Terry Pratchett - Piramisok

Ez az .

Ez az az éjszaka .

Azt mondják, hogy egy a kettőhöz az esélyed, kivéve, ha az öreg Mericetet húzod ki vizsgáztatónak, mely esetben akár el is vághatod a torkod rögtön az elején.

Teppik kifogta Mericetet Stratégia és Méregelméletből minden csütörtök délután, és nem jött ki vele. A hálótermek csak úgy zümmögtek a Mericetről szóló pletykáktól, a gyilkosságok számáról, a bámulatos technikáról… A maga idejében minden rekordot megdöntött. Azt beszélték, hogy még Ankh-Morpork Patríciusát is megölte. Na persze, nem a mostanit. A halottak egyikét.

Talán Nivor lesz az, aki kövér, és vidám, és szereti a hasát, és Tőrök és Kelepcéket ad elő keddenként Teppiknek jól mentek a csapdák, s remekül kijött a tanárral. Vagy esetleg a Kompt de Yoyo lesz az, aki Modern Nyelveket és Zenét tanít. Teppik egyikben sem volt tehetséges, de a Kompt épületesen szenvedélyes oktató volt, és kedvelte az olyan fiúkat, akik osztoztak előszeretetében a fél kézen lógás iránt, magasan a város utcái fölött.

Teppik átvetette fél lábát a párkányon, és leoldozta a csáklyában végződő kötelet. Megcsáklyázta az ereszt két emelettel följebb, s kicsusszant az ablakon.

Soha, egyetlen orgyilkos sem használta még a lépcsőt.

Azért, hogy későbbi események folytonosságát megalapozzuk, talán itt az ideje, hogy rámutassunk, hogy a Korongvilág történetének legnagyobb matematikusa épp fekszik és békésen fogyasztja vacsoráját.

Érdekességképpen megjegyezzük, hogy, ezen matematikus konkrét fajának betudhatóan, amit vacsorára eszik, az az ebédje.

Az Ankh-Morpork nevű szétterpeszkedés körül gongok hirdették az éjfélt, amikor Teppik vadul dobogó szívvel végigkúszott a díszes mellvéden, négy emelettel a Fémműves utca fölött.

A lemenő nap utolsó sugarai kirajzolták egy alak körvonalait. Teppik megtorpant egy különösképp visszataszító vízköpő mellett, hogy számba vegye választási lehetőségeit.

Eléggé megbízható osztálytermi híresztelések szerint, ha az ember elhantolja vizsgáztatóját a tudásszintmérő teszt előtt, akkor automatikusan átengedik. Kihúzott egy Hármas Számú hajítókést a combjához erősített hüvelyből, s elgondolkozva méregette. Természetesen, bármely próbálkozás, bármely nyílt kezdeményező lépés, amely célt téveszt, azonnali bukást s a kiváltságok elvesztését vonja maga után. [2] Kezdetnek rögtön a lélegzését.

A sziluett egyáltalán nem moccant. Teppik szeme odafordult a kémények, vízköpők, ventilátoraknák, hidak és létrák útvesztője felé, amely a város háztetőinek látképét alkotta.

Oké, gondolta. Ez valamiféle próbababa. Azt várja, hogy megtámadjam, ami azt jelenti, hogy máshonnan figyel engem.

Képes leszek kiszúrni őt? Nem.

Másrészt viszont, esetleg azt akarja , hogy azt higgyem, ez csak egy báb. Hacsak nem gondolt még erre is…

Azon kapta magát, hogy a vízköpőn dobolnak az ujjai, és sietve összeszedte magát. Mi lehet az ésszerű eljárás ilyenkor?

Messze lenn, az utcán, duhajok társasága dülöngélt át egy fénytócsán.

Teppik hüvelyébe dugta a kést és fölállt.

— Uram — mondta —, itt vagyok.

Egy száraz hang a fülénél így szólt, meglehetősen fojtottan: — Helyes.

Teppik egyenesen maga elé meredt. Mericet megjelent előtte, szürke port dörgölve le csontos arcáról. Kivett a szájából egy hosszú pipát s elhajította, aztán kihúzta a kartonpapírt a kabátjából. Még ebben a hőségben is melegen öltözött. Mericet olyan ember volt, aki képes lenne megfagyni egy tűzhányóban.

— Á! — jegyezte meg Mericet, s hangjából sütött a rosszallás. — Mr. Teppik. Nocsak, nocsak.

— Szép éjszakánk van, uram — mondta Teppik. A vizsgáztató fagyos pillantást vetett rá, azt sugallva, hogy az időjárásra vonatkozó megfigyelések automatikusan fekete pontot szereznek, és följegyzett valamit kapcsos felírótáblájára.

— Vegyünk először néhány kérdést — javasolta.

— Ahogy óhajtja, uram.

— Mennyi egy hajítókés maximálisan engedélyezett hossza? — csattant föl Mericet.

Teppik behunyta szemét. A múlt hetet semmi mással, csakis A Szívseb olvasásával töltötte, most maga előtt látta a lapot, pont a szemhéján belül lebegve szívfájdítóan — sose kérdezik a hosszakat és súlyokat, mondták a diákok beavatottan, elvárják, hogy bemagold a súlyokat és hosszakat és hajítótávolságokat, de a tanárok sose…

A csupasz rettegés rövidre zárta agyát s emlékezetét egyetlen rúgással sebességbe kapcsolta. Az oldal fókuszba pattant.

— „A hajítókés maximális hossza tíz ujj szélessége lehet, vagy tizenkettő nedves időben” — mondta föl a leckét. — „A hajítótávolság…”

— Nevezzen meg három mérget, amelyek fülön keresztül történő alkalmazása elfogadott.

Szellő lebbent, de nem tett semmit a levegő lehűtéséért, csak körbekavargatta a hőséget.

— Uram, az ádázcsiperke, az Ikhorion üszög és a Mustick — vágta rá Teppik azonnal.

— A gerrincs miért nem? — förmedt rá Mericet, sebesen, mint egy kígyó.

Teppiknek leesett az álla.

— U-uram, a gerrincs nem méreg, uram — nyögte. — Az szerfelett ritka ellenmérge bizonyos kígyómérgeknek, és… kivonható — egy kissé lecsillapodott, biztosabban önmagában, azok a hosszú órák, amiket vénséges szótárak böngészésével töltött, kifizetődtek — kivonható a felfújható manguszta májából, amely…

— Mi ennek a jelnek a jelentése? — kérdezte Mericet.

— …föllelhető kizárólag a… — Teppik hangja motyogásba fúlt. Lekancsított a bonyolult rúnára a kártyán Mericet kezében, aztán újra egyenesen elbámult a vizsgáztató füle mellett.

— A leghalványabb fogalmam sincs róla, uram — közölte. Azt gondolta, hogy a füle sarkából hallja a levegővételek leghalkabbikát, az elégedett morranás legparányibb csíráját.

— Ám ha a másik oldalával lenne fölfelé, uram — folytatta —, akkor a „Zajos kutyák ebben a házban” jelentésű tolvajjel lenne.

Egy pillanatig teljes csönd támadt. Aztán, pont a válla mellett, azt firtatta az idős orgyilkos hangja: — Minden kategóriában engedélyezett a kötél általi halál?

— Uram, a szabályok csak három kérdést követelnek meg, uram — tiltakozott Teppik.

— Á! Akkor hát ez lenne rá a maga felelete?

— Uram, nem, dehogy, uram. Csak megjegyzés volt, uram. Uram, a válasz, amire vár, az, hogy minden kategória elszenvedheti a kötél általi halált, de csak a harmadik rangfokozatba tartozó orgyilkosok használhatják a három lehetőség egyikeként, uram.

— Teljesen biztos maga ebben?

— Uram.

— Nem óhajtja ismét fontolóra venni? — A vizsgáztató hangjával szekeret lehetett volna zsírozni.

— Uram, nem, uram.

— Rendben van. — Teppik ellazult. Zubbonyának háta hozzátapadt, hűvösen az izzadságtól.

— És most azt akarom, hogy induljon el saját tempójában a Könyvelők utcája felé — jelentette ki Mericet egykedvűen. — Betartva az összes jelzőtáblát és így tovább. A Rovancs sikátor útkereszteződésénél lévő gongtorony teteje alatti szobában fogok találkozni magával. És… legyen szíves, vegye ezt át!

Átnyújtott egy kis borítékot Teppiknek.

Teppik átadott egy elismervényt. Aztán Mericet belépett a kéményfedő melletti árnyéktócsába, és eltűnt.

Ennyit a ceremóniáról.

Teppik néhányszor nagy levegőt vett, s tenyerébe ürítette a boríték tartalmát Céhkötvény volt tízezer ankh-morporki tallérról, kiállítva a „Bemutatónak”. Imponáló irat volt, amit megkoronázott a Céh pecsétje a fondorlattal és az álcázott tőrrel.