Maya Banks - Vénuszdombi mesék

— Meg kell néznem közelebbről. Kapcsolatba akarok lépni Kennyvel, és elmondani neki néhány dolgot. Nem akarom, hogy vakon érkezzen. De ez ráér azután is, hogy összejöttünk a zsaru barátoddal.

— Mit csináljunk? — kérdezte a lány.

— Reménykedjünk, hogy senki nincs itthon — válaszolta Jack. — Gyerünk! Semmire sem megyünk, ha csak itt csücsülünk.

A hátsó ajtó felé siettek. Jack előrántotta a fegyverét, és a hátát a ház oldalának támasztotta. Bekukucskált az ablakon, és intett a lánynak, hogy bukjon le.

— A konyhában nincs senki. A többi szobában sötét van. Vagy elmentek, vagy alszanak. Látok egy vezeték nélküli telefont a konyhapulton. Várj itt. Bemegyek és megszerzem. Itt kint is használhatjuk.

Mia lélegzet-visszafojtva figyelte, ahogy Jack az ajtóhoz nyúlt. Megkönnyebbülésére nem volt bezárva, és hang nélkül kinyílt. A férfi bement a házba, ő pedig szorosabban markolta a fegyvert.

Két perccel később a férfi visszatért a telefonnal a kezében. Intett neki, hogy kövesse a garázshoz.

— Itt elbújhatunk, amíg telefonálsz — mondta Jack, és Mia kezébe nyomta a készüléket.

A lámpa a garázs felett halvány fénybe vonta a rejtekhelyüket az épület oldalában. Jack hallgatta, ahogy Mia halkan a telefonba beszél. Rettenetesen bosszantotta, hogy a motoros fickótól kérnek segítséget, de tudta, hogy nélküle nem tudja kijuttatni magukat innen.

Megsebesült, és a lány is. Látta a vért Mia lábán, meg a rengeteg vágást és horzsolást. Mégis, egy szóval sem panaszkodott. Alábecsülte őt.

Vajon mi történt vele abban a néhány órában, amíg szem elől vesztette? El akarta kapni Drake-et, meg akarta ölni, amiért Miához ért. Remélte, hogy időben érkezett, és még nem volt alkalma kezelésbe venni a lányt.

Mia megfordult a telefonnal a kezében.

— Eljönnek értünk — mondta halkan.

— Mennyi idő? — kérdezte Jack.

— Talán harminc perc — felelte a lány és megvonta a vállát.

— Gyere ide! — mondta neki Jack.

Mia hozzábújt, Jack pedig magához szorította. Aztán megfordította, és felhúzta az ingét. Végigsimított a testén, megnézte, nem sebesült-e meg. Meg akart bizonyosodni róla, hogy jól van. Visszafordította, megfogta a csuklóját, és összeráncolta a homlokát, amikor meglátta a horzsolásokat. Kikötötték. Lehajolt, és megcsókolta a lány csuklóját.

— Mit műveltek veled? — kérdezte rekedten.

Mia komolyan a szemébe nézett. Kék szeme csillogott a halvány fényben.

— Csak amit látsz, semmi mást.

Összetámasztották a homlokukat.

— Sajnálom, Mia. Úgy sajnálom, hogy ezt kellett tennem. Csak remélhetem, hogy nem gyűlölsz majd, mikor ez az egész véget ér.

A lány átkarolta a nyakát. A teste összeolvadt vele, izgalmában lehunyta a szemét. A férfinak tetszett, hogy ennyire összeillenek. Mia annyira finom és édes.

— Nem gyűlöllek — suttogta a lány.

A férfi szorosan tartotta, kócos haját simogatta.

— Pedig kellene. Megbocsáthatatlan, amit tettem.

Meglepetésére a lány elhúzódott, és lassan a szájához érintette az ajkát. Gyöngéd, finom, és fájdalmasan édes csók volt. Jack moccanni sem mert, nehogy elrontsa a pillanatot.

— Megmentettél — suttogta a lány. — Hogy lenne ez megbocsáthatatlan?

A férfi hosszan rámeredt. A lány egyre több meglepetést okozott neki. Mindig törékenynek tartotta, akire vigyáznia kell. Ehhez a szerephez szokott. Mia új arca elgondolkodtatta. Lehet, hogy nincs is rá annyira szüksége, mint ahogy gondolta? Hisz egyáltalán nem gyenge. Acélos erő rejtőzik a megtévesztően törékeny külseje mögött.

Lehet, hogy neki van inkább szüksége rá. Az érzés zavarba hozta.

— El kell tűnnünk, mielőtt az itteniek hazaérnek — szólalt meg Jack. — Visszamehetünk a patakhoz. Elég mély ahhoz, hogy ne lássanak meg bennünket az útról.

Mia odaadóan a kezébe tette a sajátját. Lehajolva mentek. Amikor elérték az utat, Jack szétnézett, aztán maga elé tolta Miát. Amilyen gyorsan csak tudtak, átrohantak a túloldalra, és lecsúsztak az árokba.

Jack a karjába vette a lányt, és szorosan tartotta, amíg váltak. Néhány perc után a férfi megszólalt.

— Milyen kocsija van a barátodnak?

— Egy piros Dodge — felelte. — Jó emberek, Jack — tette hozzá, amikor megérezte, hogy a férfi nem szívesen bízik idegenekben.

— Igen, reménykedjünk benne, hogy a zsaru barátod nem pendül egy húron az itteniekkel.

— Biztosan nem — felelte a lány szárazon.

Ahogy múlt az idő, Mia felengedett a karjában, a teste a férfiéhoz simult. Jack a fejét simogatta, és a tarkóját csókolgatta. A karja pokolian fájt, de legalább a vérzés úgy-ahogy elállt. Ha alaposan kitisztítják és bekötözik, nem lesz semmi baj. Inkább Mia miatt aggódott. Épphogy csak meg tudta vizsgálni a sebeit a garázs halvány fényében.

Amikor egy közeledő autó hangját hallotta, megfeszült a teste. Mia összerezzent a karjában. Jack az ujját a lány ajkára tette.

— Megnézem — motyogta. — Maradj itt, amíg nem hívlak!

Előhúzta a fegyverét, és kimászott az árokból. Egy autó tartott feléjük, országúti világítással. Okosnak kell lennie, különben nem lát majd semmit a fényárban.

Biztosra akart menni. Megvárta, míg a kocsi elég közel ér hozzá, aztán az út közepére ugrott, előrántotta a fegyverét, és a vezetőoldalra célzott.

Az autó csikorogva megállt. Két másodpercen belül Jackre egy pisztoly csöve szegeződött. Mexikói felállás. Pedig egyikőjük sem mexikói.

Egy másik férfi is kiszállt az autóból, de nem foglalkozott Jack-kel. A motoros fickó volt az.

— Mia? — kiabált. — Merre vagy, kislány?

Jack feszültsége engedett kissé. Aggodalom érződött a fickó hangjában. A másik — feltehetően Mac — nem beszélt, csak Jackre szegezte a fegyverét. Aztán megszólalt:

— Nem szeretem, ha fegyvert fognak rám. Főleg, miután fölkeltem az illető kedvéért az éjszaka közepén.

Jack leengedte a pisztolyt, és a nadrágjába dugta. Odasietett, ahol Mia lapult, lehajolt, és odanyújtotta a kezét.

— Biztonságos. Feljöhetsz.

Jack felhúzta maga mellé az árokból. Mia azonnal a motoros fickóhoz szaladt.

Mac odalépett hozzájuk, de a fegyverét még mindig a kezében tartotta.

— Szerintem hagyjuk a formaságokat, tűnjünk el innen a fenébe!

— Megsebesültél, kislány? — kérdezte a motoros fickó, és átölelte Miát.

— Jól vagyok, Ryder, csak menjünk innen!

Jack birtoklón átölelte a derekát, és beültette a hátsó ülésre. Ryder az utasülésre huppant, Mac pedig átment a vezetőoldalra.

Miután elindultak, Mac Jackre nézett a visszapillantó tükörből.

— Remélem, elárulod, mi a fene folyik itt!

Jack Mia vállára tette a karját, és magához húzta.

— A nevem Jack Kincaid. Texas Ranger vagyok. Ma éjjel Miát elrabolták, és el akarták árverezni szexuális rabszolgaként.

Rydernek elakadt a lélegzete.

— A szemét állatok!

— Hogy jön ide a helyi rendőrség? — kérdezte Mac. — Ryder azt mondta, Mia szerint nem bízhatunk bennük.

— Tényleg nem — válaszolta Mia csendesen.

Néhány perc után a kavicsos útról az autóútra kanyarodtak.

— Bukjatok le! — utasította őket Mac szárazon. — Lezárták az utat előttünk. Nem értem, mi történik itt, de remélem igazat mondtok, mert én most hazudni fogok.

Jack lerántotta Miát a kocsi padlójára és ráfeküdt. Ryder néhány táskát dobott Jackre. Mi a fene van bennük? Tégla? — szuszogott Jack.