Németh Márton - Újgazdag lettem

– És mivel foglalkozik az unokatestvére? Ő is hentes? – kérdezte Walter.

– Nos, az unokatestvérem nem a húsiparban dolgozik, de ő szokta elhozni számomra a szükséges portékát – hangzott a válasz.

– Ahham. – Világos. Akkor ez is megmagyaráz egyet s mást. Az unokatestvér valószínűleg apuka hülye, munkaképtelen fiacskája, akit még a titkár úr sem akart bevinni a bizniszbe, ezért inkább hagyja, hogy a „saját útját járja”, magyarul az apja pénzét saját belátása szerint költse. Végül is tökmindegy. A lényeg, hogy rendszeretés ide, vendégvárás oda, ez a Felvidéki akkor is csak egy gazdag stróman, aki csupán azért hozhat önálló üzleti döntéseket, mert elpusztult a gazdája. Persze nem csak Felvidéki volt az egyetlen, aki hasonló cipőben járt. Az ország ekkortájt zsúfolásig volt hasonszőrű társaival. Rá lehet majd mondani kétezer-tizenkilencben, hogy első generációs alapító-tulajdonos, aki a puszta kezével vágta a disznókat a meggazdagodás szűk vágóhídján, de az ő esetében is csak legyinteni lehet, ha kiderül az igazság. Hogy neki sem a „semmiből lett”. Hiába ugyanis a dolgos kéz és az átlagon felüli kitartás. Ezek önmagában még nem tesznek valakit gazdaggá. Feltétlenül fontos adaléka az egyenletnek a lehetőség. És a lehetőség felismerése. Amennyiben rátermett az ember, amikor az ajtaján kopogtat az a bizonyos lehetőség, akkor mondhatjuk, hogy szerencséje volt. Ami korántsem összekeverendő a mázli kifejezéssel. Mázlija a lottónyerteseknek van, amihez hozzá kell tenni, hogy könnyen szerencsévé alakítható. Ha az ember kellően rátermett arra, hogy az ölébe hullott pénzzel felelősségteljesen bánjon, akkor bizony szerencse érte. Ha pedig nem, akkor négy éven belül szegényebb lesz, mint a nyeremény előtt. Walter szerencsésnek tartotta ezt a vidéki hentest, és mégiscsak felnézett rá. Valószínűleg nem sok embernek sikerült volna az az életpálya, mint ami neki fog néhány éven belül. Nyugtázta magában, hogy azért Felvidékinek is lesz némi köze a felemelkedéshez, igazságtalanság lenne minden érdemét a gazdag nagybátyja számlájára írni. Nézőpontok kérdése. Diskuráltak még kicsit a marhafelsál és a pörkölt különleges kapcsolatáról, az ízfokozók és öntetek szerepéről, majd Walter udvariasan elköszönt, és otthagyta az „ószegény” Felvidékit.

2018

egy bankrendezvény, Budapest

Hangos tapsvihar. Az év innovatív vállalatának díját adták át. A cég mindösszesen hatéves, az éves forgalma meghaladja a négy és fél milliárd forintot. Két fiatal, vállalkozó kedvű csoporttárs alapította egy nagy ötletből, óriási becsvágyból és némi pénzből. Találtak egy piaci rést a multinacionális techóriások árnyékában, az összes kkv-t megelőzve. Igazi kis tündérmese az övék, nem csoda, hogy így felkapták őket. Kitalálta az alapító, nicknevén CleverBoy (született: Pallér Péter, 1985 – Budapest), hogy milyen egyszerű lenne egy ingyenes alkalmazást használni fuvarszervezés céljából. Az alkalmazásnak óriási sikere lett, boldog-boldogtalan rajta keresztül fuvaroztat az országban, hihetetlen, hogy egyik nagy fuvarozó cégnek sem jutott előbb az eszébe. De nem ám árut fuvaroztatnak, hanem embereket. Rájöttek arra, hogy a rengeteg autó a környezetszennyezés mellett mára teljesen ellehetetleníti a közlekedést, főleg ha belegondolunk, hogy egy ember maximum egy-két órát használja naponta az autóját. A maradék időben pedig az autó áll egy parkolóban vagy az utcán. Így kézenfekvő volt az ötlet, hogy a saját gépjármű fogalmát érdemes felülvizsgálni, főleg városi környezetben.

Minek is tart egy városlakó autót magának? Sokkal egyszerűbb, kifizetődőbb, ha csak a napi fuvarjaira van autója, a maradék időben pedig átadja az autót annak, akinek éppen szüksége van rá. Az ötlet a nagy port kavaró Uber után jött, az alapkoncepciója hasonló. Csak itt nem emberek fuvaroznak embereket, hanem az elektromos, önvezető autók fuvaroznak embereket. Így egy autó kivált húsz-harminc autót is egy nap, ráadásul teljesen környezetbarát módon, elektromosan. Egy feltöltésre lefedi az egész napot, a városi polgárok pedig örömmel fizetnek ki havonta három-négyezer forintot az autóhasználatra.

Két fiatal egyetemista összeállt, az éjszakai sörözések közben írtak egy programot, ami bestseller lett. Klasszikus startup-sztori. A két fiatal, a közös egyetem, az éjszakai sörözések és a hirtelen jött milliók. Ahogy a nagy startup-könyvben meg vagyon írva. Kitüntették őket az alázatos munkáért, a társadalmi felelősségvállalásért és a példamutató pénzkeresésért. A közönség pedig tapsolt, amikor tapsolnia kellett. Sokan nem szívesen tapsoltak. Főleg azok nem, akiknek legalább huszonöt éves volt a cégük, és még mindig nem sikerült elérni a négy és fél milliárdos forgalmat. Akik meg már elérték, úgy érezték, hogy nekik sokkal többet kellett dolgozniuk egy ilyen forgalomhoz, nem fair, hogy ez a két suhanc meg itt lohol a nyakukon és már a média is egy lapon emlegeti őket velük. Micsoda sértés!

Így gondolta ezt Vámhegyi Kázmér is, az örök törekvő iparmágnás, aki büszke vécépapírbiznisz-tulajdonos volt. Úgy érezte, hogy az élet megfricskázta azzal, hogy neki huszonhét éve seggeket kell törölgetnie azért, hogy kellően vagyonosodjon, itt meg ez a Pallér, bocsánat CleverBoy, valami ivós cimborájával összedobja az év bizniszét tivornyázás közben. Hogy rohadnának meg. Nincs igazság, ebben egészen biztos volt. Érdekes, hogy ő is a nála gazdagabbakhoz hasonlítgatta magát. Pedig egyértelműen ők voltak a kevesebben. Az természetes volt számára, hogy neki több aprítani való jut a tejbe, mint az ország kilencven százalékának, de még így is sokat bosszantotta az a fennmaradó tíz százalék. Szeretett fennhangon ujjal mutogatni, amikor valaki állami támogatáshoz jutott, vagy valamilyen egyéb szervezet pályázatán pénzt nyert. Arról nem szeretett beszélni, hogy a vécépapír-tekercselő- és vágógéppark jelentős részét EU-s pályázaton nyerte, amit adófizetői pénzekből utaltak neki, hetven százalékos vissza nem térítendő támogatásként. Kilencszáznyolcvanhét millió forintot. De erről psszt. Ez természetes, ez neki jár. A többinek ne járna! Az egoista gondolatmenetet CleverBoy köszönetnyilvánítása szakította félbe.

– Kedves hölgyeim és uraim, köszönjük ezt az óriási elismerést. Amikor néhány évvel ezelőtt belevágtunk, még nem is sejtettük, hogy az út, amelyre léptünk, sikerkövekkel lesz szegélyezve, bármennyire is fontosnak tűnnek az ilyen elismerések, nem ezek az igazán fontosak. Hanem a hétköznapok. Azok a hétfők, keddek, szerdák, csütörtökök és péntekek, amikor reggel bemegyünk a munkahelyünkre, belekezdünk valamibe, folytatjuk, és végül aznapra lezárjuk. Az bennük az igazán fontos, hogy mi mindezt jókedvűen, szívünk szeretetéből tesszük nap nap után. Amikor fáradtak vagyunk, leülünk a babzsák foteljeinkbe, bekapcsolunk egy kis inspiráló zenét, és a szó legnemesebb értelmében szarunk a világra. Cégünk soha nem részesült állami támogatásban, semmilyen javadalmazó kompromisszumot sem kötöttünk. Nem is értünk egyet a pályázati pénzekkel. Olyan ez, mintha egy bíró gólokat adna egy focimeccsen az egyik csapatnak csak azért, mert azok tisztábban tartják az öltözőjüket, vagy mert többet edzettek a nyári szezonban. Érdemtelenül nem szabadna egy cégnek sem pénzhez jutnia. Mi így gondoljuk. Köszönjük még egyszer!

Síri csend. Még Vámhegyi Kázmérnak, az eddigi legnagyobb puffogónak is elakadt a szava. Még a gondolatai is egy-két másodpercre. Nem tudta összerakni magában, hogy vajon ezt tényleg hallotta-e, vagy csak kezd megőrülni. Már a munkavégzés közben gyakorolt babzsákfoteli nihilizmus is erős lyukat ütött az elméjében, de az utána következő mondatoktól a lélegzete is elállt, a vérnyomása pedig az egekbe emelkedett. Hogy a faszba gondolja ez a nyomorult senki, hogy az év innovatív vállalatának címét csak úgy megkapja, majd kiáll ide és elkezdi fikázni őket, akik kaptak már állami támogatást, és sokuk cége még így sem négy és fél milliárdos? Mégis, hogy veszi a bátorságot, hogy nyíltan, mindenki előtt felvállalva a szentségtörést megmondja a frankót? Ez ugyanis szentségtörés, semmi kétség. Még egymás közt is annak számít, nemhogy itt a színpad kellős közepén, ország-világ szeme láttára. Holnap biztos rárepül a média is az állami támogatással vagyonosodó cégek tulajdonosaira, hogy ők meg sem érdemelték, meg hasonlók. És mindezt egy olyan terem kellős közepén, ahol dugig vannak a politikai holdudvar jeles képviselői. Ez, mondjuk, bátor. Ennyit azért Vámhegyi is elismert magában. Tökös a srác, ez kétségtelen. De akkor is! Meg ez a gyenge focis hasonlat. Hogy ők csak azért jutottak többre, mert pénzt kaptak?