János Erdélyi - Népdalok és mondák (3. kötet)

Mit használ szép nyakad,
Kláris szín ajakad?
Orczádat mit fested?
Majd földbe lesz tested.

Mit használ a puha
Bibor, bársony ruha?
Bibor szin csigavér,
Ez hát nem sokat ér.

Selyemben, mit használ,
Tested ha talpig áll?
Ezt egy féreg fonja,
Melly szivedet vonja.

Mondd meg hát micsodák,
Mellyeket a világ
Illyen nagyra becsült?
Porból, sárból épült.

Menj el hát rosz világ,
Nincsen benned jóság,
Hanem csak mulandó,
Nincs semmi állandó.

Elég, hogy sokáig
Vontad szívem máig.
Közelg a boldogság,
Örökkévalóság.

Három éli van a sásnak,
Hamis (igaz) lelke a leánynak.
Négy éli van a gyékénynek,
Igaz (hamis) lelke a legénynek.

Nem tud tettetni a legény,
Gyakran megcsalódik szegény.
De a leány szép szin alatt
Megcsal, mérget ad méz alatt.

Ugy tetszik, a világ csak örömre vezet:
Nevetek, nevetsz te, ő nevet:
Számtalan vigságok bennünket követnek,
Nevetünk, nevettek, nevetnek.

De sokszor bennünket nagy bú bánat is ér:
Sírok én, te is sírsz, ő is sír.
Az egek a bútól megóvni nem birnak.
Sírunk mi, sírtok ti, ők sírnak.

Ah! talán az isten minket még megkimél:
Remélek, remélsz te, ő remél:
Igy bú közt emberek ismét jókat vélnek.
Remélünk, reméltek, remélnek.

Hát a ki magának hív hölgyecskét szerzett:
Szeretek, te szeretsz, ő szeret.
Boldogok, ha mindig békével élhetnek.
Szerettünk, szerettek, szeretnek.

A vig társaságba ha az embert viszik:
Iszom én, iszol te, ő iszik.
Heje huj! mindnyájan, kik erszénynyel birnak.
Iszunk mi, isztok ti, ők isznak.

De örökké nem tart, se tölgyfa, se kőfal:
Meghalok, meghalsz te, ő meghal.
Nem adhatsz világért semmit a halálnak.
Meghalunk, meghaltok, meghalnak.

Azonban jóllehet hogy testünk elporhad:
Maradok, maradsz te, ő marad.
Ird tüzes betűkkel szívedbe magadnak:
Maradunk, maradtok, maradnak.

Ki engem censurált,
Nagyon megránczigált,
Hogy nem rejiciált,
Becsülöm mint királyt.
Éljent kiáltok rá,
Ne legyen hamuvá.
Ki őt nem követő,
Hamuvá legyen ő –
Hamuvá.

Juratus lenni bár
Nem szégyen és nem kár.
Jobb mégis az ügyész,
Csak így az ember kész.
Örül amaz ugyan,
Sok pénze hogyha van.
De ám ez nem soká
Lesz ismét hamuvá –
Hamuvá.

Gyakorta szép leány
Ő neki csókot hány,
S csak addig szereti,
Míg pénzét csörteti,
De a zseb ha üres,
Szerelme sem tüzes.
Az eskü azután
Hamuvá lesz korán –
Hamuvá.

Máskép tesz az ügyész,
Nem fárad el az ész.
Hogyha egy pöre vész,
Mindjárt a másik kész.
De bármit tegyen ő,
Ha nincs pörkedvelő,
Kinek erszénye bő,
Hamuvá leszen ő –
Hamuvá.

Igy jártam én is hajh!
Nagy volt mindig a baj.
S a pör ha elveszett,
Minden hiába lett.
Fogytak clienseim,
Velek hah, pénzeim,
Igy csillagom leszállt,
S minden hamuvá vált –
Hamuvá.

Mondd meg, rajkó, birónak:
Ne vigye el a fuvót.
Majd eljő az öreg apó,
Majd eljő az öreg apó,
Megfizeti, megfizeti, megfizeti az adót.

Kérjük hát a tanácsot,
Hagyják a kalapácsot,
Ha nincs fuvó, kalapács,
Ugy nem lesz, ugy nem lesz
Rajkó fogára kalács.

Veszek magam feleséget,
Egyiptomi szépséget,
Csókaszemű, kenderhajú,
Kenderhajú, csókaszemű,
Egyiptomi, egyiptomi, egyiptomi szépséget.

Veszek neki katrinczát,
Paszomántos zöld szoknyát.
Megtanítom szeget verni,
Az fog engem ébresztgetni,
Fuvóval, fuvóval tüzet gerjeszteni.

Elvettem egy vén leányt,
Mit csináljak vele?
Kiszeg, koszog a papucsa,
Majd meghalok tőle.

Vagyon esküdt, vagyon biró,
Válaszszon el tőle.
De én – isten teremtése!
Meg nem élek vele.

Télen, mikor hideg van,
Ott ül a kuczkóban,
Nyáron, mikor meleg van,
Heverész a porban.

A báránynak négy a lába.
Többnyire mind vén a bába.
Boldog a ki él magába.
Nem üthetni ki nyers fába.

A melly leány sokat szeret,
Jó már abban ritkán lehet;
De mihelyt annyira mehet,
Hogy fejére kontyot tehet:

Az urát nevezi lónak,
Hol kesének, hol fakónak;
Magát pedig mondja jónak,
Nem barátja a szép szónak.

Gyakran figyelmez ablakra,
Mint a kancza az abrakra.
Ha kérdi ura, hogy mit néz?
Arra már a felelet kész.

Mi bajod uram, mit kérdesz?
Egy kedves bátyám ma itt lesz.
Adj pénzt hamar a kocsmára,
Serre, borra, pálinkára.

Oh szegény legény, mit tettél?
Mikor illyen leányt vettél?
Talán bolond gombát ettél,
Mikor illyenre szert tettél.

Ha az ura megy erdőre,
Más fekszik a lepedőre,
Mig haza megy nagy későre,
Megfonyad addig a bőre.

Akkor ugy néz az urára,
Mint egy nagy akasztófára,
Igazítja ganéjára,
Hogy tegye a pipájára.

Debreczen ám hires város,
Professor ott a csapláros.
Csiri biri dongó, rittalárom,
Diri dongó!

Délig az istent dicséri,
Délután a vad bort méri.
Csiri stb.

A mellett egy kutyát lopott,
S abból csináltatott dobot.
Csiri stb.

A deákok észrevették,
S mindenütt dobra ütötték,
Csiri stb.

Elkezdték azért dalolni:
… ... a bort méri,
Csiri stb.

Pedig még kutyát is lopott,
Abból csináltatott dobot.
Csiri stb.

Ezt … mint meghallotta,
Azonnal kidoboltatta:
Csiri stb.

Hogy ki a dongót danolja,
Tizenöt forint a díja.
Csiri stb.

De azért nem hallgattatik,
S a dongó most is mondatik:
S csak azért is dongó, rittalárom,
Diri dongó!

Kenyeresen csuda esett,
Két kis kakas összeveszett.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.

Az enyém csak egy kevés volt,
De a kendé két éves volt.
Én a kakasom nem hagyhatom,
Mert a kendé vágta azt agyon.