János Erdélyi - Válogatott magyar népdalok

Zöld levelű gyöngyvirágszál
Süvegemnél oly vigan áll;
Hej de más van a szivemben,
Bánatvirág nyilik ebben.

Patyolat ing lobogása,
Czifra suba suhogása,
Mit ér a pengő sarkanytyu,
Ha nótája keserű bu.

Nagy a világ, de van vége,
Búmnak se hossza se széle;
Nincs szeretőm, lettem árva,
Elhagyott a hamis pára.

Csaplárosné, egy kupabort!
Ha van, a legjobb bakatort:
Iszom világ boszujára,
Magam vigasztalására.

Adjon az ég békeséget,
Hiv leányban több bőséget;
S a szeretőt, ki hivtelen,
Verje meg az igaz Isten.

Elment az én babám, itt hagyott engemet,
Elvitte magával, minden vig kedvemet.

Aláfoly a Duna, nem foly többé vissza,
Elment az én babám, nem jön többé vissza.

A fecske is elmegy, de tavaszra megjön,
De az én galambom, akkor is csak nem jön.

Hol jártál violám, ilyen korán?
Látom a czipődet, harmatos már.
Rózsás kertben jártam,
Violát vizsgáltam,
Kedves rózsám!

Hoztál-e violát a számomra,
Mit felteszek holnap kalapomra?
A melyről megtudják,
Hogy szeretjük egymást,
Kedves rózsám!

Bocsáss be, galambom, egy két szóra,
Mert ime eljött már az az óra,
Melyben bucsuzásom,
Lészen elválásom!
Kedves rózsám!

Te is tégy érettem hív fogadást,
Hogy én rajtam kivül nem szeretsz mást,
Jártodban, keltedben,
Teljes életedben,
Kedves rózsám!

Szivemnek, violám, az lesz nehéz,
Hogy te ékes szemed reám nem néz;
Mert már tőlem elválsz,
Engemet árván hagysz,
Kedves rózsám!

Szivemet szivednek most ajánlom,
Ihol a jobb kezemet beadom,
Hogy visszajöttömben
Legyek szerelmedben,
Kedves rózsám!

Áldjon meg az Isten, kedves rózsám,
Látom, igaz szivvel voltál hozzám.
Köszönöm hívséged,
Hozzám szivességed,
Kedves rózsám!

Vajjon mit irjak rózsámnak,
Vajjon mit irjak rózsámnak,
Legkedvesebb violámnak!

Reszket kezem, nem irhatok,
Reszket kezem, nem irhatok,
Fáj a szivem, nem szólhatok.

Hozd ki rózsám, kantáromat,
Hozd ki rózsám, kantáromat,
Kantározd meg a lovamat.

Látod rózsám, hogy nyergelek,
Látod rózsám, hogy nyergelek,
Még sem hiszed hogy elmegyek.

Lovam lába indulóban,
Lovam lába indulóban,
Magam szája bucsuzóban.

Nézz utánam keservesen,
Nézz utánam keservesen,
Látsz-e többé vagy sohasem.

Ha meg nem látsz az életben,
Ha meg nem látsz az életben,
Meglátsz a magas egekben.

Akkor veszlek el, galambom,
Ha elfogy az a nagy halom.
Inkább kosárral elhordom,
Csak engem végy el, galambom.

De te elmégy, s engem itt hagysz,
Szivemre bubánatot hagysz,
Olyat mint a szomszéd halom;
Érted halok meg, galambom.

Elment, elment az én párom,
Még az éjjel visszavárom.
Visszavárom éjszakára,
Csókot nyomok orczájára.

Nincsen kedvem, nincsen,
Mert szeretőm nincsen;
Ha szeretőm vóna,
Kedvem is ugy vóna.

Nincsen kedvem, nincsen,
E világhoz való;
Mert szeretőm nincsen,
Kedvem szerint való.

Ha szeretőm vóna,
Kedvem szerint való;
Kedvem is ugy vóna
E világhoz való.

Meg kell a buzának érni,
Mert a nap hősége éri;
Meg kell arczomnak hervadni,
Mert azt a bubánat éri.

Hogyha megérik a buza,
Szegény ember learatja,
Megért szivem bubánatja,
A halál lekaszálhatja.

Hol voltál te, kis nyulacska?
Átatuti, táratuti, az erdőben.

Minek voltál az erdőben?
Átatuti, táratuti, vesszőcskékért.

Minek neked az a vessző?
Átatuti, táratuti, kertecskének.

Minek neked az a kis kert?
Átatuti, táratuti, virágoknak.

Minek neked az a virág?
Átatuti, táratuti, bokrétának.

Minek neked a bokréta?
Átatuti, táratuti legényeknek.

Káka tövin költ a rucza,
Jó földben terem a buza;
De a hol a hű lány terem
Azt a helyet nem ismerem.

Ki van az én szemem sirva,
Mert a rózsámat más birja;
Pedig fogadta az egyet:
Rajtam kivül mást nem szeret.

Ha tudtad, hogy nem szerettél,
Hálódba mért keritettél?
Hagytál volna békét nekem,
Más is elvett volna engem.

Azért hogy én szegény lettem,
S mást választottál helyettem,
Lesz nekem is víg napom még;
Boru után derül az ég.

Bus az idő, bus vagyok én magam is,
Valamennyi szép leány van, mind hamis.
Szeretete nem állandó;
Mint az idő változandó, ihaja!

Felettem is mért borult be ily korán?
Mert elhagyott, kit szerettem igazán.
Másnak hódolt a hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen, ihaja!

Árva vagyok, hej nincs is olyan árva,
Mert szivedből, rózsám, ki vagyok zárva.
Nem leszek én árva mindég,
Boru után derűl az ég, ihaja!

Nem szakaszt az rózsát, ki felettébb óvja
Kezét a tövistől, hogy meg ne karczolja.

A ki a rózsáját igazán szereti,
Záporeső esik, mégis felkeresi.

Lám én a magamét igazán szeretem,
Záporeső esik, mégis felkeresem.

Szerelem, szerelem, szivbeli gyötrelem,
Miért nem termettél minden falevelen.

Hadd szakasztott volna minden szegény legény,
Hadd lett volna boldog – de nem olyan, mint én.

Hótul fehér a gyöngyösi hegytető,
Ritka most az igaz szivű szerető.
Akadtam egy álnok hitegetőre,
De nem igaz, de nem igaz hűséges szeretőre.

Barázdában szépen szól a pacsirta,
Levelem jött, régi szeretőm irta.
Könyes szemmel azt olvasom belőle,
Hogy egyedül, hogy egyedűl halál választ el tőle.

Magasan repül a daru, szépen szól,
Haragszik rám a galambom, nem is szól.
Ne haragudj, kedves rózsám, sokáig,
El nem hagylak, hived leszek koporsóm bezártáig.

Jegenyefa tetejében magosan
Két holló ül feketében, gyászosan.
Mikor az a jegenyefa kivirit,
Akkor leszek, akkor leszek, kedves rózsám a tiéd.