János Erdélyi - Népdalok és mondák (3. kötet)

Ha magát megunja,
Pajtását kinálja,
Igyál! most van módunk,
Még fenn áll a kontyunk.
Kincsem, komám asszony stb.

Ha az majd lecsuklik,
Nékünk is úgy tetszik,
Fekszünk nyoszolyánkra,
A puha párnánkra.
Kincsem, komám asszony!
Csak ollyan az asszony.

Kecskeméti vásárfiát egy pénzen,
Vettem minden enni valót fél pénzen.
Magamnak is, másoknak is,
Emez amaz enni valót,
Jaj még maradt is.

Még egy pénzen vettem egy szép lovat is,
Arra vettem szép szerszámot, nyerget is.
Annak vettem szénát, zabot,
A kitől az jól meghizott.
Jaj még maradt is.

Még egy pénzen vettem egy szép bundát is,
Arra vettem piros szijat, csatot is.
Az alá vettem egy dámát,
Kinek csókolgatom száját,
Az kén neked is.

Ha leány kérné a legényt,
Nem sütném itthon a lepényt;
Százat is kérettem volna,
Ha egy nem, más elvett volna.

Már most ugyan dudolnék,
Sok vén leányt csúfolnék,
De most engem csúfolnak,
Mind csak vénnek mondanak.

Messze jártam házasodni,
Bár ne jártam volna!
Édes kedves feleségem,
Bár ott vesztél volna!

Bár az ördög olly jó volna,
Talyigára tenne,
Mennél jobban sikoltanál,
Annál jobban vinne.

Mindennek van szeretője,
Csak én nekem nincsen,
Kinek kettő, kinek három,
Nekem egy csep sincsen.
Ha az isten egyet adna,
Jaj de megbecsülném,
Kezét lábát összekötném,
A füstre feltenném.

A barátok, a barátok
Fa czipőben járnak;
Azok élik világokat,
A kik ketten hálnak.
Én mint szegény árva legény,
Csak egyedül hálok,
Minden felé tapogatok,
De csak falat látok.

A dió is törve jó,
Az asszony is verve jó.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó assszony.

Mert az asszony gyarló,
Másokhoz hajlandó.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.

Azon kivül csacska,
Hamis mint a macska.
Elhidd bizony, elhidd bizony,
Ritka van jó asszony.

Hárman négyen öszvegyülnek,
Csak ugy tanácskoznak,
Sógor asszony, komám asszony,
Bába asszony! gyerünk a korcsmára,
Meggyühetünk, ha sietünk,
Holnap után délre.

Az asszony egy szükséges rosz, de a férje
Jóvá teszi, csak lábsziját ne kimélje.
Csókolja meg kétszer,
Lábszijazza meg hétszer
Minden héten,
Ujjú! minden héten.

Bánom én a házasságom, a mig élek,
Szaporodik a sok poronty, attul félek.
Már is tele a kuczkó,
Majd megbódul a ficzkó
Boszújában,
Ujjú! boszújában.

Föl sem veszem a világot, eb busuljon!
Csak hogy tőlem a komorság eloszoljon.
Előveszem a pintest,
Megujul ettül a test,
Egyszeriben,
Ujju! egyszeriben!

Csipi nyelvem a paprika,
Nem hallgatok az urfira.
Mert az urfi szeles állat,
Hazud, mig a szája járhat.

Nem érzi azt, a mit beszél,
Szava mint a tavaszi szél.
Feneke sincs a szivének,
Ablaka van a szemének.

A tút ember mestersága vikony gyolcsot zarulní,
Kuszalgatni, kupalgadni, fazekokat trotozni.
Csak nyerunk csak veztunk,
Mindig buzig az ember.

Ha nincs pizung maj elmegyung Bisztikara banásnak,
Vad valami zuraságnak, ha szugsig lesz, zispánynak.
Jaj szeginy túd leginy!
Mindig krumpli zabálni.

Ha van pinzung vigan leszung, ziszung egy kis palinka
Eszung ziszung, vigan leszunk, ölelgetung szép lánka.
Jaj szeginy túd leginy!
Mindig krumpli zabálni.

Ne készits nagy palotákat jó barátid számára;
Kik borodra beköszöntnek, ott hagynak elfogytára:
Egy kis lóczára mind ráfér, ki igaz barátod,
S utoljára magad maradsz azon is, meglátod.
Jobb az isten minden papnál,
És az erszény száz barátnál.
Gazdálkodj és imádkozz:
A konyhádra többet hoz.

Magyarország szép haza,
Hiába oltalmaza
Annyi kar s kard tégedet,
Im elvesztéd fényedet!

E nagy változást de nem
Hittük volna istenem!
Hogy az Árpád fiai
Lésznek még más csufjai.

Hol van hol, felelj puha
Nép, a gyöngy magyar ruha?
Egy rongy frakért elhányod
Dicső mentéd, dolmányod.

Régi bőrét most vedli
Nemzetem, – forhemedli,
Gérok, spenczel uj bőre,
Igy áll a szégyenkőre.

Jaj! ha dicső eleink,
Párduczbőrös őseink,
Sirjokból kiszállnának,
Magyart hol találnának?

A nagy ember bámultatik,
A jó ember csalattatik,
A rosz ember használtatik,
Nem mindig csendesen.

Czigánytúl ló cseréltetik,
Jó énekes heréltetik,
A katona verettetik,
Nem mindig rendesen.

A nagy barom esettetik,
Ló mellette keféltetik,
Pénz bárkitül szerettetik,
Nem mindig eszesen.

A jó föld boronáltatik,
A kis gyerek elaltatik,
Az ember borotváltatik,
Nem mindig helyesen.

Szép a leány ideig,
Tizennyolcz esztendeig.
Ékesebb a rózsánál,
Mindenféle virágnál.

A bajuszos leánytól
Távozzál mint pokoltól,
Simát, pirost válaszszál,
Gyengét, friset hajhászszál.

Ha füstös már pártája,
Ránczosodik orczája,
Ezt is csak ugy szeressed,
Hogy soha se keressed.

Inkább legyen pántlikás,
Hogy sem boros, pálinkás,
Dicsérje azt a fonás,
Aratás és kapálás.

Jobb Mátyás nap után bizni jéghez,
Mint, kedves hugocskám, kelmetekhez.
Kend hunczut, ő hunczut, ő keme is,
A ki kendteknek hisz, hunczut az is.

Mit használ a világ,
Mondd meg, sok kincs jószág?
Mint a füst és a szél,
Olly hirtelen elkél.

Mit használ korona,
Királyi szép pálcza?
Pálcza, birodalom,
Elvész, mint hó halom.

Mit az aranyalma,
Melly sárga, mint szalma?
Az arany sárga föld,
Érte magad ne öld.

Mit használ a szépség,
Angyali ékesség?
Szépségek elmulnak,
Rózsák földre hullnak.