonnal jött Da nagynéni! Fent van a hálószobában.

-Igen, gondoltam, hogy ágyban lesz, nem a szeretett kecskéivel.

Felemelte a fekhely szúnyoghálóját és leült a fa padlóra, a feje mellé. Először a bőrét vette szemügyre, aztán a haját és ajkait, végül felnyitotta a szemeit és beléjük nézett.

-Hmm, hát így… mutasd meg a talpait.

Wan sietett kitakarni férje lábait, aztán Da áthajolt, hogy megszorítsa és közelebbről szemügyre vegye.

-Hmm, ezelőtt sosem láttam ilyen komoly tápanyaghiányos vérű esetet. Megengeded, hogy picit rendelkezzek a gyerekkel, hogy mit is csináljanak? Jó. Hamarosan visszajövök. Támaszd alá a fejét néhány párnával, én meg beküldöm Dint, hogy segítsen neked. Dent kiviszem, ott kell segítenie!

-Igen nagynéni, persze! Bármit, csak segíthessek drága Hengemen.

-Rendben, akkor lássuk mit tudunk tenni. -ezzel felállt és lement a földszintre.

-Din, menj és segíts anyádnak, Den, te gyere velem. Mindenkinek gyorsnak és pontosnak kell lennie!

Din gyorsan követte utasítását, Den pedig megkérdezte, mit tud segíteni.

-Menj és hozd ide a legerősebb kakasotokat! Gyorsan gyerek!

Amikor Den visszajött a jószággal a hóna alatt, Da átvette.

-Most kösd a legerősebb bakkecskéteket egy cölöphöz olyan szorosan, hogy meg se tudjon moccanni, hogy ülve-e vagy állva az nekem mindegy!

Miközben Den elrohant, Da az asztal szélére támaszkodva elnyisszantotta a kakas torkát, és egy tálba engedte a vérét. Élettelen testét belenyomta az asztalon heverő zöldségeskosárba, majd felsietett az emeletre.

-Din, -mondta, mikor felért, -van valamennyi kecsketejetek vagy más tejetek a hűtőben? Ha nincs, végy egy köcsögöt és fejj egy kis frisset légy szíves!

Nem kellett mondani neki, hogy siessen, már ott sem volt.

-Na Wan, ébren van?

-Nemigazán nagynéni, úgy félig meddig.

-Rendben. Fogd be az orrát, én pedig leöntöm a torkán ezt a vért!

A hüvelyk és középsőujjaival megfogta zárt állkapcsát, hogy kinyissa, hátranyomta a fejét és néhány nyelésnyi vért öntött a torkára. Abból, ahogyan Heng beglugyogta mint egy benzines kocsi, amibe gázolajat töltöttek, arra tippelt, hogy körülbelül a fele jó helyre is ment.

Heng résnyire nyitotta szemét.

-Ti két vén boszorkák mit csináltok velem? -suttogta- Ez szörnyű volt!

-Ó, azt mindjárt gondoltam, -mondta Da miközben öntött még a garatára- túl erős, hozzá kell, hogy szokjon még.

-Friss tej Virágtól, a legjobb kecskénktől, még meleg! -jött be Din.

Da átvette, bekeverte felesben a maradék vérrel és leöntötte Heng torkán, mint az előzőt. Az eredmény ugyanaz volt, de egy kicsit több ellenállással.

-Láttad ezt?! -kiáltott fel Da, -máris erősödik! Heng ellenkezni próbál velünk, ellenáll. Talán még nincs teljesen veszve!

-Rendben! Wan, folytasd a tejjel, de hagyd meg annak a felét, ami most van! Mindjárt visszajövök.

Lement és Dent hívta.

-Készen áll már az a kecske?

-Igen nagynéni, amott van.

-Jó. Gyere velem!

Da borotvaéles bicskájával ejtett egy metszést a kecske nyakán, és lecsapolt néhány decinyi vért.

-Láttad hogyan csináltam legény? Jól jegyezd meg, mert úgy hiszem, mostantól minden nap csinálnod kell majd!

Mindketten felmentek az emeletre, ahol meglepetésükre Heng a feleségével és a lányával beszélgetett, mint egy kórházi beteg az érzéstelenítés után. Mámorosan, gyengén és lassan, de összefüggően.

Da összekeverte a kecske vérét felesben a maradék tejjel, de most a tiszta vért adta neki, hogy próbálja meginni egyedül.

-Ó, nénikém, ez undorító! Ó, a francba…

-Próbáld meg akkor ezt, -mondta Da, és átnyújtott neki egy pohár rózsaszínű folyadékot.

-Igen… ez nagyon finom… Mi ez? Máris érzem, hogy jót tesz!

Heng mohón lehúzta az egész pohárral.

-Ez, ö, ez egy tejturmix füvekkel… Jó ugye?

-Igen nénikém, nagyon jó… nagyon felfrissít! Van még ebből?

Wan az öreg sámánnőre nézett, aki bólintott. Wan öntött még egy pohárral és segített a férjének meginni.

-Ó, úgy örülök Heng, -mondta Da, -azt hiszem ebben a tejturmixban megtaláltuk a megoldást a helyzetedre, habár biztos vagyok benne, hogy egy picit még finomíthatunk majd rajta. Esetleg találhatunk más hozzávalókat, hogy időnként megváltoztassuk az ízét, tudod, hogy ne legyen olyan unalmas.

-Igen néném. Tudtam, hogy te eredményre jutsz!

-A családomért bármit! Örülök, hogy segíthettem, -válaszolta egy óriási, őszinte, ritka és bensőséges mosollyal az arcán.

Összekeverte a maradék vért a tejjel, majd némi füvekkel, körülbelül jó fél liter tejturmix lett így, majd megszólalt.

-Heng, szerintem most pihenned kellene! Nézd, itt van még tejturmix későbbre. Most odalent megmutatom a családnak, hogy hogyan készítsék el neked. Rendben? Pihenj! Hívj, ha szükséged van rám! Most megyek, gyógyulj meg mihamarabb!

Ahogy mindannyian kényelembe helyezkedtek a kerti asztalnál, Wan friss gyümölcsöket és hideg vizet adott mindenkinek frissítőül, Da pedig levezetett egy családi tanácskozást.