Terry Pratchett - Őrség! Őrség!

Igen, mindketten a csatornában kezdték. De Rossab fölküzdötte magát onnan, míg ellenben ő, Kadar, maga ismerné el elsőként, csupán mellette küzdötte magát végig. Minden alkalommal, amikor úgy tűnt, egyről-kettőre jut, megmondta a véleményét, vagy rosszat szólt. Általában mindkettőt egyszerre.

Ez volt az, amitől kényelmetlenül érezte magát Rossab körül. A becsvágy fényes óraművének tiktakolásától.

Kadar sose sajátította el az ambíciót. Az olyasmi, ami csak másokkal esik meg.

— Á, Kadar!

— Uram — mondta Kadar kifejezéstelenül. Meg se próbált tisztelegni, nehogy hanyatt essék. Azt kívánta, bárcsak lett volna ideje, hogy megigya a vacsoráját.

Rossab az íróasztalán heverő papírok közt kotorászott.

— Fura dolgok zajlanak, Kadar. Attól tartok, komoly panasz van maga ellen — közölte. Rossab nem viselt szemüveget. Ha viselt volna, most szúrósan meredt volna fölötte Kadarra.

— Uram?

— A maga Éjjeli Őrjáratának egyik tagja. Úgy tűnik, letartóztatta a Tolvajok Céhének fejét.

Kadar csöppet megingott, s keményen próbált összpontosítani. Nem állt készen az ilyesmire.

— Sajnálom, uram — jelentette. — Úgy érzem, nem tudtam követni.

— Azt mondtam, Kadar, hogy a maga emberei közül az egyik letartóztatta a Tolvajok Céhének főnökét.

— Az én embereim közül?

— Igen.

Kadar szétszóródott agysejtjei hősiesen megpróbáltak átcsoportosulni. — Az Őrség egyik tagja?

Rossab zordan mosolygott. — Megkötözte és a palota előtt hagyta. Attól tartok, ez egy kissé botrányos. Volt egy cédula is… á… itt van… „Ezt a férfit vádolom a, Bűncselekmény elkövetésére szőtt Összeesküvéssel az 1678-as Általános Bűntettek Törvénycikk 14-es (iii) Paragrafusának alapján, én, Murok Vasolvasztárfi.”

Kadar rábandzsított.

— 14-es iii?

— Kétségtelenül — válaszolta Rossab.

— Az meg mit jelent?

— A leghalványabb fogalmam sincs róla — felelte szárazon Rossab. — És mi van a névvel… Murok?

— De hát mi nem így csináljuk a dolgokat! — fakadt ki Kadar. — Az ember nem mehet és tartóztathatja le a Tolvajok Céhét! Úgy értem, rámenne az egész napunk!

— Szemlátomást ez a Murok másként gondolja.

A kapitány fejét rázta, majd fájdalmasan megvonaglott az arca. — Murok? Nem rémlik semmi.

A homályos meggyőződés hangneme még Rossab számára is elegendőnek bizonyult, aki egy pillanatra zavarba jött.

— Ő eléggé… — a titkár tétovázott. — Murok, Murok — mondta. — Már hallottam ezt a nevet. Láttam leírva. — Az arca kifejezéstelenné vált — Az önkéntes, az volt az! Emlékszik, hogy megmutattam?

Kadar rámeredt. — Nem volt valami levél egy, nem is tudom, törpe… törpétől?

— Úgy van, az egész a közösség szolgálatáról meg az utcák biztonságossá tevéséről szólt. Esdekelt, hogy a fiát találjuk méltónak valami szerény beosztásra az Őrségben. — A titkár az iratok között keresgélt.

— Mit követett el a fiú? — kérdezte Kadar.

— Semmit. Hát ez az. Még a legcsekélyebb vacakságot sem.

Kadar homloka összeráncolódott, miközben gondolatai új fogalom köré alakultak.

— Önkéntes? — firtatta.

— Igen.

— Nem muszájból csatlakozik?

— Csatlakozni akar . És maga azt mondta, hogy biztos valami rossz tréfa, és én azt feleltem, hogy meg kéne próbálkoznunk az Őrségben az etnikai kisebbségekkel. Emlékszik?

Kadar próbált. Nem volt könnyű. Homályosan tudatában volt, hogy azért ivott, hogy feledjen. Az tette az egészet meglehetősen értelmetlenné, hogy már nem tudott visszaemlékezni, mi volt az, amit elfelejtett. A végén csak azért ivott, hogy elfelejtse az iszákosságát.

Az emlékképei kaotikus gyűjteményén, amit többé már meg sem próbált az emlékezet névvel megtisztelni, végighúzott fenékháló nem produkált semmi nyomravezető jelet.

— Azt tenném? — tudakolta tehetetlenül.

Rossab az asztalra tette kezét s előrehajolt.

— Na, idefigyeljen, kapitány — kezdte. — Őlordsága magyarázatot akar. Nem szeretném, ha azt kellene mondanom neki, hogy az Éjjeli Őrjárat kapitányának halvány fogalma sincs róla, mi folyik a, ha szabad ezt a szót a lehető legtágabb értelemben használnom, parancsnoksága alatt álló emberek körében. Az ilyesmi csak gondot okoz, kérdések föltevését meg ilyesmit. Ezt nem akarjuk, ugye? Ugye?

— Nem, uram — motyogta Kadar. Tudata hátsó részében bűntudatosan fölmerült a zavaros emlékkép valakiről, aki komolyan magyaráz neki a Szőlőfürtben. Az csak nem lehetett törpe? Kizárt dolog, mindenesetre, hacsak a törpeség feltételeit nem változtatták meg drasztikusan.

— Persze, hogy nem — értett egyet Rossab. — A régi idők kedvéért. És így tovább. Szóval majd kitalálok valamit, amit őlordságanak mondhatok, és maga, kapitány, elvi kérdést fog csinálni abból, hogy megtudja, mi folyik itt és leállítsa. Adjon egy kurta leckét ennek a törpének arról, hogy mit is jelent őrnek lenni, rendben van?

— Haha — mondta kötelességtudóan Kadar.

— Tessék? — hökkent meg Rossab.

— Ó! Azt hittem, hogy kisebbségi vicc volt Uram.

— Nézze, Kadar, én nagyon megértő vagyok. Az adott körülmények között. Na már most, azt akarom, hogy tűnjön innen és rendezze el ezt a dolgot. Megértette?

Kadar tisztelgett. A fekete búskomorság, amely mindig készenlétben ólálkodott, hogy kihasználja józanságát, mozgatta nyelvét.

— Igenis, titkár úr — szólt. — Gondoskodni fogok róla, hogy a fickó megtanulja, a tolvajok letartóztatása törvényellenes.

Azt kívánta, bárcsak ne mondta volna ki. Ha nem mondana ilyeneket, kedvezőbb helyzetben lenne mostanra, a Palotagárda kapitánya, nagy ember. Az, hogy neki adták az Őrséget, a Patrícius tréfája volt. Ám Rossab már egy újabb iratot olvasott az íróasztalnál. Ha észrevette a szarkazmust, nem mutatta.

— Nagyszerű! — felelte.

Legkedvesebb Mamikám [írta Murok] Ez sokkal jobb nap volt. Elmentem a Tolvajok Céhébe és letartóztattam a fő Gonosztevőt és elhurcoltam a Patrícius Palotájához. Nem fog több gondot okozni, úgy képzelem. És Mrs. Marok azt mondja, hogy ott lakhatok a padlásszobában mert, mindig jól jön, ha férfi van a háznál. Ez azért van mert, éjszaka, férfiak, akiknek Rosszat tett az Ital, az egyik Lány Szobájában nagy Hűhót csaptak, és beszélnem kellett velük és ők Harci Kedvet mutattak és egyikük megpróbált ártalmamra lenni a térdével ám, én viseltem az Óvszert és Mrs. Marok azt mondja, hogy a fickó eltörte a Kalácsát de nem kell fizessek egy újért.

Nem értem az Őrség egyik-másik feladatát. Van egy társam, a neve Nobby. Azt mondja, túl lelkes vagyok. Azt mondja, még sokat kell tanulnom. Azt hiszem, ez igaz mert, még csak a 326. oldalig jutottam, el az Ankh és Morpork Városok Törvényeiben és Rendeleteiben. Mindenkit sokszor csókolok, Fiad, Murok.

Ui. Sok puszi Arankának.

Nem csak a magány, hanem a kifordított, hátulról előre életmód. Az bizony, gondolta Kadar.

Az Éjjeli Őrjárat akkor kel, amikor a világ többi része lefekszik, és akkor fekszik le, amikor a tájon átlibeg a hajnal. Az összes időd nedves, sötét utcákon töltöd, az árnyékok világában. Az Éjjeli Őrjárat az olyanfajta férfiakat vonzotta, akik ilyen vagy olyan okból hajlottak az ilyen életvitelre.

Odaért az Őrházhoz, ősi és meglepően nagy épület volt, beékelve egy cserzőműhely és egy gyanús bőrholmikat készítő szabóság közé. Valamikor meglehetősen impozáns lehetett, de mostanra elég nagy részei váltak lakhatatlanná, s csak baglyok meg patkányok járőröztek arra. A bejárat fölött mottó állt a város ősi nyelvén, amelyet mostanra elkoptatott az idő, a korom és a moha, de még ki lehetett venni: