Harry Harrison - Halálvilág 1

Naxának nem volt könnyű ezt végiggondolnia. Vaskos ujjaival hátrasimította sűrű haját. — Ezen még sosem gondolkoztam.

Egyszerűen csak így van. Meg kell ismerni közelebbről az állatot, azután már tudod, mit akar csinálni. Ennyi az egész.

Nyilvánvaló volt, hogy Naxa sohasem gondolkodott el azon, honnan ered különleges képessége, amivel az állatokat irányíthatja. És valószínűleg a többiek sem tudnak erről semmit. Nem látták értelmét, hogy ezen eltöprengjenek. Egyszerűen elfogadták ezt a képességet mint az élet részét.

Az elméletek összevissza cikáztak agyában, mint amikor valaki egy kirakós játékot akar megoldani. Korábban beszélt arról Kerknek, hogy szerinte a pyrrusi élővilág összefogott az ember elpusztítása érdekében, de nem tudta, miért. Még mindig nem tudta, miért, de azt már igen, hogyan.

— Körülbelül milyen messze vagyunk a várostól? — kérdezte Jason.

Meg tudnád mondani, mennyi idő alatt érhetnénk oda a dorymokon?

— Fél nap oda, fél nap vissza. Miért, vissza akarsz menni a városba?

— Nem akarok bemenni, legalább is egyenlőre nem. Csak a környezetében szeretnék szétnézni.

— Lássuk, mit mond Rhes — válaszolta Naxa.

Rhes azonnal beleegyezett, még csak nem is kérdezett semmit.

Azonnal felnyergeltek, és elindultak, hogy sötétedés előtt visszaérjenek.

Már egy órája haladtak, amikor Jason is érezte, hogy valóban a város felé mennek. Az érzés percről percre erősödött. Naxa is tudatában volt ennek, mert kényelmetlenül fészkelődött nyergében. Az állatokat is egyre gyakrabban meg kellett nyugtatniuk.

Valami most már egyértelművé vált. A pyrrusi élőlények rendkívül fogékonyak a mentális erővel szemben; még a növények és az alacsonyabb rendű állatok is. Nyilvánvalóan egymás között is kommunikálnak, de az embernek engedelmeskednek, mert annak akarata erősebb az övékénél. És ezen a területen volt valamilyen kisugárzás, amilyet még sohasem tapasztalt. Bár tudata a telekinetikus energiára specializálódott, vagyis élettelen tárgyak elmozdítására, agya mégis minden fajta kisugárzást érzékelt. Sokszor előfordult, hogy amikor valamilyen sporteseményt nézett, egyszerre érezte az emberek azonos gondolatait. Itt, most megint ugyanaz az érzés fogta el.

De mégis borzalmas különbség volt a kettő között. A tömeg örvendezett a sikernek, vagy bosszankodott a kudarcon a sportpályán. Az érzelmek folyton váltakoztak a játék során. De itt a gondolatok és érzelmek áradata erős és félelmetes volt. Nem lehetett szavakba önteni. Félelem és gyűlölet keveredett egyetlen cél eléréséért: pusztítás.

“ÖLD AZ ELLENSÉGET!” — talán ez a kifejezés határozta meg az egésznek a lényegét legjobban. De ez még ennél is több volt.

Gyűlölet és halál végeláthatatlan, hömpölygő folyama.

— Induljunk vissza! — mondta, mert attól félt, hogy az ár őt is magával ragadja. A hazafelé vezető úton sok mindent megértett.

Eszébe jutott borzalmas félelme, amikor a városba érkezése napján az állatok hirtelen megtámadták. Ezután sokáig lázálmok gyötörték, amik még az altatók hatására sem múltak el. Akkor ösztönös gyűlöletet érzett a várossal szemben. De ennek okára nem tudott rájönni egészen a mai napig.

Amikor hazaértek, Rhes már aludt, így Jason nem tudott vele beszélni reggelig. Bár az utazás nagyon kimerítette, késő éjszakáig nem jött álom a szemére; az elmúlt nap tapasztalatain töprengett. Vajon elmondhatja-e Rhesnek, mekkora felfedezést tett? Nem biztos. Ha erről beszámolna, meg kellene magyaráznia, miért olyan fontos neki ez a felfedezés. A városlakók gondja cseppet sem érdekli Rhest. Jobb, ha nem mond semmit, amíg teljesen végére nem jár az ügynek.

Reggeli után közölte Rhesszel, hogy vissza akar menni a városba.

— Amikor már eleget láttál a barbár világból, visszamennél a barátaidhoz. Hogy segíts nekik végleg elpusztítani minket. — Rhes könnyed hangon beszélt, szavaiból mégis kicsengett a rosszhiszeműség.

— Remélem, ezt te sem gondolod komolyan — mondta Jason. — Tudod, hogy éppen az ellenkezőjét akarom. Azt szeretném, ha ez a polgárháború véget érne, és a te néped is élvezhetné a modern tudomány minden vívmányát. Mindent el fogok követni ennek érdekében.

— Ők sohasem fognak megváltozni — mondta Rhes komoran —, kár az idődet vesztegetni. De valamit meg kell tenned a saját és a mi biztonságunk érdekében. Véletlenül se áruld el, még csak ne is utalj rá, hogy beszéltél valaha grubberekkel.

— Miért nem?

— Miért? Azonnal megölnének. Bármit elkövetnek, nehogy feljebb emelkedhessünk, leginkább azt szeretnék, ha holtan látnának valamennyiünket. Gondolod, hogy életben hagynának, ha megtudnák, hogy kapcsolatba kerültél velünk? Azonnal rájönnének, hogy te egymagádban képes vagy megváltoztatni a bolygó erőviszoanyait. A közönséges városlakók azt hiszik rólunk, hogy olyanok vagyunk, mint az állatok. De a vezetőik tudják, hogy ez nem igaz. Ők tisztában vannak vele, mire van szükségünk, és mit akarunk. Talán még azt is sejtik, mit szeretnék kérni tőled. Segíts nekünk, Jason dinAlt. Menj vissza az aljas emberek közé, és hazudj nekik. Mondd azt, hogy sohasem beszéltél velünk, elbújtál a sziklák között, mi pedig rád támadtunk, kénytelen voltál lelőni néhányat közülünk, hogy megmenekülj. Majd egypár nemrég elhunyt társunkat odavisszük, hogy a történet hihetőbb legyen. De továbbra is óvatos maradj, ha hisznek is neked, egy darabig biztosan figyeltetni fognak. Azután mondd azt, hogy a munkádat befejezted, és el akarod hagyni a bolygót. Menj el békességben a Pyrrusról, és én megígérek neked bármit, ami létezik a világegyetemben. Minden, amit akarsz, a tiéd lesz. Hatalom, pénz — bármi. Ez egy gazdag bolygó. A városlakók érceket bányásznak és adnak el, de ezt mi is meg tudnánk csinálni, még jobban, mint ők. Hozz ide egy űrhajót, mindegy, a kontinens melyik részén száll le. Nincsenek városaink, de farmjaink mindenütt vannak, és megtaláljuk az űrhajót. Azután kiépíthetjük saját kereskedelmünket. Ez az, amit mindannyian akarunk, és amiért keményen fogunk dolgozni. De ehhez a te segítséged kell. Mindent megkapsz, amire szükséged van. Ezt vedd ígéretnek, és tudod, hogy mi mindig betartjuk az ígéreteinket.

A beszéd hevessége és mondanivalója mély hatással volt Jasonra.

Tudta, hogy Rhes igazat mond, és a bolygó ásványi kincsei az ő kezébe kerülhetnek, ha akarja. Néhány másodpercig gondolataiba merült, míg rájött, hogy ez csak félmegoldás lenne. Ha a grubberek hozzájutnának azokhoz a technikai eszközökhöz, amikre vágynak, első dolguk lenne, hogy a városlakókat megpróbálják elpusztítani.

Az eredmény egy véres polgárháború lenne, amelyben talán mindkét csoport megsemmisülne.

Jasonnak ennél jobb megoldást kellett találnia. Egy olyat, amely megszünteti a háborút az egész bolygón, és lehetővé teszi, hogy a két csoport békességben élhessen egymás mellett.

— Semmit sem teszek, amivel kárt okoznék nektek, Rhes, és minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek rajtatok — mondta Jason.

Rhest elégedettséggel töltötte el ez a válasz, nyilván saját szemszögéből értelmezte. A délelőtt hátralevő részét a kommunikátor mellett töltötte, hogy megszervezze az élelmiszerküldeményeknek a kereskedelmi helyre szállítását.

— A szállítmány készen áll, és már a jelzést is elküldtük. Holnap jön értük a kocsi, majd ott fogod várni. Mindent elrendeztünk, ahogy megbeszéltük. Naxa elkísér. A kocsik előtt kell a találkozóhelyre érned.