Amy Blankenship - Holdtánc

De ahogy Kane látta, számára a jaguárok ontották az első vért. És most ő visszatért, hogy megfizettesse velük ennek az árát... az átkozott alakváltók teljes fajával, kezdve Malachi fattyaival. És nem, nem elégszik meg csak velük. Utánuk következnek az alakváltó gyermekei, aki csapdát állított neki... Nathaniel Wilder.

Nem volt nehéz követőket találni, akik ellátták vérrel. Kane még mindig ámulatba esett a belváros földalatti gót szubkultúrája. A legtöbbjük csak álmodozott arról, ami ő volt... egy igazi vámpír, és nem csak egy olcsó utánzat.

Csak annyit kellett tennie, hogy egyet átváltoztatott, majd hagyta, hogy a lélektelen alattvalója tegye a maga dolgát. A csoport legveszedelmesebb tagját választotta ki magának... aki olyannak tűnt, mintha már átváltozása előtt rég elvesztette a lelkét a sötétség javára. Raven, egy utolsó gazember, emberként is alig volt különb egy pszichopatánál... egy gót számkivetett, aki már sokkal azelőtt szomjazott a vérre, mint hogy valóban szüksége lett volna rá.

Raven volt az egyetlen, akinek Kane mesélt az áruló alakváltókról, akik ártatlanul bevádolták és élve eltemették. Ő maga se tudta, miért mesélte erről Ravennek... talán unalomból.

Kane rászabadította ezt a gazembert a városra. Raven már azelőtt békíthetetlen haraggal gyűlölte a várost, hogy az éj gyermekeként újjászületett volna és most Kane elszabadította benne ezt az őrült vágyat. Raven önmaga is elmerült a bosszúvágyban és Kane nevében a lehető legvégletesebben aknázta ki az új képességei nyújtotta lehetőséget.

Kane meg se próbálta erről lebeszélni, mivel cselekedetei tökéletesen elősegítették Malachi családjának elveszejtésére szőtt terveit. Miért is védené meg a gyűlölt alakváltókat Raven tombolásától? Annyit azért megtett, hogy elmondta neki, hogy nem kell embereket ölnie a vérükért, sőt egyáltalán nem is kell embereket bántania, ha nem akar. Innentől nem az ő lelkét terhelte, ha Raven az öldöklést választotta.

Raven első gyilkosságakor történt meg egyetlen egyszer, hogy Kane közbelépett, mielőtt otthagyta volna a fiút holtan, nyakán a jellegzetes vámpírok okozta sebbel, amelyet az emberek könnyen felismertek volna. E titok megőrzése már rég az önvédelmi mechanizmusa részévé vált, csak elfelejtette ezt a titkot megosztani Ravennel. Kane megmutatta neki, milyen módszerekkel lehet úgy újrametszeni a szemfogak sebeit, hogy az eset egy egyszerű szadista gyilkosságnak látszódjon.

Raven áldozatai mindig a Holdtánc klub közelében helyezte el úgy, hogy a hatóságok könnyen megtalálhassák. Kane számára ez tökéletes együttműködés volt. A legtöbb vámpír természeténél fogva gonosz volt, így Kane élete jelentős részét született gyilkosok között élte le. Számára teljesen természetes látvány volt, ahogy ahogy ez a fiú gyilkolt.

Ha Syn ébren lenne, hogy tanúja lehessen ennek a véres ámokfutásnak, akkor már rég megszabadította volna a világot Raventől megölve vagy sírjába láncolva őt. De most, hogy Kane a saját bőrén tapasztalhatta a büntetésnek e formáját, inkább a gyors halál lenne az ő választása.

Száműzése előtt egy másik vámpírt nevezett még barátjának... Michaelt. Sokkal hosszabb ideje voltak barátok, minthogy bármelyikük is emlékezne rá vagy be akarná vallani. Mindketten kapta vérköveket, mert átalakulásuk után is képesek voltak megtartani lelküket... ők ketten és Damon, Michael testvére.

Michael jó ember volt... még mindig az angyalok oldalán, ahogy ők emlegették, bár egyes szóbeszédek alapján úgy hallotta, hogy Damon felébresztette lelkének sötét oldalát és emiatt ártatlanul testvérét hibáztatta. Lehet, hogy valamikor beugrik Damonhoz és kissé ráncba szedi, hogy tudja, hol a helye. Kane csodálkozott a testvérek között kialakult viszályon, mivel Michael nagyon szerette a testvérét... de hát a dolgok idővel könnyen megváltozhatnak.

Kane nem akarta, hogy Michael megismerje azt a gonoszt, amely feltámadt benne, amióta csak kimászott a sírjából. Az elmúlt néhány hetet azzal töltötte, hogy távolról megfigyelte Michaelt. Tudta, hogy Michael és Warren, a legidősebb jaguárfiú mostanra jóbarátok lettek... akárcsak ő és Malachi egykoron.

Az alakváltók mind árulók és Michael még nem jött rá erre az egyszerű tényre. Azzal, hogy az alakváltókat eltakarítja az útból, csupán még egy utolsó szívességet tesz Michaelnak... a régi szép idők emlékére.

Kane felnyúlt és megérintette a vérköves fülbevalóját, ő tudta, hogy az megtiltja az emberek gyilkolását. Ha lelke tényleg gonosz lenne, akkor a vérkőbe zárt mágia nem működne az ő esetében. Gyakran tűnődött azon, hogy Malachi hogyan hagyhatta ezt az egyszerű tényt figyelmen kívül... hisz az ártatlansága megcáfolhatatlan bizonyítéka mindvégig itt volt a szeme előtt.

De már nem számít... Harminc évet sorvadt börtönében azért, amit nem ő követett el. „Mind megfizettek ezért, kedves barátaim!”

*****

„Telemarketing?” – kérdezte Chad, miközben próbálta elrejteni gúnyos mosolyát, ahogy a húga úgy lecsapta a falitelefont, hogy leszakadt a tartója. Hangos csattanással ért földet.

Envy úgy rúgott a földön lévő telefonba, mintha csak a pasija feje lett volna, majd odafordult a bátyjához. „Minden hapsi ilyen gyökér, vagy csak azok, akikkel járok?”

Chad megadóan emelte fel a kezét: „Szerintem a csajok ugyanolyan problémásak. De most inkább próbálj megnyugodni, és meséld el, hogy mi történt.”

Envy nekitámasztotta fejét a hűvös falnak. Nem hagyta, hogy akár csak egyetlen egy könnycsepp is kicsorduljon szemei sarkából. Annyira azért nem szerette Trevort, hogy sírjon is miatta és komolyan elege volt már abból, hogy mindegyik hapsi megszívatja vagy így vagy úgy. „Jason hívott épp randizni. Azt hitte, megint szingli vagyok, mert összefutott Trevorral az új éjszakai klubban. Gyakorlatilag majdhogynem épp megdugott valami csajt ott a táncparkett közepén.”

Chad rosszallóan rázta meg a fejét. Nem igazán sajnálná Trevort, ha a húga kikaparná a szemét. „Mi lenne, ha mi mennénk partizni?” – kérdezte játékosan megemelt szemöldökkel, egyszerűen nem bírta kihagyni, hogy ne csapja le azonnal a labdát.

Envy elmosolyodott, végül is nem rossz ötlet... „Adj tíz percet és kész leszek.” – felelte.

Chad bólintott, majd leült a kanapé sarkára, majd nyomogatta a TV távirányítóját, amíg be nem hozta a híreket, bár nem igazán figyelt oda. Már az elejétől fogva nem tetszett neki, hogy a húga Trevorral járt. Tudta, hogy a srác csak előadja a tökéletes amerikai, gazdag leendő egyetemistát, hogy mindenkit lenyűgözzön, de nem igazán fűlt volna a foga ahhoz, hogy hazudjon arról Envynek, hogy ki is ez a srác valójában. Ha úgy alakult volna, hogy lefekszik Trevorral, akkor legalább tudja az igazságot, hogy kinek is adja oda magát.