Maya Banks - Vénuszdombi mesék

Amikor az orvos végül elment, Jack megsimogatta Mia arcát.

— Sajnálom, hogy ez történt veled, Mia. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam ott, és nem tudtalak megvédeni.

A lány fájdalmasan felnevetett.

— Sikerült megvédenem magam.

— Igen, tudom. Büszke vagyok rád. A másik zsaru azt mondta, alaposan szétrúgtad Moreland seggét.

Mia furcsán mosolygott a duzzadt ajkával.

— Nem hiszem, hogy a közeljövőben használni fogja a szerszámát.

Jack viszonozta a nevetését.

Mia arca elkomolyodott.

— Mi lesz velem, Jack? Börtönbe kell mennem egy időre? Nagyon félek.

Jack a tenyerébe vette az arcát.

— Nem mész börtönbe, Mia! Téged felültettek, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nem érdekes, hogy mi volt a táskában, a kezdetektől fogva félrevezettek. Martin és Drake úgy énekelt, mint a pacsirta. Ugyanezt művelték az összes csinos lánnyal, aki megjelent a városban. Kihasználták őket a sztriptízbárban, aztán eladták annak, aki a legtöbbet kínálta értük az árverésen. Évek alatt szép kis üzletté nőtte ki magát a dolog.

Könnyek áztatták Mia arcát.

— Olyan ostoba voltam — suttogta. — Bárcsak Dallasban maradtam volna. Lenne lakásom, munkám.

Jackbe fájdalom hasított. Jól tudta, miért hagyta ott a lány Dallast. Miatta. Behunyta a szemét és leszegte a fejét. Eszébe jutott a lány fájdalmas kijelentése, amikor azt mondta, hogy nem szerette, nem törődött vele. Rettenetesen szégyellte magát, mert igaza volt.

Nem törődött vele. Nem úgy, ahogy kellett volna. Egyfajta kötelezettségnek érezte, hogy vigyázzon a kislányra, aki elveszítette az apját a razzián. Mikor a lány eljött hozzá aznap éjjel, ártatlanul, teljesen levette a lábáról. Ám a munkája közbeszólt, és meg sem fordult a fejében, hogyan érinti ez majd Miát. Elment, hogy elvégezze a feladatát, a lányt a munkája mögé sorolta.

De most… Most rájött, hogy szerette. Szerette, de nagyon rosszul bánt vele. Sok fájdalmat és keserűséget okozott neki. Félő volt, ha vele marad, elvenné tőle, amit a legjobban szeret benne és összetörné. A lelkét. A bátorságát. Nem teheti meg, nem kényszerítheti, hogy megadja magát az ő domináns természetének.

— Jack — suttogta Mia.

A lányra nézett, kínzó érzései kiültek az arcára.

— Mire gondolsz? — kérdezte Mia.

Kinyújtotta a kezét, és az ujjával megérintette a férfi ajkát.

Jack megfogta a kezét és megcsókolta.

— Azon töprengtem, mennyire szeretlek. Mennyire szeretném, ha más lenne minden. Mennyit bántottalak.

A lány szíve megtelt gyengéd érzésekkel.

— Szeretsz?

A férfi lehajtotta a fejét.

— Csak most jövök rá, hogy mennyire. Bárcsak ne lenne késő. Bárcsak…

Mia felkászálódott az ágyban, felszisszent a fájdalomtól.

— Édes, mit művelsz? — ugrott föl Jack és visszanyomta az ágyra.

— Hogy érted, hogy túl késő? — kérdezett vissza Mia. — Már nem akarsz engem? Azért, amit tettem?

A férfi döbbenten nézett rá.

— Istenem, dehogy. Csakis miattam, Mia. Nem vagyok elég jó neked. Soha nem is voltam. Ezért küzdöttem olyan sokáig az érzéseimmel. Olyan édes és ártatlan vagy. Hatalmas tűz van benned, és a lelked… Nem látod, Mia? Ha együtt maradnánk, összetörném benned, amit a legjobban szeretek. Fognálak, és addig-addig irányítgatnálak, amíg nem lenne más választásod, mint hogy meghajolj, vagy megtörj. Nem akarom, hogy megtörj, Mia.

A lány zavartan nézett rá.

— Miről beszélsz, Jack?

A férfi érezte, hogy a szégyentől összerándul a gyomra.

— Amikor szeretkeztünk, Mia, mikor néztek bennünket, részemről nem csak játék volt. Ilyen lenne mindig velem. Én elvárom, nem, megkövetelem a teljes odaadást a nőtől. A hálószobában és azon kívül is. Nem tehetem meg veled, édes.

Mia mosolygott. Hatalmas, boldog mosoly volt, az egész arca felderült tőle. A szeme úgy ragyogott, mint a tiszta, nyári, texasi ég. Jack még soha nem látott ilyen szépet.

— Ó, Jack — sóhajtott. — Ez minden?

— Igen — bökte ki a férfi. — Mia, nem hiszem, hogy megértetted.

— Dehogynem értem — felelte a lány még mindig mosolyogva. — Szeretlek, és nem akarlak többé elengedni. Gondolod, hogy nem tudtam ezt rólad, Jack? Már akkor is tudtam, amikor az ágyadba lopóztam két évvel ezelőtt. Tudtam, és elfogadtam. Sőt vágytam rá. Szükségem volt rá. Szükségem van rád, Jack. Csak rád.

Jack nagyokat nyelt, de a torkában támadt gombóc csak nem akart elmúlni. Mindent rosszul csinált, mégis a legcsodálatosabb ajándék hullott az ölébe a világon. Mia odaadta magát neki, a bizalmát, a szerelmét.

— Biztos vagy benne? — szólalt meg végül. — Biztosnak kell lenned benne, Mia, mert később nem foglak elengedni. Mindig szeretni foglak, mindig vigyázni fogok rád, de hozzám fogsz tartozni.

— Mindig is biztos voltam benne, Jack. Bárcsak vártam volna rád. Bárcsak ne futottam volna el, mint egy megbántott kislány. Sok hibát követtem el, és belefáradtam a menekülésbe. Haza akarok menni. Veled.

Jack óvatosan a karjába vette, és magához szorította.

— Egyszer azt mondtad, nincs semmi gyengédség benned — mondta Mia tompán a mellének. — Tévedtél, Jack, velem mindig gyengéd voltál. Tudom, hogy soha nem fogsz fájdalmat okozni nekem. Vágyom a dominanciádra. Szükségem van rá. Csak akkor érzem magam biztonságban, ha veled vagyok.

A férfi elhúzódott tőle, de csak annyira, hogy megcsókolhassa, megízlelje a száját. A lány szavaira tűz lobbant a lelkében. Békét, mély elégedettséget érzett, amelyről azt hitte, soha nem fog a részese lenni.

— Még mindig túl öreg vagyok hozzád — mondta mogorván.

Mia pajkosan mosolygott.

— Szerencsés vagy. Ha már öreg és ősz hajú leszel, én még mindig szexi kis csirke leszek az ágyadban.

Jack ismét szenvedélyesen megcsókolta, és magához szorította.

— Így igaz. És úgy tervezem, hogy sokáig, nagyon sokáig maradsz az ágyamban, édes.

— Kinyithatod! — mondta Jack, és elvette a kezét Mia szeme elől.

A lány az előtte álló téglaházra bámult, majd meglátta az „Eladó” táblát, amelyen keresztben „Elkelt” felirat állt. Csodálkozva pillantott Jackre.

— Ez a…

— …miénk — felelte Jack. — Ma reggel írtam alá a papírokat.

Mia örömében felsikoltott és a nyakába ugrott. A férfi elkapta, a lány pedig átölelte a csípőjét a lábával. Csókokkal halmozta el az arcát és a száját, miközben Jack csak nevetett. Egy hónap telt el azóta, hogy otthagyták Dél-Texast és az összes kínzó emléket. Miát tisztázták a vádak alól. Jó nagy ügy kerekedett a dologból, számtalan letartóztatással.

Dallasban közös lakást béreltek, Jack visszament dolgozni a Rangerekhez. Ragaszkodott hozzá, hogy a lány ne vállaljon munkát. Mia tudta, hogy még mindig aggódik a — fizikai és lelki — sebei miatt.

— Na, mit gondolsz? — kérdezte Jack, aztán megfogta a kezét és elindultak a bejárati ajtó felé.

— Imádom!

— Azt akarom, hogy feleségül gyere hozzám — közölte Jack. — Amint megszerveztük. Arra gondoltam, elrepülhetnénk Vegasba a következő vagy az azutáni hétvégén.

Mia elmosolyodott. Tipikus Jack-féle tervezés. Nem kérdez, csak bejelenti, mi van. Nem mintha kérdéses lett volna, van-e kedve hozzá. Ezt a férfi is jól tudta, legalábbis tudnia kellett. Az elmúlt hónap minden percét együtt töltötték, hogy minél jobban kiismerjék újdonsült kapcsolatukat.