P. Nagy Mária - Illiberalgate

Na meg a mintapár. Akik mindent együtt csináltak. Elköltözött a Pali. Szegény lány csak sír-rí. Mondtam, hogy ez lesz. Pali elment egyetemre, aztán megbolondult. Egyik vasárnap jött egy huszonéves lány, akinek lemosták az autóját, ott tette-vette magát a Palinak. A saját házukban, az asszony előtt, aki otthon volt. Feszelgett a csajszi egész vasárnap. Aztán meg elköltözött, persze nem a csaj miatt. Tévedésben van az asszony, semmi köze hozza a lánynak. Én mondom, az egyetem az oka. Láttam már máshol is. Megbolondulnak, mintha újra pattanásos, nem gondolkodó bakfisok meg suttyók lennének. Aztán csak a fájdalom marad, meg a bánat. Pedig a mintapár már 15 éve nyomja. Mindig együtt, állandóan, minden tevékenységet együtt. Nem is volt normális. Mondjuk, velük voltunk a szexkiállításon, állandóan dugtak, mint a nyulak. Aztán az sem elég. Ott, a színpadon jött rájuk, de aztán legalább nekünk is összejött. Lehet, többet kellene ilyen helyre járnunk. Ettől feláll, meg jó kemény lesz. S nem csak öt percre.

Persze, ne feledjem a Grófnő férjét, aki a jobb megélhetés miatt kiment Németországba dolgozni, ami elég jól bejött neki. Jól keresett. A család itt, meg ő kint. Háromhavonta jött haza, eleinte, aztán egész nyáron nem. Gondoltam, van kint már egy nőci. Aztán gyerkőc is lett. Volt nagy sírás-rívás. Itt a két gyerekkel az asszony, kint meg a jól kereső férj új csajjal, terhesen. Szóval a világ nem normális. Semmi emberi nincs benne. Se erkölcs, se minta, csak az ego. Mindent neki. Felfordult világ. S persze minden.

Végül is megmondta a Csernus. Meg kell dolgozni egymásért. Nincs ingyen. Meg a Buda. Túl sokáig élünk. Régen jó, ha harminc-negyven évet éltek együtt az emberek. Most meg kitolódott az életkor, már negyven-hatvan évet is élnek. Persze, hogy szeretne másikat. A férfiba van kódolva többnejűség az élet élete okán. Mit vagyunk úgy oda? Még munkahelyet is tízévente kéne váltani, hogy ne unjuk meg. Ma már ez a legmindennapibb gond. A kiégés. Ezt is megértük. Van hozzá ideológia is. Na persze. Férfiuralmi társadalom, meg a rend. Ők hozzák a döntéseket meg a törvényeket, csoda, ha minden a feje tetején áll? Összezavarja a tesztoszteron őket.

S ahogy jeleztük előre, a Vica férjét behúzták a csőbe, karácsonyra kiderült a szűz kislányról, hogy bizony terhes. Ez minta szerint. Ahogy a nagymamám mondja: a dolgok nem változnak. A lányok ilyenek meg olyanok. Jók, rosszak. Ki milyen. Na és a fiúk is csak ilyenek. Szegény Vicus, már csak árnyéka önmagának. A baráti körben mindannyian meg akarjuk menteni magától. Még mindig szereti, ez derült ki. Ő sem gondolta. Januárra lett teljes a sztori. Szóval minden az iwiw miatt van. Ott derült ki, hogy feltett a lány egy fényképet (nyilván nem véletlenül, pukkanjon végre ki a lufi), amin a Balatonon van a férjjel egy hajón, majd egy kisebb kép egy jegygyűrűs, egymásba fonódó kézzel. Sajnos felismerte a férjet, a kezét. Kérdőre vonta, aki nem is tagadott semmit. Valóban igen, válságban (ne röhögtess) van, és igen, tetszett neki a figyelem, és persze az életkora is, meg azt mondta a kislány, hogy még szűz, és tartogatja magát az igazinak. Kész, ezzel levette a lábáról. Mármint a férjet. Őneki adja a legféltettebb kincsét, a szüzességét. Jobban járt volna mindenki, ha meghirdette volna a neten, aztán aki többet ad, legyen azé. De nem így lett. A férj, aki soha nem nyaralt, tekintve, hogy az sokba van, elvitte a lányt a Balatonra. Mit látott a lány? Vállalkozó, akkor jön-megy, amikor kedve van. Van lé, kocsi, szép ház. Mint kiderül, ott vette el a szüzességét, a szülői hálóban. A szemét stricije! S persze a leány szépen megfogant. Persze beadta, hogy szedi a gyógyszert. Hogyne. Ahogy azt a kismacska elképzeli. Ne röhögtess! Hogy nem hazudna neki, az ő kapcsolatuk a bizalmon alapul. Ja, meg az átverésen. Félelmetes, hogy a pasik ezt beveszik. Ezt a dumát, ami olyan poros már, hogy nem is ezeréves, de tízezer éves. Aztán persze most ott állnak ikerporontyokkal egy állítólagos meg nem értett házasságban egy húszéves gyerekkel, egy húszéves csajszival, aki az ikreket hordja a szíve alatt véletlenül. Na, ha piros hó esik. Akkor lehet bevenni ilyen sztorit.

S ez még nem minden. Nem válik. Meg ne tudja a falu. Fenn kell tartani a látszatot. Hogy venné ki magát? Meg hogyan adhatnák el a házat? A két keze munkáját, egy élet reménységét? Ja, hogy Vicus egy lakással jött ebbe a házasságba? Na és? Majd egyszer kifizeti. Addig legyen jó. Meg főzzön, meg nyírjon füvet, meg takarítson, meg egyáltalán, ő az asszony. Van elég dolga. Nem? Szóval lehet lapozni.

Na, itt jöttünk a képbe mi. Elhívtuk bulizni. Aztán hazafelé szegényke elsírta magát a kocsiban, hogy milyen kilátástalan az egész. Mi legyen most? Nem tud elköltözni sem. Mit tegyen? Na, erre már nem bírtam a nyafogást tovább. Az istenit! Lépj tovább, ez a szekér elment. Kész, passz. Nézd meg, mid van. Mit tudsz csinálni, keress egy lakást, aztán meg kell szorongatni őkelmét. Fizessen ki, amíg van miből, mert ilyen előélettel mindent elperelsz tőle. Semmi sajnálat. Légy tekintettel magadra! Nézd, meg hova juttatott! Gondold át, mi kell neked és keresgélj, aztán lépj le. A pasi meg előbb-utóbb felbukkan nálad is. Te legalább szép vagy, meg vékony, nem úgy, mint én. Úgyhogy most fejezd be. Nem érdemel ez a kutya egy könnycseppet sem. Előbb csak nézett, mint a borjú az új kapura. Aztán sírt még és azt mondta, ez kellett, hogy megrázza valaki végre. Aztán két hónap múlva felhívott, hogy átmennék-e? Mutatta a kulcsot, megvette. Csak néztem, hogy mi van? Azt mondta, felnyitottam a szemét. Körbenézett, kérdezett, meg ilyesmi. A közös számlájukról levett két és fél millát és megvette a kis házat. Majd’ szétesik, de jó lesz, átalakítja és beköltözik. Na látod, tudsz te, ha akarsz. Elmentünk és megnéztük. Tényleg szétesik, de jó adottságai vannak. Miből fogod felújítani? De most a sarkára állt. Elmondta a férjnek, hogy a lakása kb. hétmillió volt. Úgyhogy a maradékot kéri a felújításra, aztán már itt sincs. Azt csinálhat, amit akar. A koma kész lett. Nincs kétfelé hajló pemzli. Ez már nem az ő készséges asszonykája. Ha még a válást is beadja, kész a vég. Ideköltözik a hiszti. Mert már csak így hívja a jó kis szűzlányt. Ettől aztán megijedt. Persze nincs ennyi pénze. Na ja. Majd ledolgozza. Azt várhatja. Akkor a válóper. Ez egy jó aduász. Na, legalább 1:0 a nők javára.

Persze a magam dolgában semmi haladás. Csak csinálom a dolgaimat. Háztartás, kert, konyha, takarítás, meg sikálás. Senki sincs tekintettel a rendre. Mint a disznók. Hiába csak ketten vagyunk, egyre rosszabb. Meghúzom magam. Hastánc meg a nadi, és kész. Néha egy kis buli, egyre ritkábban. A csajok öregszenek. Már nincs bennük szufla. Mi lesz így? Mindenem a zene. Meg a csillogás, meg a „most azonnal”. Már nincs mire várjak. Tudom, hogy valami elromlott, talán végzetesen. A drágám, akit imádtam, akire felnéztem, akivel összebútoroztam, akitől három gyönyörű gyermekem van, nem szeret már.

Nem tudom, mikor történt. Melyik pillanatban történt, nem tudom. Az egyik pillanatban még boldogok voltunk, aztán a másikban már nem. Mikor volt ez a pillanat, nem tudom. Olyan jól kezdődött. Én meg te, ásó, kapa, és az örök szerelem. Ahogy ott álltál a sarkon, várva engem. Úgy tűnt, mindig így lesz. A szerelmünk örök és végleges. A világ meg bekaphatja. Hova tűnt ez a tűz? Hova tűnt ez a lángolás? Hova tűnt ez a szerelem?

Talán a napok, a hétköznapok, a tennivalók, a problémák, amelyeket mindig nekem kellett megoldanom. Egyedül. Mert te nem voltál itt. Soha. Épp dolgoztál, épp pénzt kerestél nekünk. Távol tőlünk. A hetek meg csak teltek. Talán a távolság ölte meg a szerelmünket. Vagy ami még rosszabb, mi. Pedig egymás nélkül nem tudunk élni. Azt hiszem. Vagy tudom. Ez lehet a gond. Soha nem álltam meg egy pillanatra, hogy magunkon elgondolkodjam. Az időzítés. Az rossz mindig.