Harry Harrison: Halálvilág 2

Magának semmi etikai érzéke sincs, ha a környezetére megpróbálja rákényszeríteni a saját, igaznak hitt elveit.

Bár ezzel megtalálta az öngyilkosság egy különleges módszerét.

— Sértegetni akar?

— Ez a szándékom. Mivel nem tudom más módon elérni, az önteltségén próbálok csorbát ejteni. Miért ítéli el a cassyliai pénzszerzésemet, amikor ez az ottani etikai értékrendnek megfelel? Játékkaszinókat tartanak fenn, ahol kizsebelik a balekokat, és ezen senki sem háborodik fel. Mivel én átvertem őket, megfelelek a társadalmi normáiknak. Ha elfogadják azt a törvényt, hogy a szerencsejátékban tilos csalni, akkor a törvényük etikátlan, nem pedig a csalás. Ha maga visszavisz engem, hogy az ottani törvények szerint ítélkezzenek fölöttem, akkor ez valóban etikátlan cselekedet, én pedig egy gonosz ember védtelen áldozata leszek.

— Pokolfajzat! — kiáltotta Mikah magából kikelve.

Felugrott, és öklével Jason orra előtt hadonászott. — Össze akar zavarni azzal, hogy mindent félremagyaráz.

Létezik egy magasabb szintű törvény, amivel nem ellenkezhet…

— Ez hamis álláspont, amit azonnal be is bizonyítok — mutatott Jason a polcon lévő könyvekre. — A saját könyveivel fogom bebizonyítani. Nézzük csak azt a vékony kis kötetet: Lull a szerzője, ha jól látom. Ugye, Ramon Lull Társadalomelmélet című könyve?

Mikah szeme kerekre nyílt.

— Ismeri Lull írásait?

— Hogyne — jelentette ki Jason fölényesen, holott a polcon korábban megfigyelt könyvek közül csak erre emlékezett, az idétlen címe miatt. — Hadd kukkantsak bele, és elmagyarázom, mire gondoltam. — Igyekezett természetes hangon beszélni, bár tudta, hogy az a pillanat közeledik, amit olyan gondosan előkészített.

Elgondolkodó arccal szürcsölte a teáját.

Mikah Samon levette a könyvet a polcról, és átnyújtotta. Jason belelapozott.

— Igen… ez az. Szinte tökéletesen példázza az ön gondolkodásmódját. Szereti Lull műveit?

— Kimondhatatlanul — felelte Mikah ragyogó szemmel.

— Minden sora valóságos élmény. Szinte árad belőle az Igazság, amelyet a modern kor zűrzavaros világában már elfelejtettünk. A misztikum és a valóság közötti összefüggések magyarázata. A jelképek értelmezése kristálytiszta logika alapján.

— Szerintem semmit sem magyaráz meg — rázta a fejét Jason. — Csak játszik a szavakkal. Kiválaszt egy fogalmat, elvonatkoztatja, majd kapcsolatba hozza más fogalmakkal. A tények nem felelnek meg a valóságnak, ezért értelmüket vesztik. Ez a kulcspontja a kettőnk világa közti különbségnek. Maga az értelem nélküli fogalmak világában él, és ezért elszakadt a valóságtól. Az én világom tényeken alapul, amelyek egytől egyig valóságosak, bizonyítottak, megcáfolhatatlanok és örök érvényűek. Léteznek.

— Mondjon egyetlen megcáfolhatatlan tényt! — szólította fel Mikah csendesen.

— Látja azt a vastag, zöld könyvet a konzol előtt? Az olyan tényeket tartalmaz, amelyeket ön is elfogad, és igaznak tart. Minden sora aranyat ér. Kérem, nyújtsa ide!

— mondta Jason fellelkesülve, és Mikah gyanútlanul besétált a csapdába. Jason felé nyújtotta a könyvet, amely olyan vastag és nehéz volt, hogy mindkét kezével kellett tartania.

— Most pedig nagyon figyeljen, és próbálja felfogni, amit hall, még ha esetleg gondot okozna is! — mondta Jason. Mikah gúnyosan elmosolyodott. — Ez itt egy csillagászati kalauz, telis-tele adatokkal. Bizonyos értelemben az emberiség történelme. Nézze a műszerfalon a hipertéri ugrás képernyőjét, és megérti, mire gondolok. Látja azt a vízszintesen futó, zöld vonalat?

— Mivel ez a hajó az enyém, és én irányítom, természetesen ismerem a műszerek kijelzőit — felelte Mikah. — Tárja elém a bizonyítékot!

— Türelem — bólintott Jason. — Megpróbálom érthetővé tenni. A zöld csíkon lévő vörös pont az űrhajó helyzetét jelöli. A képernyőn kiírt szám a tervezett érkezésünk helyének kódjele. Ez egy csillagot jelöl, amelynek gravitációs tere akkora, hogy a műszerek a hipertérben is érzékelni tudják. BD89-046-299. Nézzük csak! — Lapozgatni kezdett a könyvben. Nincs neve, csak további kódjelzéseket látok. Lakható bolygók is keringenek körülötte, de azt nem írja, hogy valóban élnek-e ott emberek.

— Hová akar kilyukadni? — kérdezte Mikah.

— Egy pillanat. Nézze csak a képernyőt! A vörös pont nemsokára eléri a zöld csík végén lévő zöld, úgynevezett, legnagyobb közelségi pontot. Amikor a zöld és a vörös pont találkozik…

— Adja ide azt a könyvet! — parancsolta Mikah, Jason felé lépve. Ösztöne azt súgta, valami nincs rendben. De egy kicsit elkésett.

— Itt a bizonyíték — kiáltotta Jason, és belevágta a vaskos könyvet a képernyőbe. Mielőtt a monitor darabokra tört, és előtűntek mögüle a bonyolult áramkörök, már a másik kötet is követte társát. Hatalmas csattanás hallatszott, felvillant egy lángnyelv, és az áramkörök elolvadtak.

A biztonsági komputerek azonnal kihozták az űrhajót a hipertérből, és hatalmas erőfeszítéssel fénysebesség alá csökkentették eszeveszett száguldását. Az utasok lába alatt remegett a fémpadlózat.

Mikah-t a hirtelen megváltozott gravitációs erőtér földhöz vágta. Jason, a székhez szíjazva, jobban viselte a ránehezedő nyomást; bár úgy érezte, mintha a gyomra kiszakadna a helyéről, és egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Mikah emberfeletti erővel próbált lábra állni, miközben Jason gondosan célba vette a szétroncsolt képernyőt, és a tálcát is nagy erővel a könyvek után küldte.

— Ez hát a cáfolhatatlan tény — jelentette ki diadalmasan —, a krómozott, tükörfényesre polírozott tény: egyáltalán nem megyünk a Cassyliára!

— Ezzel kimondta a halálos ítéletünket! — jelentette ki Mikah. Arca elgyötörtnek látszott, de hangján sikerült uralkodnia.

— Nem egészen — felelte Jason vidáman. — Csak megsemmisítettem a hiperhajtómű irányítókomputerét, ami lehetetlenné teszi, hogy eljussunk egy másik naprendszerbe. De itt leszállhatunk bármelyik lakható bolygón.

— Amint sikerül kijavítanom a hibákat, azonnal folytatjuk utunkat a Cassyliára. Ezzel az akciójával semmit sem nyert.

— Talán mégis — felelte Jason közönyös hangon. Esze ágában sem volt folytatni az utazást, bármit gondolt is Mikah Samon.

A szétzúzott műszereket nézve, fogva tartója is erre a következtetésre jutott.

— Tegye vissza a kezét az ülés karfájára — parancsolta, és visszakattintotta a fémpántot Jason csuklójára. Mikah majdnem elesett, amikor a hajó irányt változtatott. — Mi volt ez? — kérdezte.

— A biztonsági rendszer működésbe lépett. A fedélzeti komputer ellenőrizte a sérüléseket, és megállapította, hogy súlyos műszaki hiba állt be. Ezért bekapcsolta a biztonsági áramköröket. Kézi vezérléssel kiiktathatja, de szerintem kár a fáradságért. A központi komputer pontosabban dolgozik, mint bármelyikünk. Jobbak az érzékelői, és minden adatot azonnal figyelembe tud venni. Megkeresi a számunkra alkalmas bolygót, és odajuttat minket a lehető legkisebb idő és energia felhasználásával. Amikor a légkörbe érünk, keressen leszállásra alkalmas helyet.

— Egyetlen szavát sem hiszem el többé — közölte Mikah fagyosan. — Kijavítom a hibát, addig is leadom a segélykérő jelzést. Talán valaki meghallja.

A hajó ismét megremegett, hirtelen valamennyi fény kialudt. A sötétben jól látszottak a műszerfal mélyéről felvillanó szikrák és lángnyelvek. Azután sziszegő hang hallatszott, és a lángok kihunytak. A fülkét hamarosan a biztonsági rendszer tompa fénye világította be.