Maya Banks - Vénuszdombi mesék

Még mindig volt idő, amikor Jack azon aggódott, hogy túlságosan erőszakos, de Mia csak nevetett rajta, és azt mondta, különben nem lenne vele. Ez igaz is volt. Mia szerette őt, a domináns természetét, örömmel megadta magát az akaratának. Jack pedig nagyon vigyázott rá.

A lány sóhajtott. A rengeteg félelem és rettegés után annyira boldog volt Jackkel, hogy el sem hitte.

— Nagyon elhallgattál — szólalt meg mellette Jack.

Mia rámosolygott.

— Csak gondolkodtam.

— Miről?

— Ez túl szép, hogy igaz legyen. Nagyon boldog vagyok. El sem hiszem, hogy szeretsz.

A férfi tekintete elkomorodott, magához rántotta a lányt.

— Én vagyok a szerencsés kettőnk közül, édes. Meg sem érdemellek. Meg sem érdemlem a bizalmadat azután, ami történt. Az életem hátralevő részét azzal fogom tölteni, hogy bebizonyítsam, mennyire szeretlek. Egyetlen nap sem telik majd el úgy, hogy ne tudnád.

Mia sóhajtott, és csókra nyújtotta az ajkát.

— Igen, hozzád megyek.

Jack bűnbánóan mosolygott.

— Gondolom, meg kellett volna kérdeznem.

Mia elmosolyodott, és újra megcsókolta.

— Ami azt illeti, megkérdezhetted volna, de jobban tetszik, hogy közölted velem, összeházasodunk. Vegas csodálatos ötlet. Most pedig hajlandó vagy végre megmutatni az új otthonomat, vagy itt fogunk álldogálni az udvaron egész nap?