János Erdélyi - Népdalok és mondák (1. kötet)

Elment az én babám, itt hagyott engemet,
Elvitte magával, minden vig kedvemet.

Alá foly a Duna, nem foly többé vissza,
Elment az én babám, nem jön többé vissza.

A fecske is elmegy, de tavaszra megjön,
De az én galambom, akkor is csak nem jön.

Bucsúzni akarok, drága kincsem, tőled,
Talán örökre elvándorlok előled;
Uti leveleim pecsételve, készek,
Meghasad a szivem, midőn bucsút vészek.

Jaj, de nem válhatok, galambom, tőled el,
Nem indulhatok én utra nélküled el;
Add által szivedet, ez lesz utitársam,
Adj egy csókot rózsám, az lesz végjutalmam.

Szólani sem tudok, bánat fogja szivem,
Áldjon meg az isten jóságodért, hivem.
De mivel nem vagyok te véled magam itt,
Kisérj a pitarba, ott sugok valamit.

Pest mellett van egy kertecske, kuk!
Pest mellett van egy kertecske,
Abban lakik szép szüzecske,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

Mikor éjjel álmodozom, kuk!
Mikor éjjel álmodozom,
Azt gondolom, veled játszom,
Kuk stb.

Reszket pennám, alig irok, kuk!
Reszket pennám, alig irok,
Hogy nem látlak, azért sirok,
Kuk stb.

Pesten jártam iskolába, kuk!
Pesten jártam iskolába,
Térdig jártam a rózsába,
Kuk stb.

Lehajoltam, szakasztottam, kuk!
Lehajoltam, szakasztottam,
Kedves galambomnak adtam,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

Voltam én már gazdag is,
Ha most szegény vagyok is;
Találok én szeretőt,
Minden ujjomra kettőt.

Az egyikre szép rózsát,
A másikra violát,
Harmadikra lelkemet,
A ki szeret engemet.

Menyasszony, menyasszony!
Nem vagy már kisasszony;
Van tenéked férjed,
Kitől jussod kérjed.

Vőlegény, vőlegény!
Nem vagy szabad legény.
Van te néked párod,
Kitől jussod várod.

Szegény vagyok én,
Szélrül fekszem én,
Csak azt engedd, édes rózsám,
Hogy ágyadra fölfekhessem én.

Hajnal hasad már,
Majd megvirad már,
A menyasszony a padláson
Maga marad már.

Hol voltál te, kis nyulacska?
Atatuti, táratuti, az erdőben.

Minek voltál az erdőben?
Atatuti, táratuti, vesszőcskékért.

Minek neked az a vessző?
Atatuti, táratuti, kertecskének.

Minek neked az a kis kert?
Atatuti, táratuti, virágoknak.

Minek neked az a virág?
Atatuti, táratuti, bokrétának.

Minek neked a bokréta?
Atatuti, táratuti, legényeknek.
Atatuti, táratuti, legényeknek.

Szerettelek, nem tagadom,
De annak már vége vagyon.
Vége vagyon volt kedvemnek;
Teljen kedve irígyemnek.

Másoknak is azt ajánlom,
Szerelemnél jobb az álom:
Mert az álom nyugodalom,
De szerelem szivfájdalom.

Nincs ez világon drágább kincs,
Mint kinek szeretője nincs;
Mert kinek szeretője van,
Keze lába bilincsen van.

De a ki csüng a rab szíján,
Sokszor van az esze hiján.
A ki nem hiszi, próbálja,
Bizonyosan úgy találja.

Beteg az én rózsám,
Beteg ágyban fekszik,
Áldja meg az isten,
A ki vele bánik.

Beteg vagy, angyalom,
Beteg vagyok én is,
Talán rosz mostohád
Volt irántad hamis.

Engemet is kinoz,
Ha téged nem sajnál,
Bárcsak őtet vinné
El az a rosz halál.

Ha meghalsz angyalom,
Én is veled megyek,
A bús harangszóval
Elhínak az egek.

Az én galambomnak dombon van a háza,
Három szép czédrusfa van az udvarába.

Megkötöm lovamat czédrusfa ágához,
Számtalan borulok angyalom vállához.

Az eső is esik, a harmat is lepi,
Talán a kétféle meg is keseríti.

Felmenék egy hegyre,
Benézék egy kertbe,
Ott látám kedvesem,
Sajnálám édesem.

Még is megszólitám:
Hova mégysz, violám?
Aratót keresni:
Szeretőt számlálni.

Furcsa egy pacsirta,
A ki ezt igy irta:
Nálam a gyürűje,
Más a szeretője.

Azt a leányt szeretem én,
S egyedül azt dicsérem én,
Kiben egyiránt lelkem is
Gyönyörködhetik testem is.
Ki szivesen lát egyiránt,
Délben, estve, reggel, korán.

Jaj be szegény legény vagyok,
Egy pénznek ura nem vagyok.
Hej költsön kérnék, de nem kapok,
Mert nagy interest nem adhatok.

Szegény legény vagyok nagyon,
Magam heverek az ágyon;
Mi haszna, hogy nincs feleségem,
Ha mindig üres az erszényem.

Utszu tehát mit nem teszek!
Feleséget mindjárt veszek.
Nem bánom, legyen, ha szegény is,
Faháztul való vagyok én is.

Szánjon meg hát hugom asszony,
Legyen feleségem asszony,
Épitsünk csak a szereteten,
Boldogok leszünk mind a ketten.

Ugy meg vagyok határozva,
Mint a csikó kantározva,
Szabadságom el van zárva,
Mint a madár kalitkába.

Ha még egyszer szabadúlok,
Több szerelmet nem koldúlok.
Szabadságért halok, élek,
Mig bennem cseng bong a lélek.

Már megmondtam rózsám,
Ne szeress engemet,
Kettős az én szivem,
Megcsal az tégedet.

Ha azt tudtam volna,
Hogy ugy járok véled:
Szomorú bubánat
Választ el tetőled.

Válassz el, istenem,
Széles e világtól.
Ha elválasztottál
Kedves galambomtól.

Három esztendővel
Tovább éltem volna,
Ha a te szerelmed
Meg nem fogott volna.

Angyalom, édesem,
Drága szerelmesem!
Szivem sebe orvosát
Szivednél keresem.

Te vagy az a drága
Szerelem virága,
Mellynek ifju szivemre
Terjedt ki az ága.

Szomorú az idő,
Meg akar változni,
Talán a rózsámtól
Kelletik elválni.

Csak azt mondd meg, rózsám,
Mellyik uton mégy el,
Felszántatom én azt
Aranyos ekével,

Be is vetem én azt
Szemen szedett gyöngygyel,
Be is boronálom
Sürű könyeimmel.