Terry Pratchett - Őrség! Őrség!

— Kiszáradtak — suttogta Enyvesujj Testvér. — No de ilyet!

— Három talléromba’ volt az a zamulett — morogta Reterátbúvár Testvér.

— De bebizonyosodott, hogy a dolog működik! — szögezte le a Legfőbb Nagymester. — Nem értitek, ti bolondok? Működik! Meg tudunk idézni sárkányokat!

— Lehet, hogy kissé költséges lesz varázstárgyakba’ — kételkedett Enyvesujj Testvér.

— …három tallér, annyi volt. Nem szemét…

— A hatalom — morrant a Legfőbb Nagymester — nem olcsó.

— Nagyon is igaz — bólintott Őrtorony Testvér. — Nem olcsó. Nagyon igaz. — Megint az elhasznált mágia kis halmára pillantott. — Nahát! — örvendezett. — Megtettük, ugye? Csak fogtuk magunk és piszok jót varázsoltunk, nem igaz?

— Látjátok? — diadalmaskodott Enyvesujj Testvér. — Monttam , hogy nem nagy ügy!

— Mindnyájan kivételesen jól csináltátok — bátorította őket a Legfőbb Nagymester.

— …hat tallér lett vón, de aszondta a pasi, hogy bár ezzel ráteszi a kést a saját torkára, de odaaggya nekem háromér’…

— Aha — tódította Őrtorony Testvér. — Remekül rájöttünk a nyittyára! És egyáltalán nem is fájt! Igazi varázsolást csináltunk! És nem t’om meg állni észrevétel nélkül, Vakoló Testvér, de meg se ettek a lambériából kimászó fogtündérek.

A többi Hittestvér biccentett. Igazi varázslás. Semmiség. Mindenki jól teszi, ha ezentúl résen lesz.

— De várjunk csak egy percet — szólalt meg Vakoló Testvér. — Hova ment az a sárkány? Úgy értem, tényleg megidéztük vagy se’?

— Képzeltem, hogy ilyen hülyeséget fogol kérdezni — jegyezte meg Őrtorony Testvér homályosan.

A Legfőbb Nagymester lesöpörte a port misztikus köntöséről.

— Megidéztük — nyilatkozta —, és eljött. De csak annyi időre, míg tartott a varázserő. Aztán visszament. Ha azt akarjuk, hogy tovább maradjon, akkor több mágiára lesz szükségünk. Megértettétek? Ez az, amit szereznünk kell.

— …három tallér, amit egyhamar nem fogok viszontlátni…

— Hallgass!

Legkedvesebb apukám [írta Murok] Hát, itt vagyok Ankh-Morporkban. Nem olyan, mint otthon. Azt hiszem, bizonyára kicsit megváltozott, amióta Mr. Kencefici dédapja itt járt. Nem hiszem, hogy az itteniek különbséget tudnak tenni a Jó és a Rossz között. Kadar kapitányt egy közönséges korcsmában találtam. Nem felejtettem el, amit mondtál, hogy rendes törpe nem megy ilyen helyekre, de mert nem jött ki, bementem. Fejét az asztalra hajtva feküdt. Amikor szóltam hozzá, azt mondta, próbálkozzak mással, ennek szakálla van. Azt hiszem, rosszat tett neki az ital. Azt mondta, keressek szállást és jelentkezzem Kolon főtörzsnél az Őrházban ma éjjel. Azt mondta, hogy annak, aki be akar állni az Őrségbe, meg kell vizsgáltatni a fejét.

Mr. Kencefici ezt nem is említette. Lehet, hogy a Higiénia miatt szükséges.

Elmentem sétálni. Nagyon sok itt az ember. Találtam egy helyet, amit A Gyehennának hívnak. Aztán láttam, hogy néhány fickó megpróbál kirabolni egy ifjú Hölgyet. Nekik mentem. Nem tudták, hogyan kell becsületesen küzdeni, és egyikük megpróbált belerúgni a Legfontosabb Szervembe, de az utasításnak megfelelően rajtam volt az Óvszer, és a férfi megsérült. Aztán odajött a Hölgy és azt mondta, Szeretnék-e Lefeküdni. Igent mondtam. Elvitt oda, ahol lakik, azt hiszem, penziónak nevezik. Egy bizonyos Mrs. Marok vezeti. A Hölgy, akinek a ridikülje volt, őt Rittának hívják, azt mondta, Látnod kellett volna őt, hárman támadták, tiszta döbbenet. Mrs. Marok azt mondta, hogy A cechet a ház állja. Azt mondta, milyen nagy Óvszer. Szóval fölmentem a lépcsőn és elaludtam, bár nagyon lármás hely. Ritta egyszer-kétszer fölébresztett, hogy megkérdezze, Nem akarsz valamit, de nem volt almájuk. Szóval a Talpamra estem, ahogy itt mondják, de én nem értem, hogyan lehetséges ez, mert ha elesik az ember, leesik a Lábáról, ezt minden Józan Eszű ember beláthatja.

Határozottan sok a teendő. Amikor elmentem a főtörzshöz, láttam egy helyet, amit a Tolvajok Céhének neveznek! Megkérdeztem Mrs. Marokot és azt mondta, Hát persze. Azt mondta, hogy a városi Tolvajok Vezetői ott találkoznak. Elmentem az Őrházba és találkoztam Kolon főtörzzsel, nagyon kövér ember, és amikor elmeséltem neki a Tolvajok Céhét, azt mondta, Ne legyél olyan Idióta. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta. Azt mondja, Ne aggódj a Tolvajok Céhe miatt, Csak annyit kell csinálnod, hogy mész az utcákon Éjszaka és kiabálod, Éjfélt ütött már az Óra és Minden Rendben. Azt mondtam, És mi van, ha nincs minden rendben, és azt felelte, Akkor átkozott gyorsan keresel egy másik utcát.

Ez nem Rendfenntartás.

Adtak nekem valami mellvértszerűséget. Rozsdás és silány munka.

Pénzt adnak azért, ha az ember csendőr. Az, 20 tallér egy hónapban. Amikor megkapom, el fogom küldeni neked.

Remélem, hogy jól vagy és hogy az #5-ös Tárna megnyílt már. Ma délután elmegyek és megnézem a Tolvajok Céhét. Ez botrányos. Ha tudok valamit tenni ellene, azt a Kalapom mellé Tűzhetem. Már kezdem Kapiskálni, ahogy itt beszélnek. Szerető fiad, Murok.

Ui. Légy szíves, mondd meg Arankának, hogy sok szeretettel gondolok rá. Nagyon hiányzik.

Lord Vetinari, Ankh-Morpork Patríciusa, kezével eltakarta szemét.

— Hogy mit csinált?

— Végig masíroztatott az utcákon — válaszolta Urdo van Pad, a Tolvajok, Zsebmetszők, Betörök és Társult Szakmák Céhének jelenlegi Elnöke. — Fényes nappal! — Néhány lépést tett a Patrícius komor hivatali széke felé és ujját rázta.

— Tudja nagyon jól, hogy jócskán a Költségvetésen belül maradtunk — szögezte le. — Hogy így megalázzanak ! Mint valami közönséges bűnözőt! Jobb lesz, ha teljes elégtételt kapok, vagy megint sztrájkkal kell megbirkózzék! Rá fogunk kényszerülni természetes polgári felelősségérzetünk dacára — tette hozzá.

Az ujj volt az. Az ujj hibának bizonyult. A Patrícius fagyosan meredt az ujjra. Van Pad követte pillantását, s gyorsan leengedte az ujját. A Patrícius nem az az ember, akire csak úgy rázhatod az ujjad, hacsak nem akarod, hogy a végén csak kilencig tudj számolni.

— És azt mondja, egyetlen személy tette ezt? — kérdezte Lord Vetinari.

— Igen! Azaz… — Van Pad habozott.

Tényleg furcsán hangzott, most, hogy elmondja valakinek.

— De magukból sok száz volt ott benn — jelentette ki nyugodtan a Patrícius. — Bandában szoktak egy követ fújni, ha szabad ezt mondanom.

Van Pad egymás után többször szólásra nyitotta száját, majd becsukta. Az őszinte válasz ez lett volna: igen, és ha bárki beosont volna és a folyosókon settenkedik, pórul járt volna. Az a mód, ahogy a fickó bevonult, mintha övé lenne a hely, az tévesztett meg mindenkit. Az meg a tény, hogy folyamatosan ütötte a népet és azt mondta nekik, hogy Térjenek jó Útra.

A Patrícius biccentett.

— Foglalkozni fogok az üggyel pillanatnyilag — mondta. Remek ez a szó. Mindig elbizonytalanítja az embereket. Sose voltak egész biztosak, vajon úgy értette-e, hogy azonnal foglalkozni fog vele, vagy majd röviden teszi. És soha senki nem merte megkérdezni.

Van Pad visszatáncolt.

— Teljes elégtétel, ne feledje! Fönn kell tartsam a pozícióm — tette hozzá.

— Köszönöm. Ne hagyja, hogy föltartsam — udvariaskodott a Patrícius, ismét egyéni fordulatot adva a beszélt nyelvnek.

— Helyes. Jó. Köszönöm. Rendben van — felelte a tolvaj.