János Erdélyi - Válogatott magyar népdalok

Nincs szebb virág a rózsánál,
Legények közt a barnánál;
Mert a barna magyar fajta,
Azért kapnak sokan rajta.

Nincs szebb madár a fecskénél,
Barna piros menyecskénél;
Mert ha ölelni akarom,
Könnyen átéri a karom.

Nincs szebb virág a szegfűnél,
Leányok közt a szőkénél,
Mert a szőke uri fajta,
Azért kapnak sokan rajta.

A kend édes anyja megátkozott engem,
Hogy a fekete föld boritson be engem.

Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka,
Mert én az ő lányát nem szerettem soha.

A kit én szeretek, meg van az szeretve,
Ha rá tekintek is, elfakad nevetve.

A pünkösti rózsa kihajlott az utra,
Eredj oda, rózsám, köss bokrétát róla.

Tedd az öved mellé, két szemem láttára,
Viseld el galambom, lányok boszujára.

A kinek nincs szeretője,
Menjen ki a zöld erdőbe.

Szakaszszon egy falevelet,
Adja annak, a kit szeret.

Mondja neki: édes rózsám,
Eljösz-e farsangban hozzám?

Ha valami lesz belőle,
Kérjen egy pár csókot tőle.

Nekem nem kell, van már nekem,
Adott Isten, a mit kértem.

Szépet adott, jót is adott,
Kiben szivem megnyugodott.

Jaj be szennyes a kendője,
Talán nincsen szeretője?
Adja ide, hadd mossam ki,
Ugy sem szeret engem senki.

Kinek nincsen szeretője,
Menjen ki a zőld erdőbe;
Irja fel a falevélre,
Hogy nincs neki szeretője.

Árva vagyok árva
Mint mezőben tarló,
Kinek ékességét
Elvette a sarló.

Nekem is elvette
Egy semmirevaló;
Ássa ki a szemét
Két fekete holló.

Hegyek közt lakásom,
Keress fel galambom!
Csendes folyóviznek
Csak zugását hallom.

A nyári folyóviz
Télre megaluszik,
De az én bus szivem
Soha meg nem nyugszik.

A kit az én szivem szeret,
Nem ir az nekem levelet.
Pedig szive tudom, szeret
Mert az régen az enyim lett.

Ha én levelet irhatnék,
Arany pecsét alatt irnék,
A szivemet belé tenném,
Hozzád, rózsám elküldeném.

Lehullott a csillag,
Nincs kinek felszedni,
Ebb’ a nagy faluba
Nincsen kit szeretni.

Vóna kit szeretni,
De nincs kinek hinni,
Titkos panaszimat
Nincs kinek mondani.

Madárnak mondanám,
De nem tud szólani,
Ha embernek mondom,
Minden fogja tudni.

Az én hazám város volna,
Közepében egy bolt volna;
Én volnék a patikáros,
Ha megengedné a város.
Én árulnék pirositót,
Leányoknak ifjuitót,
Legényeknek szomoritót.

Ha én boltos legény volnék,
Piros pántlikát árulnék;
Szőke kis lány arra menne,
Fekete tafotát venne.
Ide jőjjön, itt válaszszon,
Tán nem gyászol, leányaszszony!
Tán nem gyászol, leányaszszony!

Dehogy nem gyászolok, hallja!
Most fekszik a rózsám halva.
Nem élek én már sokáig,
Hushagyó végső napjáig.
Kiteritnek akkorára,
A galambom két karjára,
A galambom két karjára.

Árva vagyok, árva lettem,
Szerencsétlennek születtem,
Mert attól elrekesztettem,
A kit igazán szerettem.

Bezárom hát bus szivemet,
Siratom szeretetemet;
El kell hagynom kedvesemet,
Vele együtt mindenemet.

Ott, a hol nem látnak mások,
Magamnak majd egy sirt ások,
A búk és könyhullatások
Lesznek nekem a sirásók.

Busulok is, bánkódom is!
Rám fér én rám, ha sirok is.
Egész világ minduntalan rólam beszél;
De azt csak elfujja a szél, fujja a szél.

Ha megérem szabadságom,
Hűségedért, gyöngyvirágom,
Majd elveszlek esztendőre, jövendőre,
Rózsalánczon fogunk menni esküvőre.

Elbusulom én magamat,
Mert elhagytam galambomat;
Pedig akármerre, merre járok,
Olyan igaz szeretőre nem találok.

Azt gondolom, eső esik,
Pedig a szemem könyezik.
A szeretőm halva fekszik,
Holnap délre eltemetik.

Bár csak addig ki ne vinnék,
Mig én innen oda mennék,
Koporsójára borulnék,
Jaj beh keservesen sirnék.

Mikor én kis gyermek voltam,
A dióért majd megholtam,
De már mivel nagyobb vagyok,
A leányért majd meghalok.

Mikor én kis leány voltam,
Mindig babával játszottam;
Még akkor magam sem tudtam,
Most tudom már, mit akartam.

A kis gyermek gyermekre vár,
A kis leány leánynyal jár!
De a legény leánynyal jár,
A leány meg legényre vár.

Nem átkozlak, nem szokásom,
De sok sürű sohajtásom
Felhat a magas egekre;
Mind te felelsz meg ezekre.

Nekem a legszebbik estve
Fekete szinre van festve;
Komor felettem az ég is,
Elhagyott a reménység is.

A mi engem viditana,
Az élethez kedvet adna:
Attól mind meg vagyok fosztva,
A jó mind másnak van osztva.

Fel se venném, a mi nézi,
Él az Isten, elintézi;
De hogy értem ő is érzi,
Ez, a mi szivemet vérzi.

Hajtsd ki babám, az ökröket,
Legeltesd meg szegényeket,
Hej, legeltesd meg szegényeket!

Tilalmasba ne hajtsd őket,
Mert elveszik a szürödet,
Hej, mert elveszik a szürödet.

Ha elveszik a szürödet,
Mivel takarsz be engemet?
Hej, mivel takarsz be engemet?

Van énnekem czifra bundám,
Avval takaródzunk, rózsám,
Hej, avval takaródzunk, rózsám.

Van énnekem egy szép házam,
Abban vagyon vetett ágyam,
Hej, abban vagyon vetett ágyam.

Vetett ágyban czifra dunna,
Avval takarlak be, rúzsa!
Hej, avval takarlak be, rúzsa!

Jaj beh sáros ez az ut,
Volt szeretőm, de rám unt.
Jaj beh csillagos az ég,
Majd eszébe jutok még.

Nincs már nekem szeretőm,
Csak egy veres kezkenőm.
Gondolom a szeretőm;
Csókolom a kezkenőm.

Biharban, Borsodban
Nincs annyi esküdt,
Hányszor az én rózsám
Vélem megesküdt;
Biharban, Borsodban
Szabolcs vármegyében,
Nincs annyi esküdt,
Hányszor megesküdt.