János Erdélyi - Válogatott magyar népdalok

Siromra ültess egy fácskát,
Vagy pedig egy bokor rózsát;
Hadd lássa meg, a ki ott jár:
Soha nem voltam csapodár.

Azt, hogy szerettelek, mondd ki
Bátran, ha kérdi valaki;
De azután mást ne szeress,
Több szeretőt el ne temess.

Bezzeg van Pestvármegyében,
A Dunának lementében,
A ki ragyog személyében,
Mint a csillag az egekben.

Ékes viola nemzette,
A pünkösti rózsa szülte,
Égi harmattal nevelte.
Ezt az egyet ugy kedvelte.

Mint a napnak ragyogása,
Barna szemének járása;
Ugy illik egész mozgása,
Még csak Pesten sincsen mása.

Szép kis gyönge termetének,
Ékesen zengő nyelvének,
Nem kár volna személyének,
Hogy ünnepet szentelnének.

Hej beh szépen világit
Az esteli csillag;
Hej be szép szőke legény
Áll ablakom alatt.
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek,
Puha ágyat vetni.

Ujjamon a gyűrűje,
Zsebemben levele,
Piros szőke legénynek,
Rajta van a neve.
Nem adnám a nevét,
Két arany almáért.
Hát magát hogy adnám
Széles e világért!

Feljött már a hajnal,
Hajnali szép csillag,
Egy szép piros legény
Ablakomon hallgat.
Ki kellene menni,
Be kellene híni,

Két piros orczáját
Meg kéne csókolni. –
Ki is fogok menni,
Be is fogom híni,
S azt a kerek száját
Egyszer megcsókolni.

Szerelem, szerelem!
Vajjon hol lellek fel?
A mezőn nem vetnek,
Kősziklán sem teremsz.

Hogyha a szerelem
Kősziklán teremne,
Nem csak egy leánynak
Nyaka, lába törne.

Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem,
Mért nem termettél meg
Minden fa tetején;

Minden fa tetején
Diófa levelén,
Hadd szakasztott volna
Minden szegény legény.

Én is szakasztottam,
De elszalasztottam.
Az én kedvesemtől
Örökre megváltam.

Sem eső nem esik,
Sem felhő nem látszik,
Mégis az én bundám
Két oldalról ázik.

De hogy is ne áznék,
Mikor mindig sirok,
Bánatim árjával
Már többé nem birok.

Sir az egyik szemem,
A másik könyezik,
Sirjon mind a kettő,
Mind a sebes eső.

Lehajtom fejemet,
Rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet,
Hó szinű nyakadra.

Záporeső után
Eszterhaj megcsordul,
Talán még idővel
Szived hozzám fordul.

Te tettél fogadást
Én előttem nem más,
Hogy soha sem szeretsz
Én kivülöttem mást.

Hamis lelkű voltál,
Engemet megcsaltál,
Egy csókért, kettőért,
Máshoz folyamodtál.

Azzal ne dicsekedj,
Ha megvetettél is:
Parancsol az Isten
Szeretőt nekem is.

Hervad az a rózsa,
Kinek töve nincsen.
Elhervadok én is,
Mert szeretőm nincsen.

Hervadj rózsám, hervadj,
Már az enyém nem vagy;
Mig az enyém voltál!
Piros rózsa voltál.

Piros rózsa voltam,
De már elhervadtam,
Sűrű könyeimmel
Orczámat lemostam.

Jobb lett volna nékem
Világra sem lennem,
Mintsem ily kinokat
Kelletik szenvednem.

Elmehetek már én
Alá s fel az utczán,
Nem mondják már nekem:
Gyere be violám!

Gyere be, violám,
Csókold meg az orczám,
Én is megcsókolom
Százszor egymás után.

Ha nekem szóltál volna,
Szeretőd most szebb volna;
De nekem nem szóltál,
Velem csak tréfáltál;
Elmult időd ne sirassad már.

Késő immár bánkódni,
Elmult időt siratni;
Máskor eszed legyen,
Szived bátrabb legyen,
Szivtűl, szivhez szólni, nem szégyen.

Nyisd ki festett kapudat,
Tűkör két ablakodat,
Hadd lássam pálmádat,
Piros két orczádat;
Hadd mulassam veled magamat.

Csillagok sokasága,
Nap és hold ragyogása,
Mindenek hasznára,
És vidámságára:
Csak a szivem jár érted gyászba.

Maradj tehát, reményem,
Tündöklő szép napfényem;
Im látod utamat,
Induló lábamat;
Talán többé vissza sem jövök.

Arra járjunk arra,
Merre furulyáznak;
Merre a legények
Éjjel nappal járnak.

Szabad a legénynek
Éjjel nappal járni;
De a szegény lánynak
Házához kell várni.

Házához kell várni
Talpon istrázsálni,
Sok éjjeli álmot
Érte elmulatni.

Hajnal, hajnal, hajnal akar lenni,
Én galambom haza akar menni.
Ne menj el, drága kincs,
Még egyszer rám tekints;
Hej gyönyörű virágom!

Estve, estve, ha elnyugszik a nap,
Látogass meg majd, galambom, holnap.
Éretted, kedvesem,
Édes az életem,
Hej drága egyetlenem!

Az eső is esik, Rózsa lovam ázik,
Piros kantársziján gyenge kezem fázik.

Rakd meg rózsám, rakd meg lánggal égő tüzed,
Hadd melegítsem meg gyenge kezeimet.

Megraktam a tüzet, de el is aluszik.
Ritka a szerelem, a mely el nem mulik.

Rózsa vagy, rózsa vagy,
Még annál is szebb vagy;
Aranynál, ezüstnél,
Sokkal ékesebb vagy.

Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok:
De te tőled, rózsám,
Könnyen el nem válok.

Rózsám kertje alatt mentem,
Rózsa szagát megéreztem.
Fájt igen a szivem,
Változott a szinem,
Hogy galambom nem láthattam.

Ha még egyszer arra mennék,
Szeretőmmel beszélhetnék!
Megmondtam anyjának,
Mondja meg apjának,
Adják nekem leányukat.

Ha nekem nem adja kendtek,
Jó gondját viselje kendtek,
Irassák levélbe,
Csinálják üvegbe,
Hogy szivem ne fájjon érte.

Zöld a kökény, majd megkékül,
Most vagyok szerető nélkül.
Addig leszek én a nélkül,
Mig a kökény meg nem kékül.

Zöld levelü gyöngyvirágszál
Süvegemnél oly vigan áll.
Hej de más van a szivemben,
Bánatvirág nyilik ebben.

Patyolat ing lobogása,
Czifra suba suhogása,
Mit ér a pengő sarkantyu,
Ha nótája keserű bu.