Harry Harrison - Halálvilág 3

Talán még meg lehet csinálni… és ha igen, akkor ő megteszi.

Temuchin kivont karddal rontott be a sátrába. — Gyere elő! — kiáltotta. — A testőröm ájultan fekszik odakinn.

Gyere elő, különben megöllek!

Egy sötét ruhás alak lépett ki az árnyékból, és levette fejéről a csuklyát.

— Te…?! — suttogta döbbenten Temuchin, elejtve a kardját. — Nem lehetsz itt. A saját kezemmel öltelek meg.

Démon vagy…

— Azért jöttem vissza, hogy segítsek neked, Temuchin.

Új világot nyitok meg előtted, amelyet meghódíthatsz.

— Aki a Pokol Kapujából visszatér, az csak démon lehet… Egy dalnok azt állította, külhoni vagy, a pyrrusziak azt mondták, a törzsükhöz tartozol. Azután idejössz, és felajánlod a segítségedet.

— Gondolj rólam, amit akarsz. De hallgasd meg, amit mondani fogok.

— Nem! Ha meghallgatom, átkozott leszek! — Felkapta a kardját a földről. Jason sietve folytatta a mondandóját, mielőtt az életéért kellett volna harcolnia.

— A Pokol Kapuja egy barlangrendszerbe vezet, nem a pokolba, ahogy ti gondoljátok. Ezen a barlangrendszeren keresztül pedig el lehet jutni a mélyföldre. Meg tudom mutatni az utat. A barlangon át egész hadsereget vihetsz le a mélyföldre, amely elözönli a lenti világot. Itt uralkodsz a pusztán, de leigázhatsz egy újabb kontinenst.

És erre csak te vagy képes.

Temuchin leengedte a kardját, de szemei Jason arcát fürkészték.

— Te csak démon lehetsz, és én nem ölhetlek meg, mert ezt egyszer már megtettem. Te vagy az egyetlen, aki tudod, mennyire elfásultam. Uralom a pusztát, de már nem lelem benne örömöm. Nincsenek igazi, nagy csaták, újabb területek, amelyeket meghódítanék. Éjszakánként azokról a gazdag mélyföldi legelőkről, erdőségekről, a kanyargó folyókról álmodozom. Harcosaimat nem tudná megállítani sem a puskapor, sem a szervezett hadseregük.

Bárcsak eljuthatnék oda! Lerombolnám a városaikat, meghódítanám az egész kontinenst.

— Igen, megteheted ezt, nagy Temuchin, világok ura.

Temuchin az ajánlatot fontolgatta.

— Rendben van, elfogadom a segítségedet, démon, bár tudom az árát. De addig nem viheted el a lelkemet a pokolba, amíg mindent le nem igáztam.

— Nem vagyok démon, Temuchin.

— Ne nevettess. Én tudom legjobban az igazságot.

Amit a dalnokok énekelnek, az mind igaz. Csak én nem hittem benne eddig. Elfogadom az ajánlatodat. Nevezd meg a halálom módját és időpontját!

— Ezt nem tudom.

— Megértem, hogy nem akarod elárulni. A helyedben én sem tenném. De nem baj. Egyezséget kötöttünk: tiéd lehet a lelkem, de csak azután, hogy leigáztam a mélyföldet. Te pedig cserében hozzásegítesz ehhez.

— Meg fogod hódítani a mélyföldet…

— Többet ne mondj! Meggondoltam magam: nem akarom tudni, mikor ér el a végzet.

— Jól van, gondolj, amit akarsz. Csak adj mellém néhány ügyes embert, és megnyitom számodra az utat a mélyföld felé. Őket követheti az egész hadsereged. Le mernek majd ereszkedni?

Temuchin felnevetett.

— A pokolba is követnének engem, ha azt parancsolom nekik.

— Remek. Kezet rá!

— Miért ne! Előbb-utóbb úgyis a pokolba kerültem volna. Ezen az egyezségen én csak nyerhetek. Nem félek megszorítani egy démon hideg kezét.

Jasont bámulatba ejtette a fejedelem bátorsága.

— Hadd beszéljek vele! — kérte Méta. Kerk azonban félretolta maga elől a lányt, és határozott mozdulattal megmarkolta a mikrofont.

— Figyelj rám, Jason! — mondta hűvösen. — Ebben a vállalkozásban egyikünk sem kíván támogatni. Nem kell megmagyaráznod a terveidet, úgyis csak pusztulást hoznak mindenkire. Ha Temuchin elfoglalja a mélyföldet is, semmiképpen sem nyithatunk bányákat ezen a bolygón. Rhes visszatért Ammhba, és szervezi az ellenállást az invázióddal szemben. Sokan közülünk csatlakozni akarnak hozzá. Utoljára kérlek, hagyd abba ezt az őrültséget, mielőtt még nem késő!

— Kerk! — hangzott Jason hangja a kommunikátorból.

— Hallottam a szavaidat, és megértlek benneteket, de már nem lehet visszakozni. A hadsereg jelentős része átjutott a barlangrendszeren, és zsákmányoltak moropokat a mélyföldi farmerektől. Temuchint már nem lehet megállítani. A mélyföldiek talán legyőzik őket, bár ezt erősen kétlem.

— Jason! — kiáltotta Méta. — Ezt nem teheted. Éppen te mutattad meg nekünk, hogy az élet nemcsak örökös harcból áll… Hittünk neked, végül beláttuk, hogy igazad van. Most úgy tűnik, mintha elárultál volna minket.

Megmutattad, hogyan élhetünk békében, de amit most teszel, az rosszabb bárminél, ami a Pyrruszon valaha történt. Ott legalább a saját életünkért harcoltunk. Te pedig elvezetted azt a szörnyeteg Temuchint egy másik világba, ahol ártatlan emberek ezreit mészárolja le.

Milyen magyarázatot tudsz erre adni?

Jason néhány másodpercig hallgatott. A teremben összegyűlt pyrrusziak feszült csendben várták a válaszát.

— Méta… Sajnálom. Szerettem volna megmagyarázni neked, de már késő. Keresnek engem, és el kell rejtenem a rádiót, mielőtt ideérnek. Higgyétek el, hogy helyesen cselekedtem. Bízzatok bennem! Egy régi bölcs egyszer azt mondta, hogy nem készíthetsz omlettet anélkül, hogy feltörnéd a tojást. Társadalmi változásokat nem hozhatsz létre, hogy valaki meg ne sérüljön. Most sok ember megsebesül és meghal, de hidd el, hogy tisztában vagyok vele… Nem beszélhetek tovább. — Hangja suttogóvá vált.

— Méta, ha nem látnál többet, a könyvtárrobot adattárolójában megtaláljátok a magyarázatot, miért tettem így… Nagyon kevés időm maradt… Szerettem volna, ha nem rádión keresztül kell elmondanom neked, de félek, hogy már nem látjuk egymást többé. Sokkal erősebb vagy nálam, a reflexeid messze felülmúlják az enyémeket… de mindezek ellenére mégiscsak nő vagy…

Az ördögbe! Meg akarom mondani neked, hogy nagyon szeretlek…

Amint az adás megszakadt, Méta elfordult, hogy Kerk ne láthassa az arcát.

Hirtelen éles kiáltás zavarta meg a szoba csendjét.

— Kerk! Itt a rádiósszoba. Segélykérő jelzés érkezett a Pyrruszról a hipertéri adón keresztül.

— Kapcsoljátok ide!

Először zümmögő hang hallatszott, azután egy izgatott hang kezdett beszélni.

— Figyelem, valamennyi közvetítő állomásnak! Sürgős üzenetet szeretnék eljuttatni a Boldogság bolygóra.

Kódszáma: Ama Róna Pi, 290 633 087. Az üzenet szövege a következő: Kerk vagy bárki, aki hall minket!

Ismeretlen életforma támadott meg minket, és sikerült betörnie a városba. Egy elszigetelt részre húzódtunk vissza, de hagyományos fegyverekkel nem tudjuk sokáig visszatartani őket. Ha tudtok, azonnal gyertek vissza!

A rádióüzenetet az űrhajó valamennyi részén hallani lehetett. A szobát döbbent csend töltötte be, amelyet hamarosan közeledő lábdobogás és izgatott kiáltozás zavart meg. Amint az első ember bedugta fejét az ajtón, Kerk felállt, és parancsokat kezdett osztogatni.

— Mindenki foglalja el a helyét. Hívjátok be a külső őröket, és helyezzétek készenlétbe a hajtóműveket. A foglyokat engedjétek szabadon. Hamarosan felszállunk.

Efelől senkinek sem volt kétsége. Egyetlen pyrruszi sem döntött volna másként a helyében.

— És Rhes? — kérdezte Méta. — Mi lesz vele?

Kerk gondolkodott néhány másodpercig.

— Nem tudjuk magunkkal vinni. Itt hagyjuk az űrsiklót az egyik szigeten. Onnan rádiókapcsolatba is léphet velünk. Az űrsiklót lezárjuk, nehogy illetéktelenek kinyithassák. Hagyunk itt gyógyszereket és egy hipertéri adót. Jól meglesz, nem kell őt félteni.