Sandor Petofi - Ibolyak

Kit a dal istene
Szent csókjával füröszt,
Első vagyok, hazám!
Színházad népe közt.
Zengjen tehát a lant;
S legelső énekem,
Pályámnak társai,
Tinéktek szentelem.
Az érzet kútfeje,
A dagadó kebel;
Dalomnak hangjai
Onnan szakadtak el.
S mint szívnek gyermeki,
A szívbe vágynak ők;
Engedjétek nekik,
Honokba menniök.
...Ki a művészet e
Szent templomába lép,
Az illő, hogy legyen
Főben, kebelben ép;
Az elme éjjele
S a megromlott kebel
E fának ágain
Gyümölcsöt nem nevel.
Két csillag súgara
Derengje át egünk:
Hon és erény legyen
E két csillag nekünk.
Nem kell a színpadot
Tekinteni csak úgy,
Mint, hol mindennapi
Kenyérhez nyílik út;
A színpad célja nagy,
A színpad célja szent:
Ez a szív parlagán
Erkölcsöt fejt, teremt.
Tehát érzelmeink
Gyulaszsza tiszta tűz,
Melly minden szennyet a
Kebelből számkiűz;
Mert várni lehet-e,
Hogy hitvány föld alatt
A mag termő legyen
Gazdag kalászokat.
Föl hát! és míg a szem
Csak egy sugárt lövel.
Előle a magas,
Szent cél ne veszszen el.
S ha ez lesz életünk:
Boldog jutalmat ad
A hon áldó szava
S az édes öntudat.

Miért haragszol olly igen?
Kis leány! tekints ide;
Ki itt előtted esdekel,
Nem a te híved-e? —
De űl durcásan, és reám
Csak nem tekint a kis leány.
Füzök hajadnak selymibe
Virágos szalagot;
Csak oh tekints szemem közé,
Csak szűnjön haragod. —
De űl durcásan, és reám
Még sem tekint a kis leány.
Jól áll piciny kacsóidon
A gyűrü, kis leány,
Arany gyürűt adok neked,
De pillants már reám! —
Csak űl durcásan, és reám
Most sem tekint a kis leány.
Gyöngysorra vágysz? szép gyöngyöket
Hozok nyakadra én,
Szemednek hajnalcsillagát
Ha fölveted felém. —
Durcás mindegyre, és reám
Csak nem tekint a kis leány.
Tehát jobban szeresselek?
De oh az nem lehet!
Határ— és végtelen, hogy én
Szeretlek tégedet.
S még is haragszol, és reám
Még sem tekintesz, kis leány?...
De mért is e töprenkedés?
Babám, isten veled!
Lesz más leány, ki rám tekint,
Kettő is egy helyett...
Tudtam, tudtam, hamis leány,
Hogy még mosolygasz is reám!

Kakasszóra hajnal ébred,
Én lyányokkal nem beszélek,
Mert ha szólok őhozzájok,
Hajnal lesz a két orcájok.
Igy valaki azt gondolná:
Én is kakas vagyok talán;